Az őrülten jó páros... 🫀🤷🏻‍♀️||✅

4.rész

Másnap 10-kor keltem fel. Csak ültem az ágyban és néztem a pokrócot, aztán felálltam és felvettem egy over size pulcsit. Gyorsan copfba kötöttem a hajam és megmostam az arcom. Lesétáltam a konyhába, viszont arra nem számítottam, hogy egy félmeztelen Petit találok ott.
-Oké. Nekem ehhez előbb kell egy kávé - sétáltam el mellette, ő meg felröhögött. Lefőztem egy kávét és kivonultam a teraszra, egy cigi társaságában. Azt meggyújtottam és felültem a korlátra. Bedugtam a telefonomba a fülhallgatóm és maxra húztam a hangerőt. Beleszívtam a cigibe aztán egy húzásra megittam a kávét. Lassan a cigi is elfogyott, a zene pedig nem sokat segített. A következő zene viszont kiverte a biztosítékot. Á, véletlen sem a Szerelmem, amiben ahogy meghallottam, Milán hangját, azt hittem levetem magam az erkélyről. Egy könnycseppet általában ezer követ, úgyhogy az első se engedtem lecsöppeni. Inkább kivettem a fülhallgatót a fülemből és bementem a lakásba. Megálltam az asztalnál, pont a túloldalon, mint ahol Peti itta a kávét. Ahogy leültem vele szembe, felkapta a fejét és rámnézett.
-Mizu? - kérdezte. Tudta, persze hogy tudta.
-Minden jó.
-Kamuzol - rázta a fejét szomorú mosollyal.
-Nem. Tényleg minden jó. Nem jártunk, miért kéne fájjon?
-És, ha akkor is fáj? Legalább magadnak ne hazudj. Abban se, hogy nem fáj és abba se, hogy nem szereted.
-Na ez nem igaz! Tényleg nem szeretem!
-Hogyne - vette újra kézbe a telefonját és kikeresett egy képet, majd a kezembe nyomta. A képen Milán mellettem ült és suttogva beszélgettünk. Valószínűleg tegnapi kép, amikor megkérdezte, hogy zavar-e, az ha fogja a kezem. Szomorúan elmosolyodtam és most én ráztam meg a fejem. Viszzaadtam a telefont és felsétáltam a szobámba. Neki dőltem belülről az ajtónak és lecsúsztam rajta. Hirtelen tört rám, minden és egyszerre ennyit nem fogok elbírni. Össze fogok roppani a súlya alatt. Felkaptam a fejem, majd az asztalomhoz sétáltam, felkaptam a pengém és bevonultam a fürdőbe. Megálltam a csap felett és a fölötte lévő tükörbe néztem. Egy pillanatra, a 6 éves kislány állt velem szembe, akinek sötét karikák húzódtak a szeme alatt és lila vagy éppen kék és zöld foltok voltak az arcán. Túl gyorsan nőttem fel mentálisan és lelkileg. Annyira megtört a lelkem, hogy azóta nem tudják annyira megtörni. Mindenkinek van egy ilyen törés az életében, mikor úgy érzi, hogy túl gyorsan nőtt fel. Hirtelen rám tört a szédülés és rosszul lettem. Lecsaptam a a kést, a mosdókagyló szélére és leültem a hideg csempére. A fejem a fel húzott térdeimre hajtottam. Hangos zokogásban törtem ki, csak rázkódott a vállam, a levegővételem felgyorsult. Sosem sírtam még ennyire, pláne egy fiú után. Világ életemben, nem gondoltam volna, hogy egy fiú képes lesz ilyen érzéseket kiváltani belőlem, de aztán jött ez a seggfej és felrúgta ezt is. Mert hát:,, Az ember néha beleszeret seggfejekbe is" (Leiner Laura: Közhelyek) Csak itt az a legfőbb probléma, hogy én ebbe a seggfejbe baromira beleestem. A telefon a zsebembe csippant egyet, én pedig kivettem és megnéztem az üzenetet. Emlegetett szamár.
Milán: Nyitva van az ablakod?
                             Száva: A másodikon lakunk.
                                           Szerinted???
Milán: Szóval nyitva van?
   Száva: Igen, nyitva...
Innentől nem írt, viszont látta. Ledobtam magam mellé a telefont és beletúrtam a hajamba. Megint belenéztem a tükörbe és letöröltem a könnyeim. A szemem tiszta vörös volt, dehát leszarom. Kimentem a fürdőből és megálltam a szoba közepén. Ugyanis az ablakban Milo ült.
-Nyitva volt - nézett rám. Még mindig pislogás nélkül meredtem rá.
-Akarjam tudni? - kérdeztem. Milo csak megrázta a fejét és fölkelt. Elém lépett, majd magához húzott és szorosan megölelt. Viszonoztam az ölelését, mert jól esett. Az, hogy érzem az illatát, a biztonságot. Hirtelen elengedett és mélyen a szemembe nézett.
-Mutasd a karod - suttogta szinte alig hallhatóan. Full ledöbbenve néztem rá. - Kérlek...
Most mit tudtam volna tenni? Olyan aranyosan nézett rám, nem tudtam nemet mondani. Felhúztam a pulcsi ujját és oda tartottam elé. Látta, hogy nem friss vágások, hanem régiek. Elmosolyodott és újra rám nézett. Megpróbáltam a legőszintébben visszamosolyogni rá, de nem nagyon jött össze, mert megint sírásra görbült a szám. Ohh fuck... Nem sírhatok előtte, nem sírhatok előtte...
-Sírtál? - kérdezett a közepébe. Oooo, de utállak.
-Nem. - feleltem talán túl gyorsan. Pont úgy nézett rám mint aki nem hisz nekem. - Jó, lehet...
-Miért?
-Az nem lényeg.
-Ha te mondod - természetesen nem hitt nekem, dehát megpróbáltam. Magához húzott és újra megölelt.
-Szeretlek - suttogta a hajamba. Kikerekedett szemekkel néztem rá. Nem nézett a szemembe, én pedig egy lépést hátráltam.
-Tessék? - kérdeztem full ledöbbenve.
-Bocs, ez lehet, hogy így most...
-Nem, itt nem azzal van a baj. Hanem azzal amit tegnap műveltél.
-Gondolkodtam. Te más vagy, mint a többi lány. És pont ez fogott meg benned.
-Tudod mit? - gondoltam át a hallottakat - Kössünk alkut.
-És pedig?
-Bizonyíts. Ha tényleg szeretsz és kellek, akkor egy hónapig képes vagy mellőzni lányokat. Arra gondolok, hogy nem viszel szobára lányt, nem csókolózol lánnyal. Nem hiszem, hogy lehetetlen. Ha tényleg így lesz, akkor hiszek neked. És akkor megpróbálhatjuk. - vázoltam fel az ötletem. Nem hiszem el, hogy ezt csinálom...
-Legyen - húzta félmosolyra a száját. - Viszont akkor te nem zárkózol el előlem.
-Oké.
Ezt megbeszéltük. Már csak az a kérdés, hogy képes lesz-e betartani. Végül Milán úgy gondolta, hogy távozik, bár hiába közöltem vele, hogy van ajtónk is, ragaszkodott hozzá, hogy ő kimászik az ablakon. Ez hülye.
-Még mindig közlöm, hogy a másodikon lakunk.
-OOo, szerinted ez akadály? - kérdezte már az ablakból, majd egész egyszerűen leugrott. Utána néztem, de csak annyit láttam, hogy épségben van a földön. Intett egyet, mire én is vissza integettem.