Próbáljuk Újra

32

Csütörtök este kilenc óra van és a gyerekek még igen aktívan ébren vannak vagy inkább már csak Timo. Mivel az apjuk holnap hajnalban fog elutazni munkaügyben egy hétre.
- Na gyerünk ideje elmenni aludni. – állok meg az ágyunk előtt, ahol Brian és a gyerekek vannak.
- Muszáj? – néz rám boci szemekkel Timo és közben átkarolja az apja nyakát.
- Igen muszáj mert már kilenc óra múlt. Hanna is alszik már és neked is kéne. – utalok a kislányra, aki félig- meddig Brian mellkasán alszik. – És holnap még suli van. – teszem hozzá.
- Igaza van anyának. – ért velem egyet Brian. – Ideje el menni aludni. – simogatja meg Timo arcát. – A húgod is már alszik és neked is kellene.
- Elmegyek aludni, ha olvasol még egy mesét. – kezd el alkudozni Timo, amihez nagyon jól ért.
- Persze, hogy olvasok még egy mesét. – néz rá Brian. - Átviszem a húgod a szobájába és addig sipirc a sajátodba. – paskolja meg Timo lábát.
- Okés. – pattan le az ágyról és a szobájába fut. Mosolyogva figyelem ahogyan Brian felnyalábolja Hannát az ölébe. Csendben követem a kislány szobájába és nézem ahogyan befekteti az ágyába majd betakarja.
- Olyan szokatlan még, hogy már testvérként hívják egymást. – szólal meg Brian mikor feláll az ágy mellől.
- Igen, még nagyon az. – értek vele egyet. Olyan két napja álltak elénk azzal a kérdéssel, hogy hívhatják-e egymást húginak és bátyusnak. Annyira meglepődtünk ezen a kérdésükön, hogy olyan egy percig meg sem szólaltunk csak néztünk rájuk. Brian kapcsolt először és rögtön válaszolt is a kérdésükre, hogy persze. Hanna még egyikünket sem szólított anyának vagy apának és óriási lépésnek tekintjük, hogy Timoval már teljesen testvérként tekintenek egymásra. – Menj és olvas még egy mesét Timonak mielőtt még egész éjszaka fent lesz. – simítok végig a karján. – Majd én is megyek.
- Okés. – mondja és kimegy a szobából. Oda megyek Hannához és feljebb húzom rajta a takaróját és egy puszit adok az arcára. Lekapcsolom az kislámpáját és feloltom az ágya felett lévő égősort, amitől így a szobában félhomály lesz. Az ágy végéből mellé teszem a kedvenc maciját, hogy ha este felkelne és keresné, akkor ne kezdjen el pánikolni, hogy nincsen mellette ahogyan a kedvenc nyuszija is mindig vele van. Még egy puszit adok az arcára majd kimegyek a szobából és résnyire nyitva hagyom az ajtót. Átmegyek a szomszédos szobába, ahol már Brian nagyban olvassa a mesét Timonak. Brian az ágy végében ül kezében az egyik mesekönyvvel és Timo már betakarózva figyeli. Odamegyek hozzájuk és lehuppanok az ágy mellé és hallgatom ahogyan Brian olvassa a mesét. A fejemet hátra vettem és a plafont kezdem el nézni, amin foszforeszkálásos csillagok vannak ragasztva és közben hallgatom a mesét, amit már szinte kívülről tudok mert ez Timo kedvenc meséje és már annyiszor olvastam vagy olvastuk neki.
- Elaludt! – szólalok meg egy idő után. Brian a mese közepénél tart mikor félbe szakítom a kijelentésemmel. – Hány órakor kell kelned holnap? – kérdezem meg halkan miközben felállok az ágy mellől.
- Fél ötre jönnek értem szóval olyan négy óra körül. – válaszol és óvatosan lemászik az ágyról.
- Nem ígérem, hogy felfogok kelni. – veszem el tőle a könyvet és a helyére rakom.
