47

610 25 2
                                    

- Szép jó reggelt. – húz magához közelebb Brian és a kezét a hasamra teszi.
- Neked is. – fordulok felé és egy puszit nyomok a szájára. – Mennyi az idő?
- Fél nyolc múlt. – mondja és visszateszi a telefonját az éjjeli szekrényre. – Tizenkettőre megyünk megnézni a házat.
- Akkor ideje elindítani a napot. – mondom és kimászok az ágyból. Bele bújok a papucsomba majd a köntösömet is felveszem. – Megyek csinálok reggelit. – nézek Brianre, aki még mindig az ágyban fekszik és csak egy bólintást kapok. Kimegyek a szobából és a konyhába megyek, hogy összeüssek valamit reggelire. A hűtőben kutatva találok rá a tegnapról megmaradt sült húsra, aminek neki is állok a megevésének. Tökéletesen tiszában vagyok vele, hogy nem éppen reggeli kaja és attól függetlenül, hogy én rá találtam még kell készítenem valamit a többieknek reggelire. Egy darab hússal folytatom tovább a hűtő tartalmának a tanulmányozást. Végül a meleg szendvics mellett döntök és kiveszem a hűtőből a hozzávalókat. Újabb húst teszek a számba és közben bekapcsolom a melegszendvics sütőt. Két hét telt el azóta, hogy kiderült számunkra, hogy ikrekkel vagyok terhes. A gyerekek örültek a hírnek, hogy kistesóik lesznek. Hanna minden vágya, hogy kishúgai legyenek, Timo meg pont a fordítottja. Az lenne a legjobb, hogy ha az egyik lány a másik meg fiú. Briannek és nekem is tök mindegy, hogy milyen nemük lesznek, de mindenképpen kéne választanom akkor a fiúkra szavazok. Brian inkább mindkettőt szeretné, de a lányok felé hajaz egy kicsit. A családnak majd holnap fogjuk elmondani, úgy is rendeztek apáék egy kisebb családi összejövetelt. Így legalább nem nekünk kell összecsődíteni a családot. Tökéletes alkalom lesz, hogy közöljük velük. Mindenki meglepetésére még Brian anyja Lauren is elfog jönni. Ritka pillanatok egyike, hogy jelen van az ilyen összejöveteleken. Talán az ő reakciója érdekel a legjobban, hogy még is mit fog szólni a babákhoz. Brian apja sajnos nem lesz ott mert valamilyen munka ügyben el van utazva, így neki majd online fogjuk közölni a hírt valamikor. A házzal kapcsolatban csak annyi történt, hogy neki álltunk házat keresni is. Mivel nem akarjuk az utolsó pillanatra hagyni, meg sokkal egyszerűbb lesz az új hazába haza menni majd a kicsikkel. Nem olyan messze, de találtunk egy nagy családiházat, amit ma fogunk megnézni. A képek alapján tökéletes lenne számunkra. Három utcányira van a mostani lakásunktól, így az iskola és az ovi is közelben van.
- Jó reggelt anyu. – öleli át a derekamat Timo.
- Jó reggelt szívem. – mosolygok rá és kiveszem a sütőből a kész melegszendvicseket. – Apa és Hanna? – kérdezem és a még meg nem sült szendvicseket a sütőbe teszem majd nagy nehezen, de összenyomom.
- Nem tudom hol vannak. – vonja meg a vállait. – Mikor lesz készen a reggeli?
- Maximum tíz perc múlva, addig segíthetnél a terítésben. – mutatok az asztal felé, amire már kipakoltam a tányérokat meg a poharakat csak nem tettem szét őket.
- Okés. – enged el és az asztalhoz megy.
- Jó reggelt mindenkinek. – lép be a konyhába Brian, karjai között Hannával, aki álmosan néz körbe a konyhába, de amint meglátt átkéredzkedik hozzám.
- Juj, de álmos még valaki. – veszem át Briantől és egy puszit nyomok az arcára. – Mit kértek a reggelihez inni?
- Kakaót. – vágja rá rögtön Timo.
- Én egy kávét, de majd megcsinálom mindenkinek az innivalóját.
