9.rész

474 16 2
                                    

Másnap délután keltem fel valahogy. Milán még aludt, és ahogy hallottam a többiek is. Gyors felkaptam Milo egyik pulcsiját és lementem, hogy főzzek egy kávét. Miután kész lett, kimentem az udvarra, felültem a terasz korlátjára és meggyújtottam egy cigit. Párat szívtam belőle, aztán kifújtam a füstöt. Ez így ment egy darabig, míg nem valaki kijött.
-Jó reggelt - köszönt Peti.
-Neked is - mosolyogtam rá.
-Cigizgetünk, cigizgetünk? - kérdezte röhögve, miközben ő is rágyújtott.
-Szokásom - nevettem el magam én is. Így már ketten szívtunk cigit és ittunk kávét, közben pedig beszélgettünk. Egy idő után megint lépteket hallottunk, majd Milán álmos feje nézett ki az ajtón.
-Jó reggelt - köszöntünk neki Petivel.
-Nektek is. - jött ki, majd odalépett hozzám és adott egy csókot.
-Cigit? - nyújtottam felé a dobozt. Kivett belőle egy szálat és meggyújtotta. - Ma valami program?
-Stúdió, aztán két koncert. Az ország két felében.
-Fasza - forgattam meg a szemem és bevittem a bögrém a konyhába, aztán neki álltam elmosni.
-Te is tudod, hogy ez ezzel jár - ölelte át Milán a derekam és megtámasztotta az állát a vállamon.
-Tudom, csak annyira tehetetlennek érzem magam. Egyedül nem tudok zenét írni, felvenni, vagy koncertekre járni. Kriszti holnapután jön haza. Addig mit csináljak? Meg fog ölni az unalom otthon ülve. - fordultam felé, úgy hogy ő nem engedte el a derekam.
-Tudom. De nem tudok mit csinálni. Szeretnék minél többet veled lenni, de nem lehet. Ez a munkám.
-Nem is várom el, hogy miattam ne éld meg az álmaid. Én is szeretném megélni az én álmaim. De egyedül nem tu... - mondtam volna, de meg szólalt az Another Love a zsebemben. Gyorsan elővettem és láttam, hogy ismeretlen szám, de felvettem.
📞Igen tessék, Molnár Száva.
📞Jónapot kívánok! Ismeri Konor Krisztinát?
📞Igen, miért?
📞Dr. Kállai Attila vagyok, a barátnőjét, tegnap hozták be hozzám súlyos drogtúladagolás miatt - mondta a férfi, a vonal másik végén, nekem pedig zsibbadni kezdett a lábam, ezért gyorsan felültem a konyhapultra, Milán pedig elém állt.
📞Melyik kórházba?
📞A ____________ kórházba.
📞Rendben köszönöm. Viszhall.
📞Viszhall.
Milo előttem csak nézett rám, mert valószínűleg a szívbajt hoztam rá, hogy így lefehéredtem.
-Kicsi, mivan? - kérdezte aggódva. Hirtelen Peti jött be a konyhába.
-Mi történt? - látta meg a sápadt arcomat.
-A barátnőd kórházban van... - néztem Peti szemeibe. Mostmár nem csak én voltam sápadt.
-Tessék?
-Most hívott egy orvos. Súlyos drogtúladagolás miatt kórházba szállították.
-Melyikbe? - kérdezte azonnal. Elmondtam neki, fél perc múlva pedig már a kocsiban ültünk. Peti vezette a vörös Mustangot, Milán ült az anyósülésen, én pedig hátul. Nagyon ideges lettem, ezért szokásosan elkezdett járni a lábam. Milán hátra nyúlt és rátette a kezét a combomra, amit én ki is tettem Insta storyba.

 Milán hátra nyúlt és rátette a kezét a combomra, amit én ki is tettem Insta storyba

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Milán telefonja hirtelen csippant egyet ezért elővette és megnézte az Insta storym. Láttam, hogy elmosolyodik és hátra pillant rám. Visszamosolyogtam, bár igen nehezemre esett. Lassan ott voltunk a kórházba, és gyorsan kipattantunk a kocsiból és rohantunk be a kórházba. Bent az egyik folyosón éppen belefutottunk az orvosba.
-Jónapot. Molnár Száva, velem beszélt telefonon - mutatkoztam be neki gyorsan.
-Dr. Kállai Attila vagyok. Akkor veled beszéltem telefonon, te vagy a barátnője - mutatott rám, mire bólintottam - Az urak közül esetleg valamelyikük a barátja? - nézett a mögöttem álló két fiúra.
-Én - mondta gyorsan Peti.
-Rendben. 308-as szoba a második emeleten. - mondta, mire Peti és Milán elindultak, én viszont maradtam, mert tudtam, hogy a doki még nem fejezte be. - Nincs magánál, kómába van, nem tudjuk mikor fog felébredni, gyomormosást kellett végre hajtsunk nála.
-Esetleg megtudná mondani, hogy honnan hozták be a barátnőmet?
-Természetesen. Egy szórakozóhelyről, nem messze innen.
-Rendben köszönöm.
-Ez a munkám. Be lehet menni hozzá. - szólt még utánam. Hip-hop a második emeleten voltam, és amint megláttam a fiúkat odarohantam hozzájuk.
-Na mivan? - kérdezte Peti remegve az idegtől.
-Először is nyugodj le. Kriszti kómában van, gyomormosást csináltak nála, de nem tudják mikor fog felkelni. Be lehet menni hozzá. - hadartam el gyorsan, de Peti végig se hallgatott, már bent volt a szobába, én pedig fáradtan rogytam le egy székre. Milán leült mellém és magához húzva adott egy puszit a fejemre.
-Nem lesz semmi baj
-Remélem...
Így ültünk egy ideig, amíg Peti ki nem jött a szobából. Leült a mellettem lévő székre, a tenyerébe nyomta az arcát és ordított egyet. A folyosón járkáló orvosok és nővérek felénk fordultak, de egy fejrázással megnyugtattam őket. Nehéz időszak elé nézünk, ez biztos.

Az őrülten jó páros... 🫀🤷🏻‍♀️||✅Where stories live. Discover now