Próbáljuk Újra

16

- Na, most már nyomás aludni. – állok meg a fiúk előtt, akik nagyban legóznak.
- Ne már anya. – néz rám Timo könyörgő szemekkel.
- Háromnegyed kilenc van és holnap iskola. Szóval mars az ágyba. – mondom ellenmondás nem tűrő hangon.
- Ez nem igazságos. – áll fel a padlóról mérgesen a fiam.
- Az életben sok minden nem az. – kapja fel a vállára Brian. Timo felnevet és hagyja, hogy az apja így vigye be a szobájába. Mosolyogva ülök le a földre és kezdem el összeszedni a szét szórt legót, ami szinte az egész nappalit beteríti.
- Elaludt? – nézek fel Brianre és felé nyújtom a kezeimet, hogy húzzon fel.
- Igen. – ránt fel magához és karolja át a derekamat. – Köszönöm, hogy elpakoltál. – néz le a padlóra, ahol fél órája még legó tenger volt. – Tudod min gondolkodom mostanában nagyon sokat. – szólal meg egy idő után.
- Min? – lépek egyet hátra, hogy láthassam az arcát.
- Azon, hogy lehetne még egy gyerekünk. – néz rám. – Mit szólsz hozzá?
- Én... - de nem tudom befejezni a mert a csengő megszakítja. – Kilehet az? – bontakozok ki a karjai közül és megyek az ajtóhoz nyomomba Briannel. Az illető nem hagyta abba csengetést addig, amig ki nem nyitottuk az ajtót. – Zora? – nézek döbbenten az ajtóban álló nőre, akinek a kezében ott van az alvó kislánya is Hanna. – Valami baj van? – kérdezem mivel a nőnek ilyet a tekintete és az arca is fehér.
- Nem akartam zavarni, de tudnátok vigyázni Hannára? – tér ki a kérdésem elől. - Nagyon fontos lenne. – teszi hozzá gyorsan.
- Persze. – egyezek bele rögtön mielőtt még Brian tiltakozni kezdene.
- Köszönöm, köszönöm. – kezd el hálálkodni és átadja a lányát Briannek, aki el is tűnik vele a lakásban. – Mira... – szólít meg, de közbe vágok.
- Az apja? – kérdezem meg mire csak bólint egyet. – Addig vigyázunk rá, amíg minden újra rendben nem lesz. – mosolygok rá és megigazítom a hajamat.
- Ígérd meg, hogy bármi is történik velem vigyázni fogtok Hannára. – fogja meg a balkezemet.
- Miért mondod ezt? Veszélyben vagy?
- Csak ígérd meg. Nincs rajtam kívül senkije. Veletek biztonságban lesz és boldog életet élhet. Kérlek, ígérd meg, hogy vigyáztok, vigyázol rá.
- Ígérem, de miért mondod ezt most nekem? – kérdezem, de választ nem kapok tőle. Elengedi kezem majd lefut a lépcsőn. – Zora, Zora. – kiáltok utána nem törődve azzal a ténnyel, hogy este fél tíz lehet.
- Mira ne kiabálj. – áll mellém Brian. – Gyere menjünk aludni. – fogja meg a jobb csuklóm és húz be a bejárati ajtóból majd becsukja azt.
- Nekem nem tetszik ez az egész. – nézek rá Brianre.
- Nekem sem. – von magához. – Szerintem jobb is, hogy nem tudunk mindent. – mondja.
- Megígértem neki, hogy vigyázni fogunk Hannára, ha történne vele valami. – mondom a mellkasába és még jobban magamhoz szorítom.
- Akkor vigyázni fogunk rá. Szeretem azt a kislányt. – mondja Brian és bele puszil a hajamba. – Gyere menjünk aludni. – fogja meg a kezeimet és a hálóba vezet.
A csengő borzalmasan hangos hangja ránt ki az álomvilágból. A fülemre szórítom a kezem, hogy kizárjam a borzalmas hangot, de mind hiába.
- Ki lehet az? – dörmögi Brian és szemeit dörzsölve felül az agyában.
