Próbáljuk Újra

36

- Anyu veszünk gumicukrot? – mutat az édességes sor felé Timo.
- Van otthon egy rakat édesség. – mondom és leveszek a polcról egy doboz tésztát, amit beleteszek a bevásárlókosárba.
- De gumicukor nincsen! – jelenti ki.
- Timo nem fogok venni gumicukrot! – szólok rá határozottan. Csütörtök négy óra van és éppen egy boltban vagyunk, hogy a holnapi vacsorára meglegyen minden szűkséges hozzá való. Holnap este hatkor fog haza jönni Brian és azt találtuk ki a gyerekekkel, hogy együtt fogunk készíteni neki vacsorát. Az étel pedig sültcsirke, rizzsel és végül almáspite lesz.
- Kérlek. – folytatja tovább a kérlelést Timo.
- Timo azt mondtam nem! – szólok rá erélyesebben. – Nem veszek gumicukrot és semmilyen más édességet sem!
- Apa vett volna nekem. – mondja, hogy csak azért is szítsa a tüzet köztünk.
- Oké, nekem most lett elegem! – jelentem ki és közben megmasszírozom a homlokom. – Asszem minden meg van úgy, hogy mehetünk Hannáért apáékhoz és aztán haza. – mondom és megfogom a kezét.
- És nem kaphatok valami mást? – néz fel rám.
- Nem! – mondom és tovább akarok menni, de Timo elengedi a kezem és megáll. – Fejezd be a hisztit és menjünk a pénztárhoz.
- Anyu... - kezdi el újra és közben a szája lefelé kezdett görbülni és pármásodpercen belül már meg is jellenek a szemeiben a könnyek.
- Timo fejezd be! – szolok rá újra, de ő csak azért is folytatja tovább a hisztit és már nem csak csillognak a szemeiben a könnyek, hanem az arcán is csorognak végig. – Hagyd abba a sírást. – sokan biztosan megvennénk a gyereküknek az édességet, de ahogy Timonak is mondtam otthon van csomó édesség és szerintem nem kell mindent megvenni a gyereknek, amit csak akar. Megfogom Timo a kezét és újra megpróbálok elindulni, de ő makacsan áll és nem hajlandó velem jönni. Megunom a hisztijét és felkapom őt mire valamennyire abbahagyja a sírást és megszeppenve figyel. Tudja nagyon jól, hogy a sírásával csak annyit ért el, hogy az idegeim még inkább a plafonon vannak.
A pénztárhoz érve leteszem őt és elkezdem kipakolni az ételeket. Timo továbbra is durcás fejjel áll mellettem és figyeli ahogyan kipakolom a dolgokat.
- Lesz még valami? – kérdezi meg a pénztárosnő.
- Nem. – válaszolok neki és előveszem a pénztárcám.
- Akkor összesen 22 dollár ás 60 cent lesz. Készpénz vagy kártya?
- Kártya. – mondom és már húzom is le a kártyám. A vásárolt dolgokat belepakolom egy szatyorba majd megfogom Timo kezét és nagy nehezen elhagyjuk a pénztárat. – Gyere légyszíves. – szólok rá, mert még mindig nem hajlandó jönni. – Kérlek szépen fejezd be. – guggolok le hozzá. – Otthon van édesség és szerintem Betty sütőt valamit Hannával. Minél tovább hisztizel és húzód itt az időd annál később fogunk a papáékhoz érni és lehetséges, hogy addigra már süti sem lesz. – vettem be az utolsó adóászomat. Timo szemei felcsillannak és végre valahára elindul a kijárat felé. Most már csak reménykedni tudok, hogy Bettyék tényleg sütöttek valamit. Gyorsan Timo után megyek és megpróbálom megfogni a kezét, de sikertelenül. Az utat a kocsiig csendben tesszük meg és csak akkor szól hozzám amikor megkér arra, hogy csatoljam be a biztonsági övét.
- Mi ez a morci fej? – kérdezi meg Betty ahogy belépünk a házba.
- Meg van rám sértődve, mert nem vettem neki gumicukrot. – mondom és leveszem a cipőmet majd a kabátomból is kibújok.
