24.rész

306 13 1
                                    

Ültünk még egy kicsit ott a vízparton Milánnal, aztán visszamentünk a többiekhez. Leültem Spacc mellé, Milo pedig a másik oldalamra. Lábaim az ölébe raktam, a fejem pedig a vállára hajtottam, a fiú pedig simogatni kezdte a combom.
-Gerle pár, valamit? - mutatott a hűtőtáskára Bruno.
-Egy tubit, kicsim? - emeltem fel a fejem, hogy Milánra nézzek.
-Hagyjál. - torzult el az arca és elkapta a levegőben a sört, majd kibontotta.
-Kislány? - nézett rám Manuel.
-Somersby - vágtam rá kapásból, majd kinyitottam a felém nyújtott italt.
-FvM? - dobta fel az ötletet Kriszti. Mindannyian rábólintottunk, így játszani kezdtünk. Egy pár kör már lement, ami nem is volt túl izgalmas, aztán történt, hogy a mellettünk lévő házban lakó fiatalok átjöttek.
-Sziasztok! Itt lakunk a túlsó házban, gondoltuk ismerkedhetnénk. - kezdte egy szemüveges lány.
-Persze, üljetek le - mutatott az üres kanapéra Sára. Két fiú volt és két lány.
-Én Dominika vagyok - mondta a szemüveges lány - Ő a hugom Sarah - mutatott a másik lányra - Ők pedig Bálint és Nick - mutatta be a fiúkat is.
-Én Sára vagyok - mondta megint Sári - Bruno, Laci vagy Spacc, Manuel, Milán, Peti, Száva és Kriszti - mutogatott ránk sorban.
-Talán megjegyezzük - nevetett erőltetetten Sarah. Már nem volt annyira szimpi.
-Épp felelsz vagy merszeztünk. - avattam be őket. Így kibővültünk 4 taggal és játszottunk tovább. Lassan lement az első kör és most éppen Sarah mert és a Bálint mondott neki.
-Csókold meg Milánt. - mondta ki egyszerűen. Kikerekedtek a szemeim, és a csajra kaptam a tekintetem, aki már készült felállni.
-Bocs, de nem zavar, hogy a barátnőm itt ül mellettem? - nézett rá Milo felvont szemöldökkel.
-Nem igazán - rázta a fejét a csaj, aztán már le is kapta. Milánon látszott, hogy nem viszonozza, elszámol háromig, majd ellöki Sarah-t. A lány duzzogva ült vissza, a helyére, és összehúzott szemekkel nézett rám.
-Figyelj rám, szöszi. Ha nem tudod elfogadni, hogy valakinek nem kellesz, akkor a társaságba se kell járni. - néztem rá, lesajnálóan.
-OOo, mindig az enyém lesz, amit akarok - dőlt hátra egy elégedett vigyorral.
-Ha vinni akarod, vidd. Ha elmegy veled, a tiéd. Addig pedig be lehet fogni a szádat. - mondtam egy gúnyos vigyorral. A lány sértődötten kapta el a tekintetét rólam és a földet nézte. Milán mellettem, mosolyogva belepuszilt a nyakamba, majd átkarolta a vállam.
-Oltáska - húzta el a száját Kriszti, Sarah-ra nézve. A társaságból kitört a röhögés, a csaj meg égett, mint állat.
-Akkor most én jövök! - jelentettem ki, mikor alább hagyott a nevetés. - Spacc! - néztem az említett fiúra, aki eléggé figyelte Dominikát, mondjuk meg kell hagyni szép lány volt.
-Jesszus... - forgatta a szemét - Merek - adta be a derekát.
-Ültesd Dominikát az öledbe - huzogattam a szemöldököm. Laci feje picit, nagyon elvörösödött, amin jót szórakoztunk, de végül az ölébe kötött ki a lány.
-Azért arra vigyázz, nehogy felálljon... - jegyezte meg Bruno, mire még hangosabb lett a röhögés. Laci egy gúnyos vigyor kíséretében bemutatott Brunonak. Játszottunk még egy ideig, aztán amikor már minden fiú részeg volt, azt se tudták merre van az előre, úgy döntöttünk a lányokkal, hogy itt az ideje aludni. Először felvittük a barátunkat, aki remélhetőleg nem kel fel addig. Aztán én fel lökdöstem Manuelt, a szobájába, Lacit pedig Sári elintézte. Dominikán kívül a többiek felszívódtak, a lányt pedig asszem Laci szobájába láttam bemenni. Fél 3-kor mentem be a szoba ajtón, akkor láttam, hogy Milo már alszik. Gyors átvettem egy pólót, majd bebújtam mellé, mire a fiú átkarolta a derekam, és magához húzott. Egészen addig simogattam a mellkasát, amíg el nem aludtam. Reggel a nappaliba ébredtem, úgyhogy nem tudtam mi történt. Felmentem a szobánkba, és láttam, hogy Milán mellett Sarah fekszik, összebújva alszanak. Sarah pont felébredt és mikor meglátta, hogy könnyes szemekkel állok az ajtóban, gúnyosan rámvigyorgott.
-Mondtam, hogy mindig megkapom amit akarok - mondta. Sírva ültem fel az ágyba, és ekkor realizáltam, hogy a szobába fekszek, Milán pedig pont akkor ült fel mellettem. Szaporán vettem a levegőt, és patakokban folytak a könnyeim. Milo magához húzott és szorosan megölelt.
-Semmi baj. Itt vagyok. - suttogta a fülembe, nekem pedig kezdett helyreállni a légzésem. - Nyugi, nem történt semmi. Álmodtál valamit. - mondta lassan, hogy fel is tudjam fogni. Mellkasába fúrtam a fejem, Milán pedig hátradőlt az ágyon, magára húzott, és a hátam simogatta.
-Mit álmodtál? - kérdezte kis szünet után.
-Azt, hogy szakítottunk, mert te lefeküdtél Sarah-val. - mondtam halkan. Milán sóhajtott egyet, majd megfogta az állam, hogy felemelje a fejem, ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.
-Nem hagynálak el, senki másért. Körülbelül fél éve vagyunk együtt, de ezt többet jelent, mint eddig bármelyik több éves kapcsolatom. Olyan dolgokra jöttem rá, melletted, amire talán soha. Többet jelentesz nekem, mint bárki. És talán még sosem mondtam, hogy szerelmes lennék, de te megőrjítesz. - mondta teljes nyugodtsággal, nekem pedig végig szántotta egy könnycsepp az arcom. Milo a hüvelykujjával odanyúlva letörölte, majd megcsókolt. Egészen addig Milán mellkasán feküdtem, ő pedig a hátam simogatta, amíg el nem aludtam.

Az őrülten jó páros... 🫀🤷🏻‍♀️||✅Where stories live. Discover now