Az őrülten jó páros... 🫀🤷🏻‍♀️||✅

34.rész

Száva szemszöge:
Egy fehér szobában ébredtem. A világosság miatt automatikusan visszacsuktam a szemem, aztán hunyorogva körbefordultam. Egyből felismertem a jól ismert kórházi szobát. Jobbomon egy éjjeliszekrény, rajta gyógyszerek. A bal oldalamon pedig egy ablak, ami a városra nézett. Ha jól számolok, akkor olyan este 8 körül lehettünk. Jesszus, mennyit aludtam. Azt se tudtam, mitől ájultam el. Hirtelen nyílt az ajtó, és a doki lépett be rajta.
-Rendben látom felébredt. Hogy érzi magát? - mosolygott rám.
-Jól, picit sajog a fejem. - viszonoztam a mosolyt.
-Rendben. Valószínűleg a baba nem bírta a sok stresszt és ezért volt az ájulás. Ha estére nem lesz panasz, hazamehet. - nézett a papírjaiba, majd vissza rám.
-Tessék? - kerekedtek el a szemeim.
-Melyik rész nem volt érthető? - vonta fel a szemöldökét.
-Semmi, bocsánat. - ráztam meg a fejem.
-Rendben. Beküldhetem a barátait? - mutatott az ajtóra.
-Persze - bólogattam. Az orvos kiment, aztán pár perc múlva Milán dugta be a fejét az ajtón. Küldtem felé egy mosolyt, mire bejött és leült a mellettem lévő székre.
-Hogy érzed magad? - simította meg a kezem.
-Picit sajog a fejem, de jól vagyok. Mondta a doki, igaz? - szúrtam ki egyből az arcán, hogy valami nem stimmel.
-Igen, mondta... - döntötte picit oldalra a fejét. Arrébb csúsztam az ágyon, és mutattam, hogy feküdjön mellém. Ledobta a cipőjét, aztán befeküdt mellém, majd jó szorosan magához húzott.
-És akkor most? - kérdeztem.
-Fogalmam sincs - sóhajtott Milán. Egy jó 10 percet így ültünk, aztán mondta, hogy beengedi a többieket is. Szép sorban, mindenki bent volt nálam egy ideig. Kriszti, Peti, Sára, Bruno, Spacc, Manuel. Mire végeztünk, addigra pont szólt az orvos, hogy haza is mehetek. Kiléptem a szobából, körbefordultam a folyosón, és csak Milánt láttam, a többiek gondolom már lementek. A fiú is felém nézett, mire gyors léptekkel oda sétáltam hozzá, és a karjaiba bújtam. Szorosan magához ölelt, majd nyomott egy puszit a hajamba.
-Nem lesz semmi baj, oké? Megoldjuk. - suttogta a hajamra. Bólintottam egyet, aztán lesétáltunk a buszhoz, beszálltunk a többiekhez, és hazaindultunk. A szálláson mindenki pakolászni kezdett, mert holnap 10-ig kell elhúznunk. Gyorsan összepakoltam minden cuccom, ruhák, smink cuccok, cipők, kiegészítők, aztán segítettem Milánnak is. Egész hamar megvoltunk ezzel, szóval úgy döntöttünk, hogy kicsit romantikázunk. A szobánkhoz tartozó fürdőben megtalálható volt egy kád, amiben ketten kényelmesen elférünk. Megengedtem a vizet, Milán pedig mivel én nem ihatok alkoholt, szerzett narancslevet. Mikor megállt az ajtóban egy doboz gyümölcslével a kézben, kénytelen voltam nevetni, annyira aranyos volt. Beleültünk a kádba, én Milánnak háttal, így a mellkasának dőltem. A vicc kedvéért még boros poharat is hozott a narancsos üdítőhöz, úgyhogy abból ittunk. Milo átkarolva a derekam, az oldalam simogatta.
-Csodálatos vagy, ugye tudod? - mondta egy idő után.
-Na és mesélj miért? - döntöttem hátra a fejem, hogy rá tudjak nézni.
-Ezt, hogy meséljem el? - nevetett.
-Mondjuk, hogy mit szeretsz bennem. - vágtam cuki arcot.
-Szeretem benned, hogy képes vagy minden rosszban meglátni a jót, és az utolsó lélegzetvételig hiszel, és küzdesz. Olyan vagy, akiből nem lehet kiölni a reményt. Imádom, azt ahogy bánsz azokkal akiket szeretsz. A fiúkkal konkrétan úgy viselkedsz, mintha az anyjuk lennél, és ez rohadt aranyos szerintem. Imádom a gyönyörű szürke szemeid, amik a színük miatt rohadt különlegessé tesznek. De akkor is a kedvencem az a mosolyod. Mikor rám mosolyogsz, akkor hirtelen olyan mintha minden problémám megszűnne. - sorolta gondolkodva. Mikor a végére ért, a szemembe nézett, mert közbe vele szembe fordultam. Egy könnycsepp szántotta végig az arcomat, amit Milán odanyúlva letörölt. - Akkor most mesélj te. Te mit szeretsz bennem? - kérdezte végül.
-Imádom, azt, ahogy a munkádhoz állsz. Látszik az arcodon, hogy tényleg erre vágytál, és, hogy mennyire élvezed. Mindig kitalálsz valamit a legnehezebb helyzetekben is, mikor már mindenki más azt hitte, hogy ebből nem lehet kimászni. Szeretem benned, hogy lazán kezelsz bizonyos helyzeteket és ezt valljuk be eléggé irigylem. Mindig meg tudsz nevetettni. Az egyetlen ember vagy az életemben, akinek nem kell megjátszanom magam, és önmagam lehetek. A legjobb tulajdonság talán az, hogy meghallgatod az embereket és aztán azt nem adod tovább senkinek. A szemed és a mosolyod én is imádom. - fejeztem be. Milo mosolyogva fürkészte az arcomat.
-Egy csoda vagy - szólalt meg végül.
-A te csodád - bújtam hozzá. Milán átölelte a derekam, magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Pár percig egyre hevesebb lett a csók.
-Szeretlek - mondtam két csók között.
-Én is szeretlek - felelte Milán. Innentől pedig nem részletezem.

De imádom ezeket, kettejüket🥲❤️ Na de vajon most mihez kezdenek? 🙁💕