- Van süti? – tér rögtön a lényegre Timo. Én pedig reménykedve nézek Bettyre, hogy a válasza igen legyen.
- Hát, ha így kérdezed, akkor nincsen. – teszi a csípőjére a kezeit Betty, mire Timo komor arca felvidul, hiszen ebből a válaszból pontosan jól tudja, hogy van. Én pedig hálát adok az úrnak, hogy Betty készített.
- Kaphatok süteményt? – kérdezi meg most sokkal kedvesebben Timo, mint az előbb. Betty bólint egyet és kézzen fogja majd eltűnnek a konyhában. Én is beljebb megyek a lakásban, hogy megkeresem Hannát és apát, de ahogy beérek a nappaliba a teraszajtón keresztül megláttom őket a kertben. A mászókáknál vannak és Hanna valamit nagyban magyaráz. Belebújok az ajtó mellett lévő papucsba majd kimegyek a kertbe.
- Sziasztok. – sétálok oda hozzájuk és mindkettőjüknek egy- egy puszit adok az arcára.
- Szia. – ölel magához apa, én pedig jól hozzá bújok.
- Szia. – integet Hanna is a mászókáról.
- Szia édesem. – mosolygok rá és kibújok apa karjai közöl. Közelebb megyek hozzá és megfogom a kezeit, amik felém nyúlnak. – Lejössz törpi, mert mennünk kéne.
- Aha. Leveszel? – kérdezi meg szerényen.
- Persze. – mondom és megfogom a derekát, majd leemelem a mászókáról, de nem teszem le a földre, hanem továbbra is karjaimban tartom. – Minden rendben volt? – intézem a kérdést apának és Hannának is.
- Minden a legnagyobb rendben volt. – válaszol apa. – Igaz kicsilány? – néz Hannára.
- Igen. – kezd el hevesen bólogatni. Mikor beérünk a házba leteszem a földre Hannát, aki a konyhába szalad, ahol Timo és Betty vannak. Elindulok utána, de apa megfogja a csuklómat és visszatart, kérdőn fordulok felé.
- Mi az? – kérdezem meg mikor elengedi a csuklóm. – Történt valami?
- Ma Hanna egy igen érdekes kérdést tett fel nekem. – kezd bele.
- Micsodát? – kérdezem meg kíváncsian és nem szakítom meg vele a szemkontaktust.
- Nem nekem kéne elárulnom, szóval...- tart szünetet mire még jobban kezd el érdekelni, hogy még mit kérdezhetett Hanna apától. – Hanna, édesem gyere ide. – kiált a kislány után. Néhány másodpercen belül Bettyvel kézen fogva jelennek meg. Timo mögöttük jön és a sütit eszi. Apa odamegy a kislányhoz és leguggol hozzá. – Emlékszel, hogy kérdeztél valamit délután? – kérdezi meg Hannát, aki bólint egyet. – Azt beszéltük, hogy ma, amikor érted jönnek felteszed Mirának a kérdést. – Hanna megszeppenve néz apára majd rám.
- Mit szeretnél kérdezni angyalom. – guggolok én is le hozzá.
- Szerintem menjünk ki. – áll fel apa és kitereli a nappaliból Bettyt és Timot. Az utóbbi kérdőn néz a nagyapjára meg Bettyre. Apa felkapja és súg valamit a fülébe, mire Timo elvigyorodik.
- Mit szeretnél kérdezni? – veszem az ölembe és kanapéra ülök.
- Szóval... – kezd bele halkan. – Azt szeretném kérdezni, hogy... - de újabb szüntet tart és félénken felnéz rám mire vissza mosolygok rá biztatás képpen. – Hogy hívhatlak-e anyának? – mondja ki gyorsan és közben a kezeit nézi. A kérdése annyira meglepett, hogy nem tudtam rá válaszolni rögtön, de vajon kitudott volna. Az arcomra még nagyobb mosoly kerül.
- Persze, hogy hívhatsz anyának. – válaszolok neki és szorosan magamhoz húzom.