Próbáljuk Újra

40

Becsatolom Hanna övét majd az enyémmel is megteszem ezt és végül pedig megfogom a felém nyújtott kezét. Egy hetet töltöttünk San Diegoba. Sajnos ez az egy hét nagyon hamar elröpült és ma indulunk haza. A gyerekek és mi is fájó szívvel pakoltunk össze és hagytuk el a szállodát ma reggel nyolckor. Nyolc órakor kellett elhagyni a szobát, a gép pedig fél tízkor indul el. Még a szállodában reggeliztünk majd utána egy taxi kivitt minket a reptérre. Ahol még egy fél- háromnegyed órát töltöttünk a gép indulásáig.
- Megint úgy fog rázkódni a gép, mint a múltkor? - néz rám félve Hanna.
- Attól tartok, hogy sajnos igen. - mondom és megsimogatom az arcát. - De nem lesz semmi bajunk és egy óra múlva már otthon is leszünk.
- Tényleg papa fog elénk jönni? - hajol előre Timo, hogy jobban lásson minket.
- Nem a papa fog értünk jönni, hanem Lia. - válaszol Brian és utána megszólal a hangos bemondó, hogy mindenki csatolja be az övét mert öt perc múlva felszáll a gép. Az az öt perc nagyon hamar elrepült és a gép megkezdi a felszállást. Hanna kétségbe esetten néz rám és a kezemet jóval erősebben fogja, mint a felszállás előtt. Timo is az apja kezét szórítja és becsukja a szemeit. Pár percen belül megszűnik a rázkódás és a felhők közé kerülünk.
- Nézd most már a felhők között vagyunk. - mutatok ki az ablakra és megpróbálom elengedni Hanna kezét, kevés sikerrel. A bemondóba bemondják, hogy az öveket nyugodtan kapcsoljuk ki. Kicsatolom a sajátomat majd a Hannáét is. - Nem akarsz kinézni az ablakon?
- De. - mondja és átmászik az ölembe. A kezeit az ablakra tapasztja és a homlokát az üvegnek dönti. Kíváncsian nézi az alattunk lévő tájat.
- Timo minden rendben van? - kérdezem meg az eléggé sápadt fiamat.
- Nem egészen. - nyögi ki nagy nehezen és a szája elé tapasztja a kezeit. Gyorsan vissza ültettem Hannát a helyére majd Timohoz sietek. Brian már tartja neki a hányózacskót, hogy ha kell akkor ne a földre hányjon.
- Ha hánynod kell akkor ne tartsd vissza mert csak rosszabb lesz. - ahogy kimondom Timo elveszi az apjától a zacskót és bele hány.
- Minden rendben van? - sétál oda hozzánk egy stewardess.
- Fogjuk rá. - válaszol Brian. - Kaphatnánk és palack vizet?! - kéri meg a nőt, aki bólint egyet és elsiet.
- Nincsen semmi baj. - simogatom meg Timo hátát. Brian elveszi tőle a zacskót és feláll, hogy kidobja. - Az ölembe ülsz? - kérdezem meg mire csak egy bólintást kapok. Leülök Hanna helyére mivel a kislány visszament az ablakhoz és onnan figyeli az eseményeket. Timo átmászik az ölembe és bele kuckózza magát.
- Itt van a palack víz. - nyújtja át a nő az üveget.
- Köszönjük szépen. - köszönöm meg mikor átveszem tőle.
- Szóljanak, ha bármi kell még. - mondja kedvesen és tovább megy.
- Kérsz vizet? - nézek az ölemben pihenő fiamra, aki csak megrázza a fejét, hogy nem. Leteszem a földre az üveget és átkarolom Timot.
- Mi baja van Timonak? - mászik hozzánk Hanna és a fejét a karomon támasztja meg.
- Nem tett jót a gyomrának a felszállás. - válaszolok neki.
- Szereztem kettő pokrócot. - mutatja fel az anyagokat Brian mikor visszajön.
- Betakarsz minket. - kérem meg. - Hanna neked nem kell pokróc? - nézek a kislányomra.
- Nem. - rázza meg fejét és az újamimmal kezd el játszani.
