Az őrülten jó páros... 🫀🤷🏻‍♀️||✅

19.rész

Még mindig Milán szemszög:
Amint beértünk a kórházba, Szávát újabb vizsgálatra vitték, én pedig leültem a váróba. 10 perc múlva Petiék is megérkeztek és leültek velem szembe.
-Magyarázatot. Most - nézett rám Kriszti, összehúzott szemekkel.
-Ma reggel Száva átjött és megbeszéltük a dolgokat. Abban maradtunk, hogy egyenlőre nem mondjuk el nektek. - kezdtem bele.
-Na várjál, akkor ő volt nálad??? - szakított félbe Peti, mikor leesett neki.
-Igen. Amikor leléptetek otthonról, akkor hazavittem és ott maradtam. Kajáltunk meg minden aztán jött Szabi.
-Mármint az Oros Szabi? - gondolkodott Peti.
-Igen.
-Akkor azért kellett neki a kulcsom! - esett le Krisztinek is.
-Igen. Én kint voltam az erkélyen, mikor Száva beszélt vele, a fiú pedig erősen a falhoz nyomta. Aztán mikor közbeléptem és ellöktem róla Szabit, akkor Száva beverte a fejét a falba. - fejeztem be a történetet. Nem féltem, mert úgy gondoltam, hogy nem lett komolyabb baja. Csendben ültünk kint, mikor kinyílt az ajtó és a doktornő sétált ki rajta Szávával az oldalán. Azonnal felpattantunk mindannyian. A lány feje be volt kötve. Amint meglátott, óvatosan odalépett hozzám és a karjaim közé bújt. Átöleltem a derekát és egy puszit nyomtam a fejére.
-Száva jól van, csak pihenésre van szüksége. A koncerteket biztosan hanyagolni kell, és egyéb khm... Tevékenységeket is. - nézett rám, én pedig lehajtottam a fejem és elröhögtem magam, mire Száva is kuncogni kezdett. - A szédülés gyakori lehet - folytatta a doki - De haza mehet. Na viszlát - fordult meg és elment. Közelebb húztam magamhoz Szávát és lehajoltam hozzá.
-Jól vagy?
-Igen csak fáj a fejem és kicsit szédülök. - felelte még mindig a mellkasomba fúrva az arcát.
Száva szemszöge:
Felemeltem a fejem Milo mellkasáról, és körbe néztem. Kriszti aggódva nézett rám, Peti pedig mosolyogva vizslatott. Odamentem hozzájuk és egyszerre megöleltem mindkettejüket.
-A szívbajt hoztad rám, hülyegyerek - korholt le azonnal Kriszti.
-Bocsánat - hátráltam megint, Milán karjaiba, aki magával szembe fordított és magához húzva megölelt. Hallottam, hogy Krisztiék elsétálnak mellettünk és lemennek a lifttel. Felemeltem a fejem és a szemébe néztem. Benyúlt az állam alá és finoman közel húzva fejemet a fejéhez, ajkaimra tapadt. Álltunk így pár percig a folyosón, aztán úgy döntöttünk, hogy mondjuk hazamehetnénk. Előbb viszont elmentünk vásárolni. Bent, Milán kezét szorongatva sétáltam a sorok között kapucnival a fejemen.
-Dinnyés? - mutatta felém a zöld Hellt. Odaléptem a polchoz és leemeltem a nyári fajták közül a narancssárgát. - Oké főnökasszony - röhögött Milo és visszatette a zöldet, magának pedig levett egy Red Bullt.
-Bocsánat, kaphatunk egy képet? - állt meg mellettünk egy baráti társaság.
-Melyikünktől? - kérdezett vissza Milán.
-Egybe a kettőtökkel? - kérdezett vissza megint egy lány.
-Persze - álltunk be egy képre.
-Köszi, sziasztok! - mentek el.
-Jé, vannak normális emberek - állapítottam meg, amikor elmentek. Milo felröhögött, és elindultunk, hogy vegyünk valami rágcsát.
-Elmondtad Krisztiéknek? - kérdeztem, miközben két chips között próbáltam választani.
-A barátnőd ki is nyírt volna, ha nem teszem. - röhögte el magát, és kivette a kezemből a hagymás chipset.
-Nem is mondtam, hogy azt szeretném! - háborodtam fel azonnal.
-De én igen. - röhögött és magához húzva nyomott egy puszit a homlokomra.
-Utállak - jelentettem ki.
-Dehogy utálsz, odáig vagy értem - mondta Milán, miközben megfogta a kezem.
-Csak szeretnéd! - vágtam vissza. Á, kicsit sem vagyunk gyerekesek. Milán nevetve sétált a pénztárhoz, és nyilván nem engedte, hogy bármit is fizessek.
-Gonosz vagy - jelentettem ki, mikor odaért mellém és megfogta a kezem.
-Azért, mert nem engedtem, hogy fizess? - kérdezett vissza szórakozottan.
-Igen!
-Én inkább udvariasnak mondanám, de te tudod. - mondta. Felnevettem, viszont meg kellett álljak, mert elkezdtem szédülni. - Szédülsz? - jött vissza Milán, mikor feltűnt neki, hogy nem sétálok mellette. Bólintottam egyet, majd megfogtam a kezét és tovább indultunk, kicsit lassabban. Beültünk a kocsiba és hazafelé vettük az irányt.
-Jobb? - kérdezte Milán rám pillantva, aztán már vissza is nézett az útra.
-Aha - néztem a lábam, ami nem bírta abbahagyni a rázkódást. Milán átnyúlt és megfogta a combom, mire automatikusan abbahagytam.
-Semmi baj, oké? - kérdezte, direkt nem nézve rám.
-Oké. - nyugodtam meg. Odaértünk hozzánk, mert Krisztiék Petiéknél vannak. Fent a lakásba, gyorsan kipakoltam a cuccokat és nekiálltam kaját főzni.
-Segítsek? - ölelt át Milán hátulról.
-Esetleg, ha szedsz le tányért azt megköszönöm, mert nem érem el - mutattam a fölső szekrényre, amiből Milo kivett két tányért és az asztalra rakta. Befejeztem a kaját és kiraktam tányérokba. Leültünk, megkajáltunk, aztán felmentünk a szobámba. Lefeküdtem az ágyba, Milo a fejét a hasamon pihentette, én pedig a haját birizgáltam. Milán pár perc múlva elaludt, viszont nekem nem ment. Fájt a fejem és álmos sem voltam annyira. Továbbra is Milo haját turkáltam, és azon gondolkoztam, hogy vajon mennyi lehet az idő. A telefonom messze volt, úgyhogy inkább nem keltem fel érte.
-Miért nem alszol? - kérdezte Milán csukott szemmel.
-Fáj a fejem, le kéne menjek gyógyszerért. - feleltem.
-Akkor menj - emelte fel a fejét, én pedig kimásztam az ágyból és lementem. Előszedtem egy fejfájás-csillapítót, és mellé csaptam egy nyugtatót is. Majd nem mondom el Milonak. Sss. Bevettem a gyógyszereket, aztán visszamentem a szobába. Milán visszafeküdt a hasamra, és végül én is elaludtam.