Az őrülten jó páros... 🫀🤷🏻‍♀️||✅

17.rész

Amint sikeresen megnyugodtam visszamentem a konyhába. Már minden fiú bent ült, az asztalnál.
-Jó reggelt. - köszöntem.
-Neked is - köszöntek vissza egyszerre. Nem néztem Szabira, kerültem direkt a tekintetét. Bementem a szobába, ahol aludtam, mert gondoltam ott van a táskám. Elkezdtem keresni, aztán hirtelen valaki átölelt, bennem pedig megfagyott a vér.
-Na milyen volt, az este gyönyörű? - kérdezte a hang gazdája. Felismertem Szabi hangját.
-Te nem is ittál. - bújtam ki az ölelésből. - Te vezettél hazafelé!
-És az baj?
-Kihasználtad, hogy nem vagyok józan úgy, hogy tudtad azt, hogy Milánnal éppen problémáink vannak.
-Ugyan már! Sokkal jobban bánnék veled, mint Milán. - forgatta a szemét, én pedig már közel sem láttam olyan barátságosnak, mint eddig.
-Ja, hatalmas peched, hogy őt szeretem. - feleltem cinikusan.
-Az nekem nem akadály, ha nem szeretsz - lépett közelebb, és egy hirtelen mozdulattal magához rántott a csuklómnál fogva.
-Engedj el, ez fáj - mondtam először fenyegető, de kimért hangon.
-Nem annyira zavar - hajolt az ajkamra, én pedig sikítottam egyet, mire befogta a számat. - Kussolj már. - mondta halkan, de a fiúk már az ajtóban voltak.
-Mi a fasz? - kérdezte Spacc és már le is szedte rólam Szabit, én pedig a földre estem. Laci kivitte a szobából, a fiút, a másik két srác meg mellém térdelt és szorosan átölelt.
-Mi történt? - kérdezte Brúnó.
-Tegnap este én nagyon részeg voltam, ő viszont nem. És lefeküdtünk. Úgy, hogy tudja, hogy Milánnal úgy állunk ahogy.
-Jesszus. Bocs kislány, ha ezt tudjuk, akkor nem hozzuk - mondta Manu.
-Ugyan. Nem a ti hibátok. Viszont, ha Milán megtudja, akkor sosem bocsát meg nekem... - sírtam el magam.
-Tőlünk nem fogja megtudni, ezt megígérjük.
-Köszönöm fiúk. De szerintem Szabi el fogja mondani neki...
-Előzd meg. Mondd el neki, te előbb. Ha tőled fogja hallani nem fog annyira haragudni. - tanácsolta Brúnó.
-Lehet igazad van. Én lelépek szerintem - keltem fel, megöleltem őket, majd az ajtóban álló Spaccot és elhagytam a lakást. Buszoztam egyet, és már Milánék lakása előtt is voltam. Vettem egy mély levegőt az ajtó előtt, majd becsöngettem. Szerencsémre Milo nyitott ajtót.
-Szia. Krisztiék elmentek valahova.
-Tudom, hozzád jöttem.
-Hozzám? - lepődött meg.
-Hozzád.
-Gyere be - mondta, majd elindult, én pedig követtem. - Kérsz valamit?
-Nem köszönöm.
Megálltunk a konyhában egymással szembe.
-Na és mit tehetek a hölgyért? - kérdezte én pedig elpirultam a kijelentésén, de nem foglalkoztam vele.
-Ugye, annak, hogy szünetet tartunk nyilván vannak szabályai. Kezdve azzal, hogy nem kezdesz ki addig mással. - vágtam a közepébe.
-Igen.
-Nos... Tegnap koncerten voltam Manuelékkal ugye. És... Nagyon leittam magam, konkrétan nem emlékszem semmire. Viszont Szabi full józan volt, és hát omm....
-Mármint az Oros Szabi? - kérdezett vissza Milán.
-Igen.
-Te és Szabi? Lefeküdtetek? - döbbent le. Lehajtottam a fejem és óvatosan biccentettem.
-Azért mondtam el, mert nem szeretném, ha emiatt még rosszabb lenne köztünk a dolog. És azt se szerettem volna, ha Szabitól hallod, az ő verzióját. Nem emlékszem semmire, rengeteget ittam. Tudom, nem mentség és rettenetesen bűntudatom van emiatt és nagyon sajnálom. Azt is megértem, ha azt mondod, vége... - kezdtem hadarni. Milo közelebb lépett és finoman megcsókolt, csak, hogy elhallgattasson.
-Befogtad? - kérdezte, én pedig aprót bólintottam. - Emberek vagyunk, hibázunk. És, ha tényleg Szabi józan volt, te pedig full részeg, akkor ebben a történetben nem te vagy a hibás. - mondta lassan és nyugodtan, aztán mélyen a szemembe nézett, nekem pedig a gyönyörű barna szemektől, automatikusan rámtört a hiánya.
