Próbáljuk Újra

35

Kinyitom Hanna ajtaját és segítek neki kiszállni a gyerekülésből és a kocsiból. Timo már a csomagtartónál áll és arra vár, hogy kinyissam azt. Becsukom a hátsó ajtót és Hannával Timohoz sétálunk. Kinyitom a csomagtartót és mindenkinek a kezébe adom a táskáját majd visszacsukóm és bezárom a kocsit. Megfogom a gyerekek kezeit és elindulunk a lakásunk felé. Nem éppen közel tudtam megállni hozzá, kb olyan két- három perc sétányira és még szerencsének is mondhatom magam így öt óra fele. Timo háromkor végzet a suliban, Hanna pedig kettőkor. Mivel nekem a munka időm fél ötig tart így kénytelen voltam behozni őket a szállodába. Mindig meg van, hogy kimegy a gyerekekért, de mivel Brian már egy hete nincsen itthon így én megyek értük mindennap és nem mindig tudok előbb elkéredzkedni. Apura meg nem akarom folyamatosan rásózni a gyerekeket, így marad az a megoldás, hogy elmegyek értük és addig bent vannak a munkahelyemen, amíg nem végzek és haza nem megyünk. Kinyitom a háznak az ajtóját és előre engedem a gyerekeket.
- Nyomhatom most én a gombot? – kérdezi meg Hanna, mikor lifthez érünk.
- Felőlem nyomhatod te. – mosolygok rá. - Timo? – nézek a fiúra, aki csendben áll mellettem.
- Persze. – válaszol. Hanna megpróbálja megnyomni a gombot, de neki túl magasan van így nem éri el. Timo odamegy hozzá és felemeli így már simán megtudja nyomni a hívógombot. Az egész jelenetet mosolyogva nézem végig. A lift pár percen belül megérkezik és kinyílik az ajtaja. Megfogom a gyerekek kezeit és félre vonom őket az útból, hogy akik a liftben vannak azok kitudjanak szállni. Kettő idős bácsi szállnak ki, akiknek kedvesen köszönünk vagy is inkább én mert a gyerekek csak motyognak valami köszönés félét.
- Tessék köszöni máskor. – mondom mikor már bent állunk a liftben.
- Okés. – mondják és neki dőlnek a lift falának. A lift megáll a másodikon mi pedig kiszállunk és elsétálunk az ajtónkig. Kinyitom az ajtót és előre engedem őket. Hanna egy pillanatra megáll és a volt otthona felé néz majd bemegy a lakásba. Sokszor rajta kapom, hogy a szemközti lakást nézi, ahol egykor az anyjával Zorával élt. Az elején mikor örökbefogadtuk sokat kérdezett az anyja felől és sokszor sírta magát állomba. Borzalmas volt látni, hogy ennyire hiányzik neki az anyukája. Sokszor aludtam vele, de az idő múlásával elfogadta, hogy az anyukája soha többet nem fog visszajönni. Brian és én is nagyon jól tudjuk, hogy jó lenne elköltözni innen, de jelenleg nem tudjuk ezt most megtenni. Minden megmaradt pénzünket félre tesszük a költözésre.
- Anyu mit lehet enni, mert éhes vagyok. – szólít meg Timo.
- Éhes vagy? – kérdezem és bejövök a házba és becsukom magam mögött az ajtót. – Olyan egy órája ettetek sütit. – mondom mire csak szerényen elmosolyodik.
- Tudom, de akkor is éhes vagyok. – mondja.
- Rendben, akkor már is csinálok melegszendvicset. Kérdezed meg a húgodat, hogy ő is kér-e. – mondom miközben kibújok a kényelmetlen magassarkúmból. Lerakom a táskám a földre és a konyhába megyek. A helyiségbe belépbe egy nem éppen kicsi mosatlan vár. Az utóbbi két napban egy kicsit elhagytam a rendrakási énemet, így nem csak a konyhában van kupi, hanem az egész házban is. Azt azért szeretném tisztázni, hogy nem úgy néz ki a lakás mintha atombomba robbant volna, csak nincs minden játék a helyén és ehhez hasonlók. Kinyitom a mosogatógépet és elkezdem bele pakolni a mosatlan edényeket.
