Az őrülten jó páros... 🫀🤷🏻‍♀️||✅

15.rész

Krisztivel ebédet főztünk, miközben ordított a zene (és mi is, khm..). Régen volt közös programunk, a koncerteken kívül és, ha ahhoz, hogy összejöjjön, a depresszióm szükséges, akkor az. De nagyon jól éreztük magunkat mindenesetre. Miután kajáltunk, úgy döntöttünk, hogy filmezünk. Na most ez valahogy úgy nézett ki, hogy Kriszti közölte, hogy csinál popcornt. Csinált is, én addig kiválasztottam egy horror filmet. A tál Kriszti kezében volt, és egy jelenetnél annyira megijedt, hogy a popcorn a tálból átkerült a földre. Annyira nevettünk, hogy nem kaptunk levegőt. Innentől pedig letettünk arról, hogy filmet fogunk nézni. Krisztina telefonja egyszercsak megszólalt.
-Peti az. Ha szeretnéd, nem veszem fel...
-Ugyan, miattam nem kell. Vedd fel nyugodtan. - ráztam a fejem. Kriszti rámmosolygott és felment telefonálni. Én addig kimentem az erkélyre, egy cigi társaságában. Max meghalok tüdőrákban. No mindegy. Pár perc múlva Kriszti jött ki, és ő is rágyújtott.
-Na mivan az uraddal? - kérdeztem röhögve.
-Csak kérdezte, hogy itthon alszom-e. - vonta meg a vállát.
-És ott alszol?
-Hülye vagy? Szerinted azok után, hogy bántottad magad, itthon hagylak egyedül??
-Nem vagyok óvodás. - forgattam a szemem.
-Ja, reggel is pont úgy tűnt, hogy nem vagy az.
-Jólvan már na, problémáim vannak.
-De nem ez a megoldás - csattant fel hisztérikusan. - Milán konkrétan könnyezve mondta el nekem, hogy bántod magad. És MAGÁT okolja emiatt. Száva, te is tudod, hogy nem csak magadnak ártasz ezzel. Engem is tönkre teszel vele, Milánt is, de legfőképp magadat.
-Nem érdekel... - ráztam a fejem, könnyezve.
-De. Tudom, hogy érdekel Száva. Csak azt akarod, hogy mindenki azt lássa, te erős vagy. Pedig kurvára nem vagy az. Segítségre van szükséged.
-Nem, nincs! - csattantam fel én is - Milán volt az egyetlen támaszom. Ő volt, aki mindenről tudott és most hirtelen ez a támasz elveszett. Nem tudhatod min megyek keresztül, mert neked az egész kurva életben minden az öledbe hullott - fejeztem be kiabálva és ahogy kimondtam, már meg is bántam - Sajnálom, ez... Ez erős volt most.
-Szóval ezt gondolod. Jó tudni - nézett rám a könnyei mögül Kriszti, aztán elindult az ajtó felé.
-Ne, Kriszti, sajnálom. - mentem utána azonnal, de már késő volt, mert becsukta az ajtót. A földre rogytam és hangos zokogásban törtem ki. Akkora egy barom vagyok. Felálltam és a szobám felé rohantam. Kihúztam a fiókot, elsőre megtaláltam amit kerestem. Mindig ugyanaz történik. Vissza esek abba a gödörbe, ahonnan valaki mindig kihúzott. Először Kriszti, aztán Milo. És most nincs itt senki. Egyedül maradtam és nincs mit tennem. Unalomig ismételt szövegek, de egyszerűen nem lehet máshogy megfogalmazni. Fájt. Nem a hegek a karomon. A szívem fájt. De úgy nagyon. És megint itt vagyunk. Folyik a vér rajtam mindenhol, és én megint azon gondolkozom, hogy túl messzire mentem. Eldobtam a kést, ami hangos csattanással földet ért. Szédülni kezdtem, de nem érdekelt. Felvettem