Próbáljuk Újra

38

Reggel fél hat van és itt állunk a Phoenix-i reptéren, hogy majd felszálljunk a San Diegoba tartó gépre. Július 26 van és most indulunk el nyaralni. Még február végén foglaltuk le a szállást, mivel így sokkal olcsóbb, mint nyáron megtenni ezt. A gyerekek nem igen díjazták a korán kelést, de úgy voltunk vele, hogy menjünk reggel és akkor már a reggelit a szállodában fogjuk elfogyasztjuk.
- Vigyázatok magatokra. – ölel magához félig- meddig apa, mivel Hanna a karomban alszik. – Mindenképpen hívjatok fel, ha már a szállodában vagytok. – enged el és egy puszit ad Hanna fejére, mire a kislány egy pillanatra kinyitja a szemeit, de azonnal vissza is csukja őket.
- Mindenképpen. – ígérem meg és megfogom a bőröndöm fogóját.
- Érezd jól magad kisöreg. – öleli magához Timot is és egy puszit ad neki. – Vigyázzatok magatokra. – mondja még egyszer apa majd kezet fog Briannel és nekem is puszit ad az arcomra.
- Te is apa. – viszonzom a puszit. – Akkor majd hívunk, ha már a hotelben leszünk.
- Érezzétek jól magatokat. – mosolyog ránk.
- Szia papa. – integet Timo, mikor elindulunk. Egy hétre utazunk el San Diegoba, körülbelül egy óra oda az út. Bemegyünk a terminálba és helyet foglalunk. A gép hat órakor indul és olyan hét órára ér oda.
- Kérsz valamit drágám? – kérdezem meg Timot, aki bágyadtan ül a székben, félig-meddig az apjára van dőlve.
- Nem. – rázza meg a fejét és lecsukja szemeit. Megigazítom Hannát, aki még mindig békésen alszik a karomban. Még van fél óránk a gép indulásáig. Brian a telefonjába van merülve, én pedig a könyvemet olvasom, amit magammal hoztam.
- Elmegyek veszek valami kaját az útra. – szólal meg Brian. – Húsz perc múlva felszáll a gép szóval felkéne kelteni a gyerekeket. – néz le Timora.
- Rendben felkeltem őket és összekészülünk, amíg te elmész boltba. – mondom. Brian óvatosan leemeli magáról Timot és elindul kaját venni. Timo morcosan nyitja ki a szemeit és rám néz. – Jó reggelt törpi. – simogatom meg az arcát.
- Apa? – kérdezi álmos hangon.
- Elment boltba, mert nemsokára felkell szállnunk a gépre. Úgy, hogy ne aludj vissza. Hannát is mindjárt felkeltem. – mondom és neki kezdek a kislány felkeltésének. – Hát szép jó reggelt. – köszönök Hannának amikor kinyitja a szemeit.
Ahogyan Brian visszajön már be is mondják, hogy a gépünkre elkezdődött a beszállás. Gyorsan összeszedjük a cuccainkat majd elindulunk a becsekkolási ponthoz. A gyerekek egészen addig nyűgösek voltak, amíg el nem foglaltuk a helyeinket a gépen. Az ablak mellé Timo ült majd Hanna, én és a legszélére Brian. Segítek bekapcsolni a gyerekeknek az öveiket majd a sajátommal is ezt megteszem és hátra dőlök az ülésbe. Hanna félve néz rám és megfogja a kezemet. Jó szorosan megfogom a kezét és biztatóan rámosolygok.
- Anyu apa mellett akarok ülni. – szólal meg Timo. Egyik gyerek sem repült még, így mindketten félnek a repüléstől.
- Rendben, akkor helyet cserélünk. – kötöm ki magam és elengedem Hanna kezét. Felállok és kitöm Timot, majd átemelem Hannán és a helyemre ültettem. Brian becsatolja Timonak az övét, én pedig elfoglalom a helyem és megfogom Hanna kezét. A gép pár percen belül megkezdi a felszállást. Iszonyatos rázkódások közepette a gép a levegőbe emelkedik.
