Próbáljuk Újra

17

Egy hét telt el azóta, hogy megtudtuk, hogy Zora meghalt és Hanna árvaházba került. Az nap egyikünk sem ment dolgozni és Timo sem ment iskolába. Szegénykém teljesen össze volt zavarodva, hogy miért is akarják elvinni Hannát. Brian virágnyelven elmagyarázta neki, hogy mi is történik éppen és hogy miért akarják magukkal vinni a kislányt.
Hanna egyáltalán nem akart Ms. Stonenal menni és a rendőrökkel. Akárhányszor hozzá akart érni Ms. Stone szorosabban kapaszkodott belém és a sírása is erősödött. Brian próbált meggyőzni Ms. Stonet, hogy Hanna hadd maradjon velünk, de nem engedte. Végül én vittem be a kislányt az árvaházba. Életem egyik legrosszabb napja volt mikor ott kell hagynom Hannát. Sírva vezettem haza és bújtam a férjem karjai közé. Egy ideig csendben ültünk összebúja a kanapén aztán Brian megszólalt, hogy fogadjuk örökbe Hannát. Nem akartam hinni fülemnek, hogy tényleg ezt mondta. Mikor meglátta a döbbent és csodálkozó arcomat kifejtette miért is monda. Tökéletes érveket mondott, amikkel én is teljesen egyet értettem és már az én fejemben is megfordult az a gondolat, hogy fogadjuk örökbe a kislányt. Már csak az volt a kérdés, hogy Timo szeretné, hogy Hanna a család része legyen. Másnap mikor hoztam haza Timot a suliból megkérdeztem. Először nem érte, hogy miért is akarjuk örökbe fogadni Hannát. Elmondtam neki, hogy Zora már a mennyben van és Hannának így nincsen családja. Azt hittem, hogy nem fog tetszeni neki az ötlet, de jó nagyot tévedtem. Még az nap elmentünk és meglátogattuk Hannát. Beszéltünk az intézmény igazgatójával, hogy szeretnénk örökbe fogadni. Kiderült, hogy az örökbe fogadás igen bonyolult folyamat, de mi bele vágtunk. Elszőr is a vendégszobából egy kislányos szobát kell csinálnunk Hannának. Lesznek ellenőrzések, hogy még is milyen a családunk és jó helyen lesz-e Hanna, ha hozzánk kerül. Eddig csak egy ellenőrzés volt. Timo osztályfőnőkét kérdezték meg rólunk.
Zora volt lakásából eltudtuk hozni Hanna dolgait és néhány emléket, amik az anyához köthetik. Ezzel így sokkal előrébb jutottunk Hanna szobájával. Ezek mind a múlt héten történtek és most itt ülők egy esküvői ruhaszalonba a többi koszorúslány társaságában. Természetesen az anyósom Lauren és Cole édesanyja is itt vannak.
- Tényleg örökbe akarjátok fogadni azt a kislányt? – fordul felém Lauren.
- Igen. Nagyon szeretjük Hannát és azt szeretnénk, hogy a családunk része legyen. – mondom mire elhúzza a száját. Ezzel kimutatva nem tetszését.
- Ostobaság, amit csináltok, de inkább meg sem szólalok. Úgy sem hallgatnátok rám. – mondja és keresztbe fonja maga előtt a karjait.
- Azt megköszönném, hogy nem szólsz bele. Nem a te dolgod. – nézek rá majd a tekintetettemet az éppen kilépő Liára vezetem, akin egy meseszép fehér sellő fazonú ruha van. Fél szemmel láttom, hogy Lauren mondana valamit, de inkább visszanyeli és a lányára koncentrál. Nagyon jól tudja, hogy nem most kéne összeszólalkozni.
- Na milyen? – néz ránk a Lia és megigazítja a ruhát a mellrészénél.
- Nem is tudom drágám. – szólal meg előszőr Cole anyukája. – Az előző az sokkal jobban állt.
- Igaza van Margarethnek ez nem áll valamilyen jól. – mondja Bianka is.
- Szerintem meg ez remekül áll kislányom. – csapja össze kezeit Lauren. – De az a fontos, hogy te jól érzed-e benne magadat?
- Nem is tudom. Az előbbi tényleg fantasztikus ruha volt és eltudom magam képzelni benne, de ebbe is. Mira szerinted? – néz rám Lia.
