Próbáljuk Újra

46

A korházból kilépve még mindig ott virít az arcomon a mosoly, amit, ha akarnák sem tudnák eltüntetni. Brian szorosan magához húzva lépked mellettem és az ő arcán is ott virít egy mosoly. Kilencven százalékban biztosak voltunk abba, hogy újra terhes vagyok és hogy most már százszázalékosan biztos, az még nagyobb öröm. Az, hogy egy ikerpár van a hasamban erre nem is gondoltunk. Két pici élet fogja meglátni a napvilágot nyolc hónap múlva. Leírhatatlan az érzés, amit most is érzek.
- És most hogyan tovább? – fordul felém Brian mikor beszálltunk a kocsiba.
- Hogy érted? – kérdezek vissza és bekötöm magam.
- Úgy értem, hogy nemsokára a családunk kettő taggal fog bővülni és a lakás, ahol élünk nem éppen lesz elég hatunknak. Meg, hogy hogyan és mikor mondjuk el a gyerekeknek, na meg ott van a család is. – fejti ki jobban a kérdését.
- Nos, a gyerekeknek szerintem, amint haza értünk mondjuk el nekik. A családdal is jó lenne minél előbb közölni a hírt és a lakásra pedig, hogy úgy néz ki költöznünk kell, amit már elég régóta tervezünk és szerintem van már annyi pénzünk, hogy vegyünk egy új házat. – mondom és már közben azon agyalok, hogy még is hova kéne költöznünk. – Valahova a kertvárosba szeretnék költözni, de azért az iskola meg az ovi is közel legyenek. – kezdem el mondani az elképzelésemet az új házzal kapcsolatban. Brian nem szól közbe csak mosolyogva figyel. – Mi az? – kérdezem meg mikor még mindig mosolyogva néz.
- Semmi csak szeretlek. – mondja Brian és áthajolva a sebválton megcsókol. – Megfogunk örülni. – néz rám mikor elválunk egymástól majd a jobb kezét a hasamra simítja.
- Az biztos, de értük megéri. – teszem én is a kezemet a hasamra. – Na menjünk mert már biztos tűkön ülve várnak minket, de előtte vegyünk valamilyen kaját mert éhen halok. – mire Brian csak vigyorogva elindítja az autót és kigurulunk a korház parkolójából. Az ablaknak döntöm a fejemet és a várost kezdem el figyelni közben pedig a hasamat simogatom, ami még igaz nem látszik, de már előre látom, hogy úgy fogok kinézni, mint egy nagy darab hordó. Álmomban sem mertem volna gondolni, hogy majd egyszer négy gyerekem lesz.
- Mit szeretnél enni? – zökkent ki a bambulásomból Brian mikor megállunk egy pirosnál.
- Valami sósat. – válaszolok neki és felé fordítom a fejem. – Menjünk a mekibe.
- Rendben van. A gyerekeknek is veszünk?
- Igen és fel is hívom Liát, hogy mit szeretnének enni. – mondom és előszedem a táskámból a telefonom majd hívom is Liát.
- Szia, na mi volt? – támad le rögtön, amint felveszi a telefont.
- Majd otthon elmondjuk, de azért kereslek mert bemegyünk a mekibe és hogy mit hozzunk nektek? – hagyom figyelmem kívül a kérdését.
- Okééés. – húzza el az é betűt és a hangján hallani lehet, hogy már tudja a doktornak a válaszát. – Gyerekek gyertek ide anyátok akar valamit. – kiált, ami miatt elkel tartanom a telefont a fülemtől. Brian kíváncsian fordítja felém a fejét egy pillanatra mikor meghallja a húga kiáltását. – Ki vagy honosítva.
- Szia anyu. – köszönnek egyszerre a gyerekek mire elmosolyodom.
- Sziasztok. – köszönök én is nekik.
- Mikorra értek haza? – kérdezi Timo.
