Az őrülten jó páros... 🫀🤷🏻‍♀️||✅

30.rész

Legközelebb 10-kor ébredtem fel, Milán pedig már ült az ágy szélén és telefonozott.
-Jó reggelt - mondtam halkan, álmos hangon, mire Milán hátra fordult.
-Neked is. - mosolygott rám. Odahajolt, és kaptam egy csókot.
-Mikor ébredtél? - ültem fel én is az ágyon.
-Pár perce. - felelte, miközben felkapott egy pólót. Én is felöltöztem, majd együtt lesétáltunk a konyhába. Mindenki lent volt már nagyjából, úgy látszik ma sikerült korán felébrednünk.
-Jó reggelt - köszöntem, amikor beraktam egy kávét főni. Ekkor sétált le Laci is az emeletről, egy jeget szorítva az arcához.
-Hát veled meg mi történt? - kérdezte Sára felvont szemöldökkel.
-Hááát. Találkoztam az ajtóval. - röhögte el magát Laci.
-Neki mentél az ajtónak? - nevetett Kriszti is, mint a többiek. Rajtam és Milánon kívül mindenki.
-Ez így technikailag nem helyes. Az ajtó volt útban! - védte magát azonnal Laci nevetve. Milánra néztem aki pont velem szemben állt, és elkapta a fejét rólam. Tudtam, hogy ő csinált valamit. Persze, hogy tudtam, ismerem ezt a nézést. Belekortyoltam a kávémba, majd kimentem a teraszra cigizni. Meggyújtottam a szálat, majd már hallottam is a lépteket magam mögött. Milán átölelte hátulról a derekam.
-Miért csináltad? - kérdeztem hidegen, egyet szívva a cigimbe.
-Mondtam. Nem beszélhet úgy rólad, ahogy. - ingatta a fejét.
-Attól még nem kellett volna megütnöd.
-De, kellett. - szállt azonnal vitába. Kínosan elnevettem magam, majd elnyomtam a cigit, kibújtam a kezei közül, és bementem. Felsétáltam a szobánkba és magamra zártam az ajtót. Felültem az ablakpárkányra és néztem a lassan hullámzó Balatont. Fél órával később, kopogtak az ajtón.
-Bejöhetek? - hallottam Krisztit a túloldalon.
-Gyere - álltam fel, és nyitottam ki az ajtót.
-Hoztam fagyit - emelte fel a két dobozt. Leültünk egymással szemben az ablakpárkányra, majd kanalazni kezdtük az édességet.
-Mi történt? - kérdezte Kriszti, egy kis hallgatás után. - És velem legyél őszinte kérlek, Száva. - kérte, felém fordulva.
-Tegnap amikor beszéltünk Lacival, akkor olyanokat vágott a fejemhez, amik nekem rosszul estek, aztán ezt elmondtam Milánnak. Filmeztünk, aztán én bealudtam. Gondolom, Milo akkor ment le. És ő ütötte meg Spaccot. - feleltem halkan.
-Miért beszélt rólad úgy Laci, ahogy? - kérdezte óvatosan.
-Azért, mert be volt drogozva... - suttogtam, magam elé, és abban sem voltam biztos, hogy Kriszti meghallotta. De valószínűleg igen, mert mikor felnéztem, a lány kikerekedett szemekkel bámult rám.
-Hogy mivan? - kérdezett rá szépen.
-Laci, drogozik... - mondtam még mindig halkan. Kriszti már indult az ajtó felé, mikor a keze után kaptam és megállítottam. - Megígértem neki, hogy nem mondom el senkinek. - mondtam, a sírás szélén állva. A barátnőm gyorsan átlátta a helyzetet, úgyhogy visszaült mellém. Szoros ölelésbe vont, én pedig a vállán sírtam.
-Ne zárkózz el kérlek. Tudom, hogy Milánnal megbeszéled és ezzel nincs semmi baj, de szeretném, ha velem is beszélnél ezekről. Te is tudod, hogy számíthatsz rám, és bízhatsz bennem. - simogatta a hátam.
-Annyira nehéz. Szeretném, ha működne végre minden az életemben, de mire azt hiszem, hogy úgy jó lesz, újra bedobnak egy gödörbe. Én ebbe belefáradtam Kriszti - sírtam.
-Nincsen semmi baj, jó? Minden rendben lesz, megint. És, ha baj van szólsz, és együtt túl jutunk rajta. Ha egyedüllétre van szükséged azt is megértem. Csak kérlek, szólj. - válaszolta szaggatottan véve a levegőt. Lassan bólintottam egyet, majd felálltam és bementem a fürdőbe. Magamra zártam az ajtót, és megtámaszkodtam a csapnál. A tükörbe nézve, ismét az alig 6 éves kislány nézett rám, kisírt szemekkel összetörten, tele lila és kék foltokkal. Hirtelen megjelent mögötte az apukája, erre pedig én is hátra kaptam a fejem, de nem állt mögöttem senki. Mire visszafordultam a tükörhöz, már nem láttam benne semmit, csak magamat. Hideg vízzel megmostam az arcom, majd leültem a hideg csempére, a falnak támasztott háttal. Ismét lefolyt egy könnycsepp az arcomon, amit gyorsan odanyúlva letöröltem, de egyet köztudottan száz követ, szóval nem sokra mentem vele.
Többiek szemszöge:
Kriszti, mikor rájött, hogy Száva nem fog visszajönni, lement a többiekhez. Mindannyian ránéztek, várva, hogy mondjon valamit.
-Milán... - nézett a fiú szemébe, majd az emelet felé intett. Milo értette a célzást, és elindult a barátnője után.
-Mi van vele? - kérdezett rá Laci. És Krisztina eddig bírta.
-Az, hogy egy büdös nagy paraszt vagy! - mondta hangosan.
-Nanana, kislány nyugi - szólt rá Manuel.
-Nincs nyugi! Majd, ha a barátnőm nem látom darabokra zuhanni miatta, akkor majd lesz nyugi! Addig nem!
-Mit csinált? - kérdezte Peti.
-Megmondjam? Azt, hogy nem tudja, hogy kell beszélni, egy nővel! Szerinted normális az amit a fejéhez vágtál?? Normális vagy?? - támadott rá Spaccra.
-Te megzakkantál. - röhögött kínosan Laci.
-Én??? Én beszéltem úgy egy lánnyal, ahogy?? Ráadásul bedrogozva??? - kezdett kiabálni Kriszti.
-Hogy tessék? - szólt bele Bruno, döbbenten.
-Jól hallottad. A kedves barátunk, ilyen szép szerekkel él. - vette halkabbra a hangját a lány.
-Azt hittem leszoktál róla. - nézett a barátjára Bruno.
-Én megpróbáltam. De nem ment. - hajtotta le a fejét Laci.

Kis konfliktus a társaságban😕❤️