- Személy szerint én nem szeretem a sellő fazonú ruhákat, de ez tényleg nem áll jól. Túlságosan kiemeli a melleidet meg a derekadat is egy kicsit vastagítja. – mondom el a véleményemet a ruháról. – Nem áll rosszul ez a fazon csak ez a ruha nem jó. Szerintem még próbálj fel más ruhákat.
- Igazad van. Tényleg vastagabbnak tűnik benne a derekam. – nézi meg magát a tükörben. Egy óra keresgélés után meg lettek a top három ruhák. Így már csak azok közül kell eldöntenie Liának, hogy melyiket is fogja viselni a nagy napon.
- Na melyik az igazi? – karolom át. – Vagy melyik az, ami sokkal jobban tetszik a többinél? – nézek rá majd a kezeim közé vesszem az egyik ruhának az anyagát.
- Fogalmam sincs. – mondja és összefonja maga előtt a kezeit. – Te melyiket választanád? – teszi fel a kérdést és felém fordul.
- Ha most nekem lenne az esküvőm és csak ezek közül választhatok akkor mindenképpen ezt a könnyed esésű ruhát választanám. – mutatok a ruhára. - De ez nem az én esküvőm. – nézek rá. - Neked kell dönteni és akárhogy döntesz gyönyörűen fogsz kinézni, de most visszamegyek a többiekhez. Jól fogsz dönteni. – ölelem magamhoz majd kimegyek a próbafülkéből. Visszasétálok a többiekhez, akik kíváncsian néznek rám.
- Na, melyiket választotta? – teszi fel a kérdést Bia először.
- Hát még nem választott. – mondom és hátra dőlök a kanapén, ami rettentően kényelmes.
- A többieket már kérdeztem Mira. – hajol előre Anita, hogy jobban láson. – Szerinted melyiket fogja választani? Lauren és Bia szerint a sellőfazonú ruhát fogja, anya és Vivi szerint a habos-babos ruhát fogja, szerintem meg a lágy esésűt.
- Szerintem is a sellőfazonú ruhát fogja választani. – mondom mire Biával lepacsiznuk.
- Itt is van a mennyasszony. – sétál ki az egyik asszisztens és őt követi Lia. Anita, amint meglátja Liát felsikít és oda szalad hozzá. Szorosan megöleli a leendő sógornőjét.
- Mondtam, hogy ezt a ruhát fogja választani. – mutat ránk nevetve és visszaül a helyére.
- Mese szép vagy drágám. – csapja össze kezeit Lauren majd megtörli a szemeit.
- Köszönöm szépen. – mosolyog ránk és megnézi magát a tükörben.
- A fiam egy piszok nagy mázlista. – áll fel Margareth és öleli magához Liát. – Álom szép vagy. – mondja és megigazítja Lia fátylát.
- Akkor ez az igazi? – nézek rá mire egy hatalmas nagy mosollyal az arcán bólint egyet.
Fél négy fele végeztünk a szalonba. Lia holnap jön vissza és magára igazíttatja a ruhát.
Miután elköszönők a többiektől beszállok a kocsimba és ráadom a gyújtást.
- Mira. – kopogtat be az ablaküvegen Lauren.
- Igen? – húzom le az ablakot és érdeklődve nézek rá az anyósomra.
- Csak azt szeretném mondani, hogy ha örökbe fogadjátok a kislányt. – kezd bele abba, amit még a szalonba elkezdtünk. Sejtettem, hogy nem fogja annyiban hagyni a dolgot. – Csak annyit szeretnék vele kapcsolatban, hogy nem akarom, hogy bármikor is hozzám jöjjön. – mondja ki mire bennem felmegy a punba. – Nem akarom, hogy bármit is elvigyen.
- Úristen Lauren. – csapok rá a kormányra. – Egy négyéves kislányról beszélünk, még is hogyan vinne el bármit is. De ha ennyire nem akarod, hogy nálad legyen bármikor is akkor ne aggódj mert nem lesz nálad ahogyan Timo sem. – nézek rá.
- Mi az, hogy Timo sem? Ő az unokám! – háborodik fel.
- Ahogyan Hanna is az unokád lesz. Ha ezt a tényt nem tudod elfogadni, akkor sajnálom. – mondom és felhúzom az ablakot és ott hagyom a még mindig döbbent Laurent.