Mikor hazaértünk, kivettem Emmát és a cuccait hátulról, és kizártam a házat. Milo kocsija már kint parkolt, úgyhogy tudtuk, hogy itthon van. -Apppppp - szaladt be a házba azonnal Emma. -Hát helló hercegnőm - kapta fel Milán a kislányt a nappaliban. Beléptem én is a szobába és a kanapéra dobtam a cuccokat. -Szia - húzott oda Milo, és akart nyomni egy csókot a számra, de elfordultam. Inkább felmentem az emeletre. Bementem a szobánkba és elkezdtem összeszedegetni a szétdobált cuccainkat. Milán trappolt fel a lépcsőn, aztán bejött a szobánkba. -Emma? - kérdeztem, fel sem nézve a földről, ahol összeszedtem egy ruhát. -Szobájába. Játszik - mondta - Mi a baj? - kérdezte. Figyelmen kívül hagytam a kérdést és betetettem a szennyest a szennyes tartóba. -Kicsi - fogta meg mindkét kezem - Mi a baj? - kérdezte újra, mélyen a szemembe nézve. -Hol voltál? - kérdeztem. -Tessék? - kérdezett vissza, összeráncolt homokkal. -Hol voltál? - kérdeztem újra. -Stúdióba - nevetett. -Nem. Ugyanis duoban énekeltek és ahogy hallottam nincs félkész dal. Peti otthon volt. Te hol voltál? - kérdeztem. -Nem hiszel nekem? - kérdezett rá döbbenten. -Majd, ha adsz okot rá, hogy higyjek akkor fogok. Hol voltál? - kérdeztem folyamatosan. -Stúdióban - vágta rá. -Ne hazudj már a szemembe - löktem el a kezét. -Miért nem hiszel nekem? - kérdezte. -Azért basszameg, mert úgy próbálsz a szemembe hazudni, hogy képtelenség, hogy az igazat mond. - akadtam ki teljesen. Éppen válaszolt volna, mikor csipogott a telefonom. Mindketten az asztal felé kaptuk a fejünk, ahol a mobil feküdt. Egy insta értesítés villogott. Odaléptem és rányomtam, viszont mielőtt láttam volna a képet, amit valaki küldött, Milo elvette a kezemből. -Add vissza! - parancsoltam rá. Odaléptem és nyúltam volna a készülékért, viszont a fiú feltartotta a kezét így nem értem el. -Ha most nem adod ide, kimegyek azon az ajtón, de soha többet nem jövök vissza - mondtam leengedve a kezem. Leeresztette a karját és a kezembe adta a telefont. Megnéztem a képet és azt hittem elsírom magam.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Szia ne haragudj a zavarásért, csak láttam ma őket az egyik utcába. Milán és a lányt nem ismerem. Végigfutottam a sorokat és úgy éreztem, hogy a szíven darabokra szakad. Könnyek szöktek a szemembe és úgy néztem rá a fiúra. -Ne haragudj rám... - kérte, és szörnyű bűntudatot hallottam a hangjában. Megfordultam és a szekrényhez léptem. Kirángattam egy táskát és elkezdtem beledobálni a cuccaimat. -Kicsi, kérlek hallgass meg. - jött oda. Becipzároztam a táskát és felálltam vele szembe. -Egy kibaszott kérdésemre válaszolj. Miben nem voltam elég jó? - kérdezte halkan. -Semmiben, tökéletes volt minden - mondta kétségbeesett hangon. -Ch... Hazudsz - kerültem ki. Lecaplattam a lépcsőn, viszont mielőtt kiléptem volna az ajtón egy vékony kis hang szólalt meg mögülem. -Ana? - kérdezte Emma. Megtorpantam, majd lehunytam a szemem. - Hova mész? - kérdezte, sírós hangon. Felé fordultam és ránéztem. Éppen Milán jött le a lépcsőn, mikor megállt. Az ő arcán is azt láttam, amit én éreztem. A szívünk szakadt meg a kislányunkért. -Most elmegyek egy picit - térdeltem le elé. A kislány oldalra billentette a fejét és nagy szemekkel nézett rám. - Ígérem, amint tudok visszajövök hozzád - simogattam meg a puha arcát. Átölelte a nyakam, én pedig átöleltem a hátánál. Felálltam, megfordultam és kimentem a lakásból. Beültem az autóba és elindultam. Gondolkoztam, hogy hova mehetnék. Krisztiéknek már pont én nem hiányzok a nyakukra. Sóhajtva felhívtam Sárát. 📞Sziaaaaa - köszönt bele vidáman a telefonba. 📞Szia. Otthon vagytok? 📞Csak én. Bruno és Máté elmentek Lacihoz. 📞Értem. 📞Átjössz? - kérdezte. 📞Ha nem zavarok... - mondtam. 📞Dehogy zavarsz. Na várlak. - tette le a telefont. Az ő utcájukba kanyarodtam és megálltam a házuk előtt. A táskám a kocsiba hagytam és az ajtóhoz léptem. Kettőt kopogtam, Sára pedig már be is engedett. -Úristen, mi történt? - szúrta ki azonnal a könnyes szemeim. Bementünk a lakásba és leültünk a kanapéra. -Na mesélj - fogta meg a kezem. Mindent elmeséltem Sárának, onnantól kezdve, hogy Milán stúdiózni ment. -Édesem - nézett rám sajnálkozva. -És mielőtt eljöttem, Emma megkérdezte, hogy hova megyek. Mit mondhattam volna? Elmegyek kicsit, majd jövök. - sírtam. - Azt hittem, hogy végre felnőttünk annyira, hogy ez ne történjen meg velünk. Mi a baj velem, Sári? Miért nem voltam elég jó neki? - kérdeztem, miközben barátnőmre néztem. -Nem tudom, drágám. Azt tudom, hogy Milán a leghülyébb ember, ha egy ilyen csodás nőt, mint amilyen te vagy eldob magától. - simogatta hüvelykujjával a kezem. Átölelte a vállam és magához húzva szorosan átölelt. - Sajnálom - suttogta. -Nem kell. Csak baszottul fáj... - sírtam folyamatosan. -Hidd el. Szeret téged ez a fiú, csak néha baromságokat csinál. Én tudom, hogy bocsánatot fog kérni és minden rendbe lesz. Hiszel nekem? - kérdezte. -Próbálok... - szipogtam a vállába. - Itt maradhatok pár napig? - kérdeztem. -Bármeddig. Ameddig akarsz - nyomott egy puszit a hajamba.