-Nélküled annyira más minden - szaladt ki a számon. És természetesen utána se bírtam befogni - Az elmúlt napokban annyiszor lett volna szükségem rád, viszont nem hívhattalak fel. És ez jobban fájt mint bármi. Ha visszamehetnék az időben és visszacsinálhatnám, akkor nem kételkednék bennünk. Egyszerűen csak elfogadnám a helyzetet - hadartam egy szuszra. - Bocs, lehet kicsit többet mondtam, mint kellett volna.
-Nem. Pont eleget mondtál - mosolyodott el, és magához húzva megcsókolt. Viszonoztam a csókot, és átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekamon pihentette a kezét. Közelebb húzott magához és a csípőjéhez szorított. Nyelveink táncot jártak egymással, miközben teljesen belevesztünk a csókba. Pár perc múlva levegő hiány miatt elváltunk. Homlokát az enyémnek döntötte és úgy nézett a szemeimbe.
-Istenien csókolsz, mondtam már? - kérdezte halkan. Elmosolyodtam és szorosan hozzábújtam. Milo egy puszit nyomott a hajamba és felkapott az ölébe, majd az emeletre indult velem, a szobájába, ledobott az ágyra, majd rámfeküdt.
-Au - röhögtem el magam. Milán is nevetni kezdett, viszont nem szállt le rólam. - Utállak. - nevettem még mindig.
-Én is szeretlek Száva - nevetett ő is.
-Figyi... Szeretném, ha egyenlőre a többieknek nem mondanánk el, hogy újra együtt vagyunk.
-Ahogy szeretnéd - nyomott egy puszit a homlokomra.
-Mi lenne, ha leszállnál rólam? - kérdeztem.
-Csoda - vágta rá.
-Haha, na húzz arrébb. - mondtam, ő pedig mellém feküdt, és átölelve a derekam, magához húzott és úgy ölelt. Szép lassan mindketten elaludtunk, pedig még csak délután volt. Olyan este 10 felé kelhettünk fel, arra, hogy valaki dübörög a szoba ajtón, mert zárva van.
-Megölöm - motyogta Milán - Mi az? - kiabált ki.
-Miért van zárva az ajtód? - kiáltott vissza Peti.
-ööö... Csaj van nálam. - talált ki gyorsan valamit Milán.
-Igen? - kérdezett vissza Peti.
-Igen!
-Mi van Szávával?
-Majd elmondom - mondta Milo és inkább visszadőlt mellém, én pedig átültem a csípőjére. - Hát heló - fogott rá mosolyogva a derekamra.
-Szia. - köszöntem vissza, aranyos hangon.
-Mikor is egyeztünk ki abban, hogy szünetet tartunk? - kérdezte elgondolkodva.
-Két napja kábé - feleltem.
-Borzalmas két nap volt. - jelentette ki, én pedig elmosolyodtam és rádőltem a mellkasára, aztán csak hallgattam a szívverését.
-Miért mondtad el Krisztinek? - kérdeztem hirtelen, közben pedig ráemeltem a tekintetem.
-Mit?
-Hogy bántom magam.
-Azért, mert tudtam, hogy én már nem tudlak megmenteni magadtól. Kriszti igen. - felelte full egyszerűen.
-Köszönöm, hogy akkor is azon gondolkodsz, nekem, hogy jó, mikor te se vagy jól.
-Az életemnél is fontosabb vagy. Nem gondoltad, hogy hagyom, hogy tönkre tedd magad. Ráadásul miattam. - mondta, őszintén.
-Nem a te hibád. - ráztam a fejem, szomorú mosollyal.
-Szeretlek - mondta, kisebb hallgatás után.
-Én is szeretlek - mondtam, majd megcsókoltam. - Te, Milo. - váltam el tőle.
-Hm?
-Hogy fogok kimenni úgy, hogy ne bukjunk le? Azt mondtad csaj van nálad, akkor az nyilván az ajtón távozik.
-Baszki - húzta el a száját Milán. - Még úgyis megint programoznak, akkor haza tudlak dobni.
-Okéka - döntöttem oldalra a fejem és a telefonom néztem, ami rezegni kezdett - Ki a búbánat hív ilyenkor? - kérdeztem bosszúsan, majd felkeltem és elvettem a telefont. - Kriszti az - vontam fel a szemöldököm.
-Vedd fel.
-Miért? - szörnyedtem el.
-Mert az gyanús lesz, ha nem veszed fel.
-Oké igazad van.
📞Igen? - szóltam bele.
📞Szia Száva. Bocsánat, hogy úgy elrohantam csak tényleg rosszul esett, amit mondtál, de tudom, hogy nem úgy gondoltad.
📞Örülök, hogy nem haragszol
📞Én is. Otthon vagy? Gondoltam haza ugrok valamiért.
📞Nem, nem vagyok otthon - vágtam rá talán túl gyorsan.
📞Hát akkor hol vagy? - jött a kérdés amire számítottam.
📞Öm... Bulizni. - mondtam hezitálva. A vonal végén csönd volt és éreztem, hogy most szóltam el magam, aztán Kriszti megszólalt.
📞Te bulizni vagy nélkülem??! - csattant fel. Elnevettem magam és, inkább letettem a telefont.

Egyem a kis szívüket, mennyire szeretem őket😩❤️ Kezeket fel, aki egyetért🙋🏻‍♀️