az egyik pulcsim, és kimentem a szobámba. Lementem a konyhába és bevettem egy nyugtatót, majd ittam rá egy pohár vizet, és felültem a konyhapultra, hogy megnyugodjak és kitisztuljon a látásom. A gondolatok kavarogtak a fejemben, és úgy éreztem elveszítettem az irányítást. Visszamentem a szobámba és leültem az ajtónak támasztott háttal. Hirtelen csörömpölést hallottam meg lentről, és megállt bennem az ütő. Gyorsan kulcsra zártam az ajtót, és előkaptam a telefonom. Görgettem a névjegyzéket, viszont nem találtam senkit akit felhívhattam volna. Peti és Kriszti gondolom együtt vannak. Brunóéknak és Manunak koncertje van. Az ujjam megállt a neve felett. Rányomtam a nevére és tárcsáztam.
📞Szia? - szólalt meg, Milán hangja a másik oldalon.
📞Szia. Valaki van a lakásban...
📞Száva, ittál?
📞Nem, tényleg van itt valaki - mondtam elfojtott hangon.
📞Mi?
📞Nem tudom, hallottam, hogy valaki csörömpöl a konyhában, és valamelyik ajtón is dübörgött.
📞Figyelj, 5 perc és ott vagyok, addig maradj a szobában!
📞Rendben.
És már le is rakta a telefont. Hosszan kifújtam a levegőt, és újra az ajtónak döntöttem a hátam. Hirtelen az én ajtóm kezdte ütni az a bizonyos valaki. Annyira megijedtem, hogy felugrottam és szembe álltam az ajtóval. Eszembe jutott a kés a fiókba és inkább a kezembe vettem. Pár perc múlva hallottam, hogy még valaki bejön a lakásba. Aztán futást hallottam és végül csend lett. Nem mertem közelebb menni az ajtóhoz, aztán valaki halkan kopogni kezdett rajta.
-Száva, én vagyok... - hallottam Milán hangját a túloldalról. Odaléptem az ajtóhoz, kinyitottam és azonnal Milo karjaiba bújtam. - Semmi baj. Itt vagyok. - suttogta, a hajamba.
-Köszönöm...
-Ugyan már. Ez alap dolog.
-Nem, nekem nem az. Undorítóan viselkedtem veled, de mégis elsőre jöttél...
-Akkor is megtettem volna, ha éppen utálnálak. - nyomott egy puszit a fejemre, nekem meg mindennél jobban esett most. Szorosabban öleltem magamhoz. - Nincs semmi baj. Itt vagyok. - mondta, még mindig engem nyugtatva. Annyira remegtem, ha nem fogott volna, össze esek. A keze a derekamat ölelte, én pedig a nyakát átkarolva öleltem, és a fejem a mellkasába fúrtam.
-Itt maradsz velem? - kérdeztem halkan.
-Szeretnéd, hogy itt maradjak veled? - kérdezett vissza egyből.
-Csak, ha nem teher....
-Sose vagy teher. Ezt jegyezd meg... - felelte, majd elengedett és a szemembe nézett. Közelebb hajolt és emiatt automatikusan én is. Már csak arra eszméltem fel, hogy ajkaink finoman érintik egymást. Nem húzódtam el, ehelyett viszonoztam is.
-Ezt nem szabad... - váltam el tőle gyorsan.
-Bocsánat...
-Menjünk aludni. - hagytam figyelmen kívül a bocsánatkérését. Bementem a szobába, és gyorsan átvettem egy pulcsit. Milo lekapta a pólóját és a melegítőnadrágjában feküdt az ágyba. Befeküdtem mellé, neki háttal. Már majdnem elaludtam, mikor éreztem, hogy Milán átölel, de már nem szóltam rá, mert bealudtam.

Mekkora szíve van ennek a fiúnak. Ahogy még így is félti és védi Szávát😩❤️ Nektek, hogy tetszik eddig?