- Fogalmam sincs. – ásítom és kikellek az ágyból. – Még csak hat óra múlt. – állapítom meg. Felkapom a köntösöm és kilépek a szobából.
- Ki az anyu? – lép ki a szobájából Timo a szemeit dörzsölgetve.
- Fogalmam sincs, de menjél visszaaludni. Még tudsz fél órát aludni. – nézek rá. – Brian nézd meg Hannát. – nézek hátra a férjemre, aki csak bólint egyet. Beérek a nappaliba majd onnan az előszobába megyek. A csöngetés nem szűnik meg. Kinyitom az ajtót és kettő rendőrrel és egy igen szigorú arcú nővel találom magam szembe. – Jó reggelt. – köszönök és összekötöm magamon a köntösöm.
- Ön Mira Lavigne? – kérdezi meg az egyik rendőr.
- Igen, de miben segíthetek? – kérdezem és összefonom magam előtt a karjaimat.
- Ismeri Zora Andersent? – kérdez újra a rendőr.
- Igen ismerem. Történt vele valami?
- Nos Zora Andersent tegnap este holtan találtuk egy sikártorban.
- Tessék? – kérdezek vissza és a szám elé kapom a kezem. – Zora meghalt?
- Sajnálom. Ön volt az egyetlen ember a telefonjába. – néz rám sajnálkozva a rendőr. Kettő kar fonódik körém. Brian az és magához von. – Ismerőse vagy esetleg rokona?
- Látásból ismertük és néha vigyáztunk a kislányára. Nem volt beszédes típus. – válaszol helyettem Brian.
- A kislányról jut eszembe. – szólal meg nő. – Natali Stone a gyámhatóságtól. – nyújtja Brian felé a kezét. – A kislányt nem találjuk. Estleg nincsen maguknál?
- De nálunk van. Az anyja tegnap este áthozta hozzánk, akkor láttuk utoljára.
- Mit akarnak tenni a kislánnyal? – nézek a nőre.
- Mivel meghalt az anyja és nem tudunk semmilyen hozzátartozóról így árvaházba kerül. Szeretném magammal vinni a kislányt, most! – jelenti ki.
- Nem maradhatna nálunk? – kérdezem és kilépek Brian karjai közül.
- Nem mivel nem rokonok. Sajnálom, de magammal kelvinem. – néz bele a szemeimbe mire félre állok, hogy betudjon jönni.
- Anya ki ez a néni? – szalad oda hozzánk Timo. – És miért vannak itt rendőrök? – néz rám.
- Nincsen semmi baj kincsem. – veszi fel Brian. – Mit kérsz reggelire? – mennek be a konyhába. – Kérnek kávét? – néz a rendőrökre, akik csak megrázzák a fejüket. Ránézek a nőre és csöndben elindulok a vendégszobába nyomomba Ms. Stonenal. Benyitok az ajtón és belépek a szobába. Hanna az ágyban ül és amikor meglátt feláll.
- Mira. – mondja boldogan mire halvány mosoly húzom a számat.
- Jó reggelt édesem. – megyek odahozzá és veszem a karjaimba.
- Ki ez a néni? – néz a nőre érdeklődve majd rám. – Hol van anya? – kérdez Zora felől mire összeszorul a torkom és Ms. Stonera nézek.
- Natali Stone vagyok és most velem kell jönnöd drágám.
- Anyához megyünk? – néz a Ms. Stonera. A torkomban még nagyobb lesz a csomó.
- Nem drágám, nem anyukádhoz megyünk. Egy nagyon jó helyre. – mosolyog rá halványan.
- Nem akarok veled menni! – jelenti ki Hanna mire a nő arcáról lefagy a mosoly.
- Drágám most a nénivel kell menned. – simogatom meg az arcát mire megrázza a fejét. – Utánatok fogunk menni Briannel, ígérem. Minden rendben lesz drágám. - ölelem magamhoz. – Szeretlek. – súgom a fülébe és közben egy könnycsepp végig folyik az arcomon.