Próbáljuk Újra

18

- Szia édesem. - ölelem magamhoz Hannát és nyomok az arcára egy hatalmas nagy puszit.
- Mikor mehetek haza? - néz rám kérdőn azokkal a gyönyörű zöld szemeivel.
- Nem tudom édesem, de van egy remek hírem. - veszem fel az ölembe.
- Mi az? - kérdezi kíváncsian és átkarolja a nyakamt.
- Képzeld megengedték, hogy velünk tölthess egy napot. - mondom és megsimogatom az arcát, amire a hír hallatán egy hatalmas nagy mosoly kerül. - Ms. Stone is velünk fog tartani. - nézek most a nőre, aki pár méterre áll tőlünk. Az igazat megvallva ez is egy ellenőrzés, hogy Hanna még is hogyan viselkedik velünk. Eddig még nem voltunk együtt úgy, hogy mindenki itt lett volna. - Brian és Timo kint vannak a kocsiba és már csak arra várnak, hogy induljunk. Szóval akarsz jönni? - teszem fel neki a kérdést, amire remélem igennel fog válaszolni.
- Kaphatók fagyit? - kérdezi meg egy kis idő elteltével mire elnevetem magam és egy puszit nyomok az arcára.
- Persze, hogy kaphatsz fagyit. - ölelem magamhoz és újra Ms. Stonera nézek, aki bólint egyet. Felveszem a székről Hanna pulcsiját és a kedvenc nyusziját, ami nélkül nem tud létezni. Mosolyogva megyek ki az épületből Ms. Stonenal a nyomomba.
- Brian. - kiáltja a férjem nevét Hanna mikor meglátja a kocsinak támaszkodni. Brian vigyorogva néz a kislányra és ellöki magát a kocsitól.
- Szia királylány. - veszi el tőlem mikor odaérünk hozzá és ad neki egy puszit. Ahhoz képest, hogy régen Hanna mennyire félt tőle és Timotól mára már elválaszthatatlanok lettek. Imádják egymást. Igaz az elején volt egy kis félelem feléjük, de ez hamar elpárolgott.
- Timo hol van? - kérdezi Hanna és közben a szemeivel a kisfiút keresi.
- A kocsiban ül és már alig várja, hogy együtt játszassatok. - mondja Brian és közben átsétál vele a kocsi másik oldalára és kinyitja a hátsó ajtót.
- Üljön előre. - nyitom ki Ms. Stone előtt az ajtót, amit egy halvány mosollyal díjaz és beszáll a kocsiba. Brian közben beülteti Hannát. Kinyitom a hátsó ajtót és beszállok a gyerekek mellé. Igaz, hogy szűkösen férünk el hátul a gyerek ülések miatt, de valamilyen szinten kibírható.
- Hova megyünk? - fordul felém Timo és vele együtt Hanna is.
- A játszóházba fogunk menni. - válaszol nálam gyorsabban Brian és elindítja az autót.
Az út a játszóházig remekül telelt. A gyerekek végig beszélték az utat míg Ms. Stone egyfolytában jegyzetelt. Brian és én a gyerekekre próbáltunk koncentrálni, de Ms. Stone jelenléte ezt igen megnehezítette.
- Na hova menjünk először? - kérdezem meg a gyereket mikor már a játszóházban vagyunk.
- Ahhoz a nagy csúszdához menjünk. - mutat arra Timo, ahol az a csúszda van.
- Akkor nyomás. - kapja fel Brian és elindulnak arra.
- Neked is jó a csúszda vagy inkább máshova mennél játszani? - fogom a Hanna kezét.
- Nekem is jó, de menjünk mert már Timoék ott vannak. - kezd elhúzni a fiúk után. Ms. Stone csendben követ minket kezében a jegyzetfüzetével. - Miért ír folyamatosan Ms. Stone? - kérdezi nagyon halkan Hanna mikor felveszem a karjaimba.
- Azért ír folyamatosan Ms. Stone mert megfigyel minket és leírja a cselekvésinket. Nagyon fontos, amit csinál mert ha minden rendben lesz a leírtak között akkor haza jöhetsz velünk. - mondom én is nagyon halkan szinte már suttogva.
- Akkor ő egy olyan kém féle? - kérdez vissza úgyszintén suttogva Hanna. A kérdésére elmosolyodok és bele menve a játékba válaszolok neki.