- Nem is kell. – ad egy puszit az arcomra.
- Rendben van. – mondom és odamegyek Timohoz és megigazítom rajta a takaróját majd neki is egy puszit adok az homlokára.
- Gyere menjünk aludni. – karolja át a derekamat és szépen csendben kivezet a szobából.
- Nem akarom, hogy elmenj. – fordulok felé és átkarolom a nyakát. Eddig még egyikünk sem volt egyedül a két gyerekkel egyszerre és ez a gondolat egy kicsit megijeszt.
- Jövő hét pénteken már itthon leszek és nem lesz semmi baj velük. – utal a gyerekekre, mert ő is fél egy kicsit ettől az új és egyben szókatlan helyzettől.
- Minden este beszéljünk. – mondja mikor már az ágyban vagyunk. – Talán így könnyebb lesz a gyerekeknek, hogy most egy hétig nem leszek ott velük és talán neked is.
- Mindenképpen. – fordulok felé és bele fúrom az arcom a mellkasba. – Nagyon szeretlek. – mondom, ami inkább motyogásnak hallatszik.
- Én is nagyon szeretlek. – mondja és még közelebb húz magához.
Brian ahogy mondta négy óra körül kelt fel és fél ötre jöttek is érte. Nem keltem fel vele, de félig- meddig fent voltam mikor egy puszit adott a homlokomra és elköszönt. Ha jól emlékszem akkor a gyerekekhez is bement elköszönni.
- Anyu, apu mikor ment el? – kérdezi kettő harapás között Timo.
- Nagyon korán. – mondom és ásítok egyet. – Fél ötre jöttek érte. – adok pontosabb választ a kérdésére. - Jól laktál Hanna? – kérdezem meg a kislányt, aki már egy ideje csak ül a tányérja fölött és nézi a szendvicse maradványait.
- Igen. – mondja bágyadtan.
- Minden rendben van édesem? – simogatom meg az arcát.
- Nem emlékszem, hogy Brian elköszönt volna tőlem tegnap. – néz rám szomorúan. – Ugye elköszönt még tőlem?
- Persze, hogy elköszönt drágám. – mosolygokrá. – Még hajnalban is bement hozzátok elköszönni.
- Te is felkeltél olyan korán anyu? – néz rám Timo, aki eddig csendben hallgatta a húgát.
- Félig- meddig fent voltam én is és arra tisztán emlékszem, hogy bement hozzátok elköszönni. Még tőlem is elköszönt. – mondom és bele harapok a sonkás sajtos szendvicsembe.
- Este felhívhatjuk? – kérdezi meg reménykedve Timo.
- Persze. – mondom félig teli szájjal. – Még este mondta is, hogy minden nap fog velünk beszélni, még akkor is, ha ő már nagyon fáradt lesz vagy talán mi leszünk azok.
- Szuper. – lelkesedik fel Timo mire Hanna és elvigyorodik.
- Ha befejeztétek a reggelit akkor nyomás a fürdőbe. – mondom mire mindketten maradnak a helyükön. – Kértek még valamit? – nézek rájuk furcsán. – Mit szeretnétek? – kérdezem meg tőlük és leteszem a kezemből a szendvicsem. – Timo látom a szemeiden, hogy akarsz valamit. – mutatok a fiamra, aki erre csak elvigyorodik.
- Anyuci az van. – száll le székéről és oda jön hozzám. – Hogy nem akarunk ma oviba és suliba menni! – jelenti ki.
- Ezt tegnap találtátok ki, igaz? – nézek rájuk.
- Itthon szeretnénk maradni veled. – mondja Hanna és közben boci szemet vág.
- Nekem dolgoznom kell sajnos. – simogatom meg Timo fejét. – Nem tudok csak úgy itthon maradni. Sajnálom. – mosolygok rájuk halványan. – Majd, ha apu is haza jött, akkor csinálunk egy ilyen napot. – ígérem meg nekik mire mindkettőjüknek az arca kivirul.