- Nemsokára otthon leszünk, de előtte bemegyünk a mekibe és az lenne a kérdésem, hogy mit szeretnétek onnan? – teszem fel nekik a kérdést mire egymás szavába vágva kezdik el mondani, hogy mit szeretnének. Végül egy olyan tizenötperc után sikerült dönteniük majd Lia is leadta a rendelését és letettük a telefont. A beszélgetés alatt már oda is értünk a mekihez és Brian csak arra várt, hogy végre letegyem a telefont és bemehessünk. Miután letettem a telefont kiszálltunk a kocsiból és bementünk a mekibe, ahol leadtuk a rendeléseinket. Elvitelre kértük mindent majd amint megkaptuk és fizetünk elhagytuk az épületet és visszaszálltunk a kocsiba. Rögtön neki esek a saját kajámnak és boldog mosoly kúszik az arcomra mikor bele harapok a Burgerbe. Brian mosolyogva figyel.
- Van egy olyan érzésem, hogy majd a munkából haza fele sokszor kell megállnom a mekinél. – jegyzi meg miközben fél szemmel engem néz ahogyan tömőm magamba a sültkrumplit.
- Nagyon jól érzed. – paskolom meg az arcát és egy újabb adag krumplit teszek a számba. A rádióhoz nyúlok és bekapcsolom majd az egyik zenei adóra teszem. A lakásungik az utat énekléssel és evéssel ütöm el. Az első Brian számára nem mindig volt éppen kellemes, de hát jelen helyzetben úgy se mer semmit sem tenni mert fél a hormonjaimtól. Én pedig már most imádom kihasználni ezt a csodás állapotot.
- Megjöttünk. – kiált Brian, amint belépünk a lakásba.
- Na végre. – sétál hozzánk Lia és kiveszi a kezemből a kaja zacskókat. – Már azt hittem sohasem értek ide. – mondja mire csak megforgatom a szemeimet és bemegyek a nappaliba.
- Anyuci. – szalad oda hozzám először Hanna, akit még könnyedén feltudok kapni a földről.
- Szia drágám. – puszilom meg az arcát. – Minden rendben volt? – kérdezem meg tőle, de a kérdés Liának is szól.
- Igen, minden a legnagyobb rendben volt. – mondja és a kezei közé fogja az arcomat. – Hol voltatok apával és azt mondtad lesz egy meglepetés a számunkra? – ezek szerint nem felejtették el az ebédnél történt beszélgetést.
- Hát akár most is elmondhatjuk. – szólal meg Brian és kérdőn rám néz. Csak bólintok egyet és visszahelyezem a földre Hannát. – Csüccs a kanapéra és akkor anyával bele is vágunk. – a gyerekek amilyen gyorsan csak lehet a kanapéra ülnek és onnan néznek ránk. Lia is csatlakozik hozzájuk és a száján hatalmas nagy mosoly van.
- Szóval. – kezdek bele és megfogom Brian kezét. – Apával mi a korházba mentünk. – mire a gyerekektől egy értetlen tekinteteket kapunk. – Azért mentünk a korházba mivel ugye mostanában nem igen voltam jól és ennek szeretünk volna utána járni.
- De most már akkor jobban leszel és mi volt a bajod? – kérdezi Timo közben pedig idegesen az ujjaival játszik.
- Nos, hála a jó égnek anyunak nincsen komoly baja. – vesz át a szót Brian. – Az a nagy helyzet törpék. – engedi el a kezemet és megy oda hozzájuk majd leguggol eléjük. – Hogy kistesóitok lesznek. – mondja ki mire Lia örömében felsíkit.
- Várjunk csak, mi az, hogy kistesóitok? – kérdezi meg majd rám néz én pedig csak bólintok egyet. – Uram isten. – csapja össze a kezeit. – Ikrek. – jön oda hozzám és ölel magához.
- Mit szóltok ahhoz kistestvéritek lesznek. – ülök le a gyerekek mellé, aki még mindig csendben figyelik az eseményeket.
- Neked is a hasadban ott van egy kisbaba, mint Vivinek? – fordul felém Hanna.
- Igen, csak annyi különbséggel, hogy nekem kettő van a hasamban.
- Fiúk vagy lányok? – kérdez most Timo és közel ül hozzám.
- Még nem lehet tudni mivel nagyon kicsik még. – mondom és megsimogatom az arcát. – Örültük nekik? – kérdezem meg, mire egy hatalmas nagy igent kapok válaszul.