Próbáljuk Újra

37

Tegnap mikor Hanna megkérdezte, hogy hívhat-e anyának, nem akartam elhinni az egészet, hogy ez most tényleg megtörténik. A válaszom a kérdésre persze, hogy az volt, hogy igen. Egy napja történt, de Hanna tényleg elkezdett anyának szólítani. És őszinte leszek nagyon jól esik, hogy így szólít. Timo első szava is az volt, hogy anya és nem gondoltam volna, hogy másodszorra is ilyen jól fog esni ez a szó. Ez valamivel boldogabbá tett, mint mikor Timo mondta ki először. Mivel egy olyan gyerek mondta ezt nekem, akinek nem én vagy mi vagyunk a vér szerinti családja. Az anyukája igaz, hogy már hónapok óta nem él, de egy négyéves gyermek sem felejt olyan gyorsan. Brian még nem is tudja, hogy Hanna anyának szólít. Természetesen ebből is versenyt csináltunk, mint mikor Timo első szavánál is és most már mind a kettőt én nyertem meg. Gyerekesnek gyerekes, de mi ilyennek vagyunk.
A gyerekek már reggel óta pörögnek, hogy haza fog jön az apjuk és ettől teljesen bezsongtak. A napnak a fele annyiból állt, hogy a gyerekkel játszottunk és készítettünk vagy is inkább ők készítettek rajzot Briannek. Én csak az írásban segítettem nekik. Nemsokára négy óra és most fogok neki állni a vacsora elkészítésének, hogy időben kész legyen minden hat órára.
- Timo légyszíves szállj le a kanapékarfájáról. – szólok a kanapénak a karfáján egyensúlyozó fiamra, aki erre leugrik és a húgához megy játszani. Visszafordulok az almáspite tésztájához, amit már csak be kell rakni a hűtőbe pihentetni. Befóliázom majd beteszem a hűtőbe és neki állok a húsnak, amit már tegnap este bepácoltam. Átteszem egy magas falú tepsibe és hozzá rakok még egy kis zöldfűszert és fokhagymát. A tepsit be alufóliázom és berakom kétszáz fokos sütőbe sülni.
- Anyuci. – szalad be a konyhába Hanna. Iszonyatosan fura, hogy anyának szólít, de közben imádom. – Védj meg. – mondja és elbújik a lábam közé.
- Hát kitől kéne megvédenem tég... – de nem tudom befejezni mert berobban a konyhába Timo és hatalmas mosoly kerül az arcára mikor meglátja Hannát a lábaim között. – Szóval Timotól kéne megvédenem téged. – nézek le a kislányra.
- Ez nem ér Hanna. – mondja csípőre tett kézzel Timo. – Azt mondtuk, hogy a konyhába nem szabad menni és anya segítségét sem lehet kérni. – és a kezeit összefonja maga előtt.
- Ha ez igaz kisasszony, akkor nem tudok segíteni. – nézek Hannára. – Tessék tisztességesen játszani.
- Szóval gyere ki Hanna és te vagy a fogok mert csaltál! – mondja határozottan Timo.
- Nem vagyok csaló! – jön elő az említett és dobbant egyet a jobblábával.
- De az vagy mert bejöttél a konyhába. – hergeli tovább a húgát.
- Fejezzétek be. – szólok közbe még mielőtt jobban összevesznének. Őszinte leszek már vártam ezt a pillanatot, hogy vajon még is mikor fognak összeveszni. – A fogócskát ezennel beszűntettem! – jelentem ki mire mind a ketten döbbenten néznek fel rám.
- Miért? – szólal meg előbb Hanna.
- Azért, mert az előbb is majdnem összevesztettek a szabályokon és különben is a lakásban nincsen fogócska.
- De anyu. – próbál meggyőzni Timo a bociszemeivel.
- Nincs, de! Játszatok inkább valami olyat, ahol nem kell futni. Majd holnap lemegyünk apával együtt a játszótérre és akkor ott majd lehet fogócskázni. – mondom mire mindkettőnek az arca felvidul. – Na spuri játszani mert így sohasem leszek kész a vacsorával. – hessegetem ki őket a konyhából.
- Apu. – szalad oda Timo az ajtón belépő Brianhez.