Az útnak a többi részében hála az égnek nem volt több hányás. Timo is egy idő után visszanyerte az erejét és Hannával elszórakoztatták egymást. Brian az útnak a felét végig aludta, én pedig a könyvembe voltam temetkezve. A gyerekek nem éppen voltak halkak, de a körülöttünk lévő emberek nem szóltak semmi csúnyát ránk. A mellettünk lévő sorban ült egy idős bácsi, akivel Timo úgy kb öt perc alatt összebarátkozott. Az útnak a maradék tizenöt percében a bácsi mellett lévő üres székben ült és nagyban beszélgettek. Hanna nem ment oda hozzájuk, hanem inkább Brian ölében ült és valamilyen telefonos játékkal játszottak. A leszálláskor nem volt semmi probléma. Sikeresen hagytuk el a gépet és mentünk megkeresni a cuccainkat, amiket olyan fél óra alatt sikerült megtalálni.
- Ti látjátok Liát? - néz körbe Brian a reptér előtt állva.
- Nem. - rázza meg a fejét Timo és ő is keresni kezdi a szemeivel a nagynénjét.
- Felhívom. - veszem elő a telefonomat. - Addig üljünk le az egyik padra, mert leszakad a karom. - mutatok a padok felé. Elindulunk az egyik pad felé és közben felhívom Liát.
- Szia. - szól bele a telefonba. Leteszem a padra a táskámat és segítek Hannának felülni a padra. Timo is helyet foglal és kíváncsian figyel minket. Brian mellettem áll meg.
- Szia, hol vagy, mert már vagy húszperce rád várunk. - térek rögtön a lényegre.
- Basszus, ti ma jöttetek haza. - hallom telefonon keresztül is, hogy homlokon csapja magát. - Rohadtul elfelejtettem, bocsánat. Azonnal indulok is. - darálja le gyorsan.
- Oké semmi baj, de ne gyere értünk majd fogunk egy taxit és azzal haza megyünk. - mondom.
- Biztos, mert értetek megyek. - kérdezi meg.
- Nem kell. - masszírozom meg a homlokom és Brianre nézek.
- Nagyon- nagyon bocsánat, hogy lehetem ilyen béna. Annyira béna vagyok, hogy elfelejtettem értetek menni. - kezdi el magát ostorozni, amit most jogosan is teszt. - Majd a taxi pénzt kifizetem. - mondja.
- Rendben van. - egyezek bele abba, hogy majd visszafizeti a taxi pénzt. - Szia.
- Szia és tényleg nagyon- nagyon bocsánat. - köszön el ő is majd letesszük a telefont.
- Na, hol van? - kérdezi meg Brian.
- Elfelejtette, hogy ma jövünk haza. - nézek rá.
- Hát ez fantasztikus. - csapja össze a kezeit. - Akkor megyek és keresek egy szabad taxit. - mondja és elindul a taxik irányába.
- Hova megy Brian? - kérdezi meg Hanna és megfogja a bőrönd húzókáját.
- Elment keresni egy taxit mivel Lia elfelejtette, hogy ma jövünk haza. - mondom és leülök melléjük.
- Elfelejtett értünk jönni? - kérdez vissza Timo.
- Igen, úgy, hogy taxival megyünk haza. - söprök ki egy tincset az arcából. - Lekéne vágatni a hajadat, mert igen megnőtt.
- De nekem így tetszik. - jelenti ki.
- Értem, hogy tetszik, de a szemedbe lóg és így a károsítja a látásodat. - nézek rá majd a felénk jövő Brianre. - Találtál taxit? - állok fel mikor odaér hozzánk.
- Igen, úgy, hogy szedjük a cuccainkat és menjünk végre haza. - mondja és megfogja az egyik bőröndöt. Odaadom a gyereknek a hátizsákjukat majd én is összeszedem a maradék cuccunkat és elindulunk a taxinkhoz. Brian és a sofőr bepakolja a csomagokat, én pedig a gyerekkel beülünk hátra. Mivel a csak egy darab gyerek ülés van azért Hanna az ölembe ül. Brian beül az anyósülésre, a sofőr is beszáll. Bediktáljuk a címünket és elindulunk haza.