Próbáljuk Újra

41

A nyárnak a nagy része hamar elröppent és már augusztus közepén tartunk. Nemsokára újra kezdődik a suli és az óvoda is. Mondanám, hogy a munka is, de ez egész évben van. Szombat tizenegy óra van, ami annyit jelent a számomra, hogy egy óra múlva lejár a munkaidőm és mehetek haza a gyerekekhez és Brianhez. Nem nagyon szoktam hétvégén dolgozni, de az egyik munkatársam megkért rá, hogy cseréljük el és mivel nem volt erre a hétvégére program szervezve ezért bele egyeztem.
- Jó napot. – köszönök a recepciónál megálló két férfire. – Miben segíthetek? – állok fel a székből, hogy egy magasságba kerüljek velük.
- Van egy két ágyas foglalásunk. – szólal meg az egyik.
- Milyen névre? – kérdezem meg.
- Hoffman. – válaszol az előbb megszólalt férfi.
- Már is mondom. – visszaülők a székbe és a foglalások között elkezdem keresni a foglalásukat. – Meg is van. – nézek rájuk. – Egy két ágyas szobát foglaltak le két hétre? – olvasom fel nekik a foglalás tartalmát, mire mindkettőjüktől egy bólintást kapok. - A második emeleten és a szoba száma a harmincnyolcas. – mondom és közben eléjük csúsztatom a regisztrációs papírt. – Töltsék ki az adataikkal és írják alá. – még odaadok kettő tollat és visszaülők a helyemre. A két férfi gyorsan kitöltik a papírt majd felém csúsztatják. Elveszem és gyorsan átnézem, hogy minden adatot beírtak-e. – Minden rendben van. – mosolygok rájuk. – Itt vannak a kulcsaik. – adom át nekik a kulcsokat. – Kellemes pihenést kívánok.
- Köszönjük. – mondják egyszerre és a cuccaikat megfogva a lift felé indulnak el.
A maradék időmben nem jött senki sem csak kettő család ment el. Az egyik véglegesen a másik pedig csak a városba mentek körül nézni. Tizenkettő előtt pár perccel mindent átnézek és rendezek az utánam jövőnek majd, amint tizenkettőt üt az óra felállok a helyemről.
- Jó hétvégét Mira. – köszön el Jena, akivel együtt vettek fel minket ehhez a hotelhez.
- További jó munkát. – mosolygok rá és összeszedem az asztalról a telefonomat meg az üveg vizemet majd hátra megyek a személyzeti öltözőkhöz, hogy a cuccaimat összeszedjem. Bemegyek a szobába és odamegyek a szekrényemhez és kinyitom azt. Kiveszem a táskámat és a blézeremet is, amit bele teszem a táskába.
- Végezétel is? – jön be a szobába Lucy az egyik pincérnő.
- Igen, ma csak délig vagyok. – fordulok felé. – Te? – kérdezek vissza.
- Nekem van még két órám, de most van tizenötperc szünetem. – mondja és a szekrényéhez megy, amiből elővesz egy dobozt, amiben minden bizonnyal az ebédje van.
- Hát, akkor jó pihenést és majd további jó munkát, de nekem mennem kell. – köszönök el tőle és kinyitom az ajtót. – Szia. – intek neki a szabadon lévő kezemmel.
- Szia. – köszön el ő is. Kimegyek az ajtón és a személyzeti kijáraton elhagyom a hotelt. Beülők a kocsiba és elindulok haza. Az utat haza elég gyorsan sikerült megtennem és nem azért, mert gyorsan mentem. Mivel az emberek nagy része nem dél körül végez a munkában, így az utakon alig vannak. Leállítom a motort a és kiszállok a kocsiból. Konkrétan a társasház előtt sikerült megállnom. Fellépcsőzők a másodikra majd kinyitom a lakásunk ajtaját.
- Megjött anya. – kiáltja Hanna mikor meglátt és odaszalad hozzám.
- Szia édesem. – ölelem magamhoz mikor becsukom az ajtót magam után. – Minden rendben volt? – kérdezem meg és felveszem a földről. A kezeivel átkarolja a nyakamat és így megyünk be a nappaliba, ami, mint mindig úgy néz ki, mint egy csatatér.