- Hanna is kér melegszendvicset. – jön be a konyhába Timo.
- Okés. – fordulok felé. – Megkérhetlek arra, hogy ami szobátokban van mosatlan tányér vagy pohár azt kihozzátok ide.
- Persze. – mondja és már ki is megy a konyhából, én pedig folytatom tovább a pakolást. A konyhában végezve a gyerek szobák felé veszem az irányt, ahonnan a koszos tányárok és más edények nem jöttek ki. Elszőr Timo szobájába megyek be, ahol senki sincsen. Gyorsan összeszedem a kettő darab koszos poharat majd elhagyom a szobát. Átmegyek Hannához, ahol mind a ketten vannak és nagyban játszanak.
- Kértem valamit. – állok meg Timo mellett, aki erre felnéz a playmobil-ból.
- Hát az úgy volt... - kezd bele mire mosolyogva leintem.
- Nincsen semmi baj, de máskor örülnék, ha megtörténne az is, amit kérek. – mondom és az ebben a szobában is összeszedem a koszos edényeket. – Milyen szendvicseket kértek vagy kijöttök velem és együtt megcsináljuk?
- Én jövök. – áll fel Hanna.
- Timo? – nézek a fiamra.
- Én is. – áll fel, de a kezeiből nem teszi le a lovagokat. Visszamegyünk a konyhába és a maradék mosatlant bele teszem a mosogatógépbe majd elindítom. A gyerekek az asztalhoz ülnek én pedig kipakolom a hűtőből a hozzá valókat és az asztalra teszem őket. Vágok kenyeret majd leülők közéjük.
- Na, akkor ki milyent kér? – nézek rájuk.
- Én egy vajas, sajtos és sonkásat szeretnék. – kezdi el Hanna. – És még legyen benne hagyma is. – teszi hozzá gyorsan.
- Okés. – megvajazok kettő kenyeret majd Hanna elé teszem őket és a feltéteket is. – Timo te milyent szeretnél?
- Extra sajtosat kérek. – mondja mire neki is megvajazok kettő kenyeret. Magamnak is kennek kettőt majd rápakolok sonkát és hagymát. Felállok az asztaltól és bedugom a konnektorba a melegszendvicssütőt.
- Édesem egy kicsit sokat pakoltál a szendvicsbe. – jegyzem meg Hannának. – Szerintem vegyünk ki belőle pár dolgot, mert így nem fogjuk tudni összenyomni a sütővel.
- Nekem így jó? – mutatja felém a szendvicsét Timo.
- Tökéletes. – veszem el tőle.
- Most már az enyém is jó? – kérdezi Hanna is.
- Igen most már a tiéd is jó. – veszem el tőle is. Felállok velük és Timo-ét meg Hanná-ét a sütőbe teszem. Nehezen, de összenyomom. A gyerekek az asztalon játszanak a kihozott játékokkal, én pedig a múltnak támaszkodva figyelem őket. Óriási nagy köztük az összhang. Jó rájuk nézni amikor játszanak vagy ha csak együtt csinálnak valamit. – Készen vannak a szendvicseitek. – szólok nekik, mikor kiveszem a sütőből a megsült ételeket. Mindkettőt egy- egy tányérra teszem és félbe vágom őket. – Tessék. – rakom eléjük majd az én szendvicsemet is bele teszem a sütőbe.
- Apu mikor fog haza jönni? – kérdezi meg teli szájjal Timo mire csúnyán ránézek.
- Ha minden jól megy akkor már pénteken haza jön. – válaszolok neki, de azt nem teszem hozzá, hogy remélem. A nézésemen nem változtatok mert most a csámcsogásba kezdett bele. – Timo kérlek szépen egyél rendesen. – szólok rá, mire befejezi. – Köszönöm. – mosolygokrá majd a szendvicssütőhöz lépek és kiveszem belőle a szendvicsem. Ráteszem a tányéromra és én is leülök az asztalhoz.