Katarzis - Cole Sprouse fanfiction

Emlékek

Tyler Bernard... Visszatért... És vele együtt az emberek fejébe az összes emlék. Ezúttal nem fogja annyiban hagyni, szó szerint a sírba fog vinni. Én viszont azt hiszem, inkább önként sétálok bele...
-Lám, lám, lám... -közeledett felém, mézesmázos, gúnytól csorduló hanggal. -Hogy én mennyire vártam már, hogy újra láthassalak... -simított végig az arcomon, mire egy kövér könnycsepp folyt ki szemeim közül.
Rettegtem tőle. Még apámnál is nagyobb terrorban képes tartani Tyler. Úgy remegtem, mint aki mindjárt szívrohamot kap. Hangjára, és érintésére eszembe jutott az összes agyamba égett emlék.   

,,  -Tudod, Jennifer... -kezdte.
-Jasmine -javítottam ki.
-Jasmine... -ejtette ki nevemet megvetve. -Hát persze -bólogatott. -Csak azt szerettem volna mondani, hogy én örülnék, ha a barátságunkat egy szinttel feljebb helyeznénk... -lépett közelebb hozzám, én pedig akkor már biztosan tudtam, hogy mire gondol, és reméltem, megkapom tőle életem első csókját, mivel rettenetesen beléestem, és egyszerűen vágytam rá.  
-Igen, én is örülnék neki -helyeseltem. -Sőt, tudod, Tyler, már nagyon régóta szerelmes vagyok beléd, és még sosem éreztem ilyet senkivel kapcsolatban, szóval biztosan tudom, hogy ez az a nagybetűs szerelem, és te vagy számomra a Nagy Ő... Kedvellek, a kelleténél jobban, és őszintén remélem, hogy te sem érzel másképp -mosolyogtam önfeledten, megbízva benne.
Ekkor közelebb lépett hozzám, és ajkainkat már csak pár centi választotta el, teljesen beleéltem magam, hogy megcsókol életem szerelme, amikor konkrétan a képembe röhögött, és eltolt magától.
-Tudod... -nevetett baromi gúnyosan. -Annyira vicces volt látni majdnem fél éven át, ahogy csillogó szemekkel tekintesz fel rám -kacagásától már alig bírt beszélni. -Te... Te komolyan azt gondoltad, hogy meg foglak csókolni?! Úristen! -fogta a fejét. -Hát nézz már magadra, te nyomorék, hogy nézel ki! -röhögött, és ekkor előugrottak a barátai a bokrok mögül, kezükben kamerákkal. Kinevettek. Mindannyian...
-Tyler... Ez... Most mi? -kérdeztem teljesen összezavarodva, könnyeimmel küzködve. Azt hittem talán csak viccelnek, vagy ilyesmi, de... Mikor láttam az őszinte szórakozást Tyler arcán, egyszerűen összetörtem mindenki előtt, és zokogtam a földre leborulva.
-Csak hogy összeálljon a sztori... -emelte fel az államat, mélyen a szemembe nézve. -Valójában egy fogadás miatt kezdtem el veled barátkozni. Kíváncsiak voltak a srácok, meg tudok e fektetni az évfolyamban minden csajt, és hát sikerült is, kivéve téged. A lényeg az, hogy tartanom kellett veled a kapcsolatot minimum öt hónapon keresztül, és ez összejött, úgyhogy hétvégén már Hawaii-on leszek a legjobb ribancokkal -vigyorgott, utalva a fogadás nyereményére is. -Nem hittem, hogy beveszed ezt a kis mesét, de látom eléggé belémszerettél, kislány! -röhögött. -Figyelj, nem kertelek, geci ronda vagy. Az ilyenek, mint te, senkinek nem kellenek, és tök feleslegesek a világban. Jobban tennéd, ha kinyírnád magad, de komolyan, mert én ilyen kinézettel anyám elé sem mernék állni -mosolygott gúnyosan. Anyukám említésére még rosszabbul lettem, amit a fiú észre is vehetett, mert tovább alázott. -Ó, tán rossz pontra nyúltam?! -nyekergett diadalittasan. -Hát persze, anyád meghalt, de jobb is neki, hogy nem látja, mekkora egy nyomorék, szerencsétlen kölyköt dobott ki magából. Te is utána mehetnél, legalább nem szennyeznéd a világot. Pff... -azzal ott hagyott, és elvitte magával az összes röhögő barátját. "

Úgy emlékszek ezekre a szavaira, mintha csak tegnap lettek volna. Borzasztóan vak voltam... És naiv. És reménytelenül szerelmes.
-Na, mi van, elvitte a cica a nyelvedet? -búgta a fülembe, miközben én egyre jobban remegtem.
Könnyes szemmel ránéztem Cole-ra, aki szégyenkezve elfordította a fejét. Ennyit arról, hogy ő majd megvéd a többiektől... Mégis hol rontottam el ennyire az életemet?! Ja, tudom. Ott, amikor érzelmeket kezdtem el táplálni valaki iránt, akinek nyilván végig az volt a terve, hogy ugyanúgy hátbaszúr, mint mindenki más. 
Ekkor a kialakult tömeg közül Heather lépett ki, és eléggé úgy festett, mint aki hozzám igyekszik.
-Én megmondtam, nyomikám, ha nem szállsz le a pasimról, visszahozom közénk TyTy-t -vigyorgott diadalittasan a kis gyökér.
Ebben a pillanatban pedig odalépett Cole-hoz, és mindenki szeme láttára lesmárolta őt. Az egészben az a legszánalmasabb, hogy a fiú egyáltalán nem próbált meg ellenkezni.
Olyan fájdalom hasított a szívembe, amit talán anyu halálakor éreztem utoljára. Kitört belőlem a zokogás, ahogy néztem őket, és úgy éreztem, szétszakadok belülről. Kiszaladtam. Nem bírtam tovább...