Hét óra tízperckor landolt a gépünk San Diegoban. Az út kellemesen telt, bár a fel és le szállás nem éppen volt kellemes, de az út többi részét a gyerekek nagyon is élvezték. Miután már a levegőbe voltunk mindketten az ablakhoz ültek és csodálkozva nézték a tájat, az összes fáradtság eltűnt belőlük annyira izgatottak voltak az új helyzet miatt.
A szállodához háromnegyed nyolcra értünk oda, amivel csak annyi volt a probléma, hogy a szállást csak nyolckor lehet átvenni. Így a cuccainkat leadtuk a portán és elmentünk reggelizni.
- Mit szeretnétek? – kérdezem meg a gyerekeket mikor a svédasztaloknál állunk.
- Mi van? – kérdezi Timo.
- Vannak gyümölcsök, szendvicsek, müzlik. – kezdi el sorolni Brian. – Szóval mit szeretnétek?
- Én müzlit szeretnék. – mondja Hanna.
- És te Timo? – nézek a fiamra.
- Szendvicset. – válaszol és megfogja a kezemet. Brian és Hanna a müzlik felé veszik az irányt, mi pedig a szendvicsekhez megyünk.
- Milyet szeretnél? – veszem fel, hogy jobban lássa a szendvicseket.
- Olyat. – mutat egy sonkás, sajtos és mindenféle zöldséges szendvicsre. Visszateszem a földre és elveszek egy tányért, amire ráteszek egy szendvicset. Magamnak is veszek egy avokadósat majd visszamegyünk az asztalunkhoz, ahol már ott ülnek Brianék, mi is helyet foglalunk majd neki állunk enni.
- Kértek még valamit? – intézem a kérdésem a gyerekekhez mikor mind befejeztük a reggelit, mire megrázzák a fejüket. – Akkor mehetünk?
- Felőlem, igen. – válaszol Brian és feláll az asztaltól. Kiemelem Hannát az etetőszékből majd a földre helyezem és megfogom a kezét. Timo is lekászálódik a székről és megfogja az apja jobb kezét. – Elmúlt nyolc óra, szóval szerintem már átvehetjük a szobát. – mondja inkább nekem, mint a gyerekeknek.
- További szép napot. – mondja az egyik pincér mikor kifelé megyünk az étteremből.
- Köszönjük szépen. – mosolygok rá és kimegyünk az étteremből. A recepciós pulthoz érve Brian kikéri a szoba kulcsait és a leadott csomagjainkat. A gyerekeket leültettem őket az egyik kanapéra, én pedig oda megyek Brianhez segíteni a csomagokkal.
- Gyertek. – int Timonak és Hannának Brian, akik erre lemásznak a kanapéról és odaszaladnak hozzánk. Mindkettőjüknek a kezébe adom a hátizsákjaikat.
- Hányas számú szobát kaptuk? – kérdezi Timo mikor beszállunk a liftbe.
- A 120-ast. – válaszol neki Brian. – És képzeljétek a szoba a tengerre néz. – lelkesíti be a gyerekeket. A lift a negyedik emeleten áll meg, mi pedig kiszállunk belőle. A gyerekek lelkesen kezdik el keresni a szobánkat, a száma alapján.
- Ez az. – kiált Hanna és az ajtóra mutat lelkesen.
- Csendesen drágám. – szólók rá és arrébb húzom az ajtótól, hogy Brian kitudja nyitni azt.
- Wáo. – mondja Timo mikor belépünk a szobába. A szoba, ami inkább egy kisebb lakás. Ahogy belépünk egy kicsi előszobába jutunk. Jobb oldalt van kettő darab ajtó. Az egyik mögött a fürdőszoba van, a másik mögött pedig egy külön wc. Az elő szobából rögtön a lakrészbe jutunk. Kettő darab francia ágy van, amiket egy háromnegyed fal választ el egymástól. A szobához tartozik egy erkély is, ami ahogyan Brian is mondta pont a tengerpartra néz. Csodálatos látvány tárul az ember szeme elé, amikor kimegy az erkélyre.
- Na, hogy tetszik? – kérdezem meg a gyerekeket, akik ámulva néznek körül.
- Mese szép. – válaszol Hanna és felmászik az egyik ágyra majd szét terül rajta.