- Igen, de nem szabad, hogy leleplezzük. - nézek rá jelentősen mire bólint egyet. Kikerülve kisebb gyerek csoportot érünk oda a csúszdához, ahol Brianék is vannak. Timot valahol a csúszda tetején szúrtam ki. Brian pedig az egyik padon ül és onnan figyeli a fiúnkat. Leteszem a földre Hannát és Brianhez sétálunk.
- Brian jössz csúszdázni? - kérdezi Hanna és megfogja a kezét és húzni kezdi. Brian feláll a padról és felkapja a kislányt. Hanna erre hangosan felsíkkant majd nevetve karolja át Brian nyakat. Leülök a padra, ahol eddig Brian ült és onnan figyelem őket.
- Nem ül le? - kérdezem meg Ms. Stonet.
- De. - mondja és helyet foglal mellettem. - Nagyon nagy esélyük van arra, hogy önök fogják örökbe fogadni a kislányt. Önöknél lenne a legjobb helyen. - néz rám.
- Vannak mások is, akik örökbe akarják fogadni? - fordulok felé kérdőn.
- Igen vannak. Önöknél néhány évvel fiatalabb házaspár. Nem tudta, hogy mások is érdeklődnek a kislány iránt?
- Nem tudtunk róla. - rázom meg a fejemet. - Mr. Holding nem mondta nekünk, hogy vannak mások is. - utalok az árvaház igazgatójára. - Velük, hogy viselkedik Hanna?
- Sokkal másabban, mint magukkal. Nem nagyon beszél velük, a férfival pedig egyáltalán nem. A kollégám ezt mondta nekem. - mondja és a csúszdára néz, ahol Brian és a gyerekek vannak. Brian a csúszda végében áll, a gyerekek pedig fent ülnek a tetején. Timo ölébe ül Hanna és így csúsznak le Brianhez, aki mosolyogva videozza le őket. Ms. Stone újra kezébe veszi a tollát és ír valamit a füzetébe majd visszavezeti a tekintetét a gyerekekre.
- Nem tudja véletlenül, hogy mikor temetik el Zora Andersent? - kérdezem meg egy idő után a mellettem ülő nőt.
- Március 10-én lesz a temetése, ha jól tudom. Mennyire ismerte? - fordul felém.
- Nem nagyon ismeretem, igen zárkózót volt. Annyit tudok, hogy nagyon félt Hanna apjától. Általában akkor vigyáztunk a kislányára amikor az apjával találkozott. Ezért fél Hanna ennyire az idegenektől, főleg a férfiaktól. - mesélem a Ms. Stonenak, aki közben jegyzetel.
- A férjétől és fiától is félt vagy tartót tőlük? - kérdezi.
- Igen félt tőlük, de ez mára már elillant, amint látja. - mondom és a férjemre nézek, aki éppen a gyerekkel együtt csúszik le a csúszdán.
- Elintézem, hogy önök kapják meg Hannát. - mondja ki Ms. Stone mire döbbenten nézek rá. - Önöknél lesz a legjobb helyen. - néz rám mosolyogva és a szemeiben látom, hogy igazat mond. Szólásra nyitom a számat, de Timo fut oda hozzánk és vág közbe.
- Szomjas vagyok. - mondja egy kicsit lihegve. Felveszem a földről a kisebb sporttáskát, amibe a cuccaink vannak.
- Tessék drágám. - veszem ki az üveget, amiben málnaszörp van és Timo kezébe adom. Nagyokat kortyol belőle majd visszanyújtja nekem és megtörli a száját.
- Gyere te is. - fogja meg kezemet és kezdi el rángatni. Ms. Stonera nézek, akit udvariasságból nem akarom magára hagyni.
- Menjen csak nyugodtan. - mondja mosolyogva a nő mire felállok a padról. Megfogom a fiam kezét és így megyünk át a gyerekeken Brianékhez, akik az egyik apró műanyag labdás medencében vannak. Mi is bemegyünk a medencébe, ami kb a lábszáramig ér és tele van labdával. Brian mellé ülök és egy puszit adok az arcára mire magához húz.
- Imádom őket. - súgja a fülembe és közben a gyerekeket nézi, akik boldogan játszanak a labdákkal.