- Igen, minden a legnagyobb rendben volt. – sétál oda hozzánk Brian és egy puszit add a számra, Hannának pedig a homlokára add egyet.
- Anyu, nézd mit rajzoltam. – szalad oda hozzánk Timo, kezében egy lappal.
- Hát ez gyönyörű. – veszem el tőle a szabad kezemmel és nézem meg. – Nagyon tetszik, készen van, mert ha igen akkor tehetnénk a hűtőre.
- Jó. – csillannak fel a szemei és visszaveszi a lapot.
- Én is rajzoltam valamit. – mondja Hanna mire leteszem a földre és már el is szalad a rajzáért.
- Amíg Hanna idehozza az ő rajzát, addig tegyük fel a tiédet a hűtőre. – mondom Timonak és a konyha felé veszem az irányt.
- Ne, megvárom Hannát. Együtt akarom feltenni a rajzunkat. – mondja.
- Okés, akkor együtt tesszük fel a rajzokat a hűtőre. – mosolygokrá. – Csináltatok valami kaját? – sétálok oda Brianhez és átkarolom a nyakát.
- Nem, de olyan tíz perce rendeltünk pizzát. – ad választ a kérdésemre, amire valahogy sejtettem, hogy a válasz valami ilyesmi lesz és nem az, hogy főztek.
- Milyen pizzát rendeltél?
- Neked egy hawaii-t, a gyerekek gyros pizzát kértek, én pedig egy sima szalámisat kértem.
- Meg van a rajzom. – szalad vissza hozzánk Hanna.
- Na, lássuk, hogy mit is alkotott a mi kis művésznőnk. – guggol le hozzá Brian és Hanna a kezébe adja a lapot. Én is leguggolok hozzájuk és Timo is odajön hozzánk. A rajzon négy figura van, amik egymás kezét fogják. Kettő felnőt és két gyereket ábrázolnak.
- És ő ki csodák? – kérdezem meg.
- Ők mi vagyunk. – válaszol és büszkén kihúzza magát.
- Nagyon szép lett. – dicséri meg Brian. – És ki kicsoda?
- Ő Timo. – bök az egyik gyerekre. – Ő anya. – mutat most az egyik felnőtt alakra, akinek hosszú haja is van. – Ez vagyok én. – mutat a másik gyerekre. – És ő pedig apa. – mutat az utolsó figurára, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Brianre azt mondta, hogy apa. Az arcomon lévő mosoly még nagyobb lesz és Brianre nézek, aki csak mered a kislányára.
- Hogy hívtad Briant? – reagálok én először.
- Apának, mert ő az én apukám. – mondja mosolyogva.
- Annyira szeretlek édesem. – öleli magához Brian és egy hatalmas nagy puszit ad az arcára. Felnéz és meglátom a szemeiben a könnyeket, mert neki nagyon sokat jelent az, hogy Hanna apának hívta őt. Timo mosolyogva figyeli őket majd odajön hozzám és hozzám bújik.
- Nem tesszük fel a hűtőre a rajzokat? – kérdezi meg Timo egy idő után.
- De. – kiált fel Hanna és kibontakozik Brian öleléséből, ahol eddig volt. – Tegyük fel a rajzokat. – lelkesedik be és megfogja a sajátját, ami a földre került időközben. Timo is megfogja az övét és Hannával elrobognak a konyhába. A tekintettemet a férjemre vezetem, akinek még mindig fülig ér a szája.
- Milyen érzés? – mászok oda hozzá és neki támaszkodok.
- Nagyon jó. – néz rám és neki dönti a homlokát az enyémnek. – Szeretlek. – súgja és megcsókol. A csókot rögtön viszonzom és még közelebb préselem magam hozzá. Az idilli pillanatot a gyerekek kiabálása szakítja meg.
- Anya. – kiáltja Timo.
- Apa. – kiáltja most Hanna. – Gyertek már. – kiáltják egyszerre mire nevetve válunk el.
- Megyünk. – kiáltjuk mi is egyszerre és felkelünk a földről.