- Köszönöm. – mosolygok rá. – Kiveszed a kész szendvicseket. – kérem meg és leülök a most már szépen megterített asztalhoz, még mindig Hannával az ölemben. Brian gyorsan kiveszi az utolsó szendvicseket és a többivel együtt az asztalhoz hozza őket. A zöldséges tányért is az asztalra teszi majd kíváncsian néz a maradék sülthúsra. – Uuu azt is hozd ide. – mondom mire csak vigyorogva elém teszi a húst. Hannát átültetem a helyére majd neki állunk a reggelinek. A sülthúsból egy darab sem maradt, mind megettem. Mellé még ettem kettő melegszendvicset és rengeteg zöldséget. A gyerekek egész reggeli alatt furcsán néztek rám, mivel nincsenek hozzá szokva, hogy ennyit eszek reggelire. Hát most na, magamon kívül még kettő fejlődő szervezett kell ellátnom táplálékkal. Reggeli után a gyerekekkel bekuckóztam a kanapéra és mesét néztünk, addig Brian elpakolt a konyhában és mindenkinek elkészítette a kért innivalóját. Fél tizenegy körül mindenki sikeren felöltözött majd a gyerekkel a nappaliban neki álltunk társasjátékozni.
- De most én jövök. – állítja meg a kezemet Timo, amivel dobni akartam a dobókockát.
- Bocsánat. – mondom és leteszem a kezeim közül a kockát. Timo a kezeibe veszi is eldobja, a kocka a hatosra érkezik. – Kifog ütni. – nézek Brianre vigyorogva.
- Kiütöttelek apa. – nevet az apjára Timo mikor lelépi a hatot a táblán. – Pedig közel jártál, hogy megnyered a játékot. – Brian csak megforgatja a szemeit és felém nyújtja a kockát.
- Ez az nyertem. – mondom mikor eldobom a kockát, ami a kettesen áll meg így sikeresen belépek a célba.
- Játszunk még egyet. – mondja Timo és elkezdi a bábukat visszatenni az indulási ponthoz.
- Majd akkor, ha haza jöttünk. – mondom mire kérdőn felém fordul. – Féltizenkettő múlt és nemsokára indulnunk kell a házhoz, amit megfogunk nézni.
- Miért fogunk elköltözni? – kérdezi meg Hanna és az apja ölébe mászik.
- Azért, mert ha megszületnek a testvéreitek nem fogunk tudni elférni ebben a lakásban. Olyan házba szeretnénk költözni, aminek van egy jó nagy kertje és akkor lehetne majd egy kutyánk vagy valamilyen háziállatunk, mert akkor ott tökéletesen elfognak majd férni. – a háziállatra mostanában eléggé rákaptak. Nagyon szeretnének egy kutyát, amivel semmi gond sincsen, csak a lakásban nem férne el. Meg szerintem egy kutyának sokkal jobb kint, mint bent egy panellakásban.
- Ha elköltözünk akkor biztosan lesz majd egy kutyánk? – teszi fel a kérdést Timo.
- Ha elköltözünk akkor biztos, hogy lesz egy kutyánk. – mondom. – Nem rögtön, de mindenképpen lesz. – teszem azt még gyorsan hozzá.
- Lehet majd medencénk is? – néz először Brian majd rám Hanna.
- Betehetjük a kívánság listába. – válaszol neki Brian.
- Akkor tegyük be. – lelkesedik be és átkarolja az apja nyakát.
- Már a listán is van. – mosolyog rá Brian. – Még valami kívánság? – néz Timora majd vissza Hannára.
- Legyen egy nagy mászókánk, csúszdával meg hintával is. – gondolkodik el Timo is, hogy mit szeretne az új leendő házunkban.
- Rendben van ez is felkerült a listára, még valami esteleg?
- Nem, nem kell más. – mondja Timo.
- Nos, hogy minden szűkséges dolog felkerült a listára ideje összekészülnünk. – szólalok meg és ezzel egy időben fel is állok a földről.
Igaza van anyának, idejeelindulni. – csapja össze kezeit Brian és Hannával együtt feláll.

Próbáljuk ÚjraWhere stories live. Discover now