- Hát szevasz kisöreg. – kapja fel a Timot és jó szorosan magához öleli. – Szia hercegnőm. – sétál oda hozzánk és leguggol Hannához, mire ő is a nyakába csimpaszkodik és Brian felemeli. – El sem tudjátok hinni, hogy mennyire hiányoztattok. – néz a gyerekekre majd rám.
- Te is nekünk. – mosolygok rá. – Szálljatok le apátokról, hogy letudjon vetkőzni. – kérem meg a gyerekeket. Mivel Brian még mindig cipőben és kabátban áll az előszoba közepén kezeiben a gyerekekkel. Kérésemre leteszi őket a földre. – Menjetek mossatok kezet és üljetek asztalhoz. – mondom Timonak és Hannának, aki nagy nehezen, de elindulnak a fürdő felé.
- Olyan jó újra itthon lenni. – sóhajt fel Brian majd rám néz és felakasztja a kabátját. – Azért minden rendben volt? – jön oda hozzám és átkarolja a derekamat.
- Voltak kisebb vitáink, de nem volt semmi komoly. Bár megnyertem a versenyünket. – mondom mire furcsán néz rám.
- Milyen verseny? – kérdez vissza mire elmosolyodok, hogy bizony teljesen elfelejtette.
- Tudod, hogy kinek mondja ki hamarabb Hanna, hogy anya vagy apa. – elevenítem fel neki.
- És neked kimondta?
- Tegnap megkérdezte, hogy szólíthat-e anyának. – mesélem el dióhéjban a történetet.
- Ez nem igazság. – mondja és elengedi a derekam. – Két hétig voltam távol és erre megnyered. – kezd el bosszankodni, én pedig csak mosolygok rajta.
- Figyelj, ha már engem elkezdett anyának hívni, akkor nemsokára téged is apának fog nevezni. – fogom meg a kezét és húzom vissza magamhoz. – Most mérges vagy?
- Nem csak csalódott, hogy ezt is te nyerted meg. És milyen érzés, hogy ha anyának szólít?
- Fantasztikus. Imádom, hogy már anyának hív és nem Mirának. – kezdek eláradozni. Ő pedig mosolyogva hallgatja.
- Anyu, Brian. – halljuk Hanna kiáltó hangját a fürdőből.
- Mi történt? – megyünk be a fürdőbe és egy olyan látvány fogad amire egyikünk sem gondolt volna, amikor meghallottuk Hanna hívó hangját. Mindkettő gyerek csupa víz.
- Hát itt meg mi történt? – tér magához Brian.
- Az úgy volt... – kezd bele Hanna, de Timo közbe vág.
- Véletlenül lefröcsköltem Hannát és vízi csata lett belőle. – darálja le gyorsan Timo.
- Gyertek gyorsan cseréljük le a ruhátokat. – fogom meg kezeiket és kivezettem őket a fürdőből. Brian Timonak megy segíteni, én pedig Hannának. Leveszem róla a vizes ruhákat és tiszta száraz ruhákat adok rá. Felkapom és kimegyünk a szobából, pont egy időben Brianékkel.
Nagy nehezen, de sikerül leülünk az asztalhoz és végre neki állhatunk a vacsorának. A gyerekek végig csacsogták az egészet. Mindenfélét kérdeztek Briantől.
- Apu hoztál ajándékot? – kérdezi teli szájjal Timo.
- Persze, hogy hoztam, de csak vacsora után kapjátok meg őket. – teszi hozzá gyorsan mikor látja, hogy a gyerekek kezdték letenni a kezükből az evőeszközt, hogy ők bizony jól laktak.
- És milyen ajándékot fogunk kapni? – kíváncsiskodok tovább Timo.
- Majd minden kiderül vacsora után. – mosolyog rá Brian. – És a vacsora az almáspitével ér véget, szóval tessék csak enni. – mutat a gyerekek tányérjaikra, amin meg a hús és a rizs van.
- Jól laktam. – szólal meg Hanna és egy kicsit eltolja magától a tányérját, amin már csak egy kicsi rizs van.
- Egészségedre kicsim. – mosolygok rá. Odanyúlókhoz hozzá és megtörlöm az arcát, ami csupa maszat lett az étkezés során.