Az őrülten jó páros... 🫀🤷🏻‍♀️||✅

43.rész

1 héttel később:
Éppen az autópályán száguldok Pest felé, a hátsó ülésen pedig Emma alszik, mikor egy éjfekete Chevrolet suhan el mellettünk. Reggel 5 óra volt, az egész út üresen tátongott. A hátrapillantóban ránéztem a kislányomra, aki mivel az én lányom, imádja a száguldást, úgyhogy a gázra léptem és a kocsi után eredtem. Pár perccel később mellé gurultam. Összenéztünk a sofőrrel, aki kihívóan vigyorgott rám. Kettőt dudáltam és tovább száguldottam. Beértünk Pest határába és elkönyveltem, hogy nyertem, ugyanis Budapestet ismerve, bent már nem lesz gyors tempó. Megálltam a jól ismert szürke ház előtt, amit másfél éve nem láttam. Te jó ég. Lassan begurult a másik autó is, és kiszállt belőle Milán.
-Nem csalódtam - lépett mellém és nyomott egy csókot a számra. Hátranézett az autómra, amiben Emma még békésen szuszogott.
-A te lányod - jegyeztem meg. Milo elmosolyodott, majd kivette a hordozót, megfogta a kezem és elindult a lakás felé. A közös házuk volt Petivel, de közben megtudtam, hogy Krisztiék már összeköltöztek. Így Miloé lett a régi ház, amiben eddig egyedül lakott, de mivel úgy döntöttem, visszaköltözöm Pestre, mostmár hárman fogunk itt élni. Beléptünk a lakásba, és pontosan ugyan úgy nézett ki, mint évekkel ezelőtt. Azon kívül, hogy szinte mindenhol üres alkoholos üvegek feküdtek. Megálltam a nappali közepén, körbefordultam, aztán szúrós szemekkel néztem Milánra. A fiú behúzott nyakkal sprintelt fel az emeletre, hogy letegye Emmát aludni az ágyába. Azt mondta babaszobát csináltak a fiúkkal. Állítólag Ábelnek, Sáráék kisfiának, is ők csináltak. Megint körbefordultam a házban és úgy döntöttem összeszedem a piásüvegeket. Szerencse, hogy mindent ugyanott tart, mint eddig. Elővettem egy nagy kukászsákot és elkezdtem beledobálni az üvegeket. Párat már összeszedtem, mikor két kéz csúszott a derekamra.
-Hagyjad, majd én összeszedem. - morogta a fülembe Milán.
-Hogy tudtál te ilyen disznóólban élni? Egyáltalán ki ivott meg ennyi piát? - hagytam figyelmen kívül amit mondott.
-Én voltam... - mondta halkan a fiú. Kikerekedett szemekkel fordultam felé.
-Te?! Dehát ez rengeteg - mutattam végig a lakáson.
-Tudom... Rettenetesen mély ponton voltam, amikor szakítottál velem és nem bírtam elviselni a hiányod. Az alkohol feledtette velem, hogy az amúgy is szar életemből az egyetlen jó tényező is kiesett. - tárta szét a karját szomorúan. És ekkor tudatosult bennem, hogy mit tettem. Embereket tettem tönkre azzal, hogy önző módon, a saját boldogságomra koncentráltam, senki máséra. Itt hagytam mindent. A legjobb barátnőm, a barátaim, a szerelmem, mindent. Azért, mert nekem fontosabb volt, hogy boldog legyek, mint az, hogy hogyan is eshez ez a másiknak. Akkora maró bűntudatot kezdtem érezni, hogy azt hittem megfulladok. Szorosan megöleltem Milánt, mire a fiú esetlenül átölelte a derekam.
-Sajnálom - suttogtam a mellkasába.
-Ne hibáztasd magad, kérlek... Nem a te hibád, te csak egyszer az életben boldog akartál lenni. - simogatta a hátam, nyugtatóan.
-De közben mindenki mást itt hagytam. Azokat akik mellett tényleg boldog lehetnék. Borzalmas ember vagyok - mondtam még mindig a mellkasába fúrva a fejem.
-Nem vagy az! Most itt vagy és semmi más nem számít. Itt vagy te is és a kislányunk is, és most ez a legfontosabb. - emelte fel a fejem az államnál fogva.
-Köszönöm, hogy vagy - néztem a szemébe.
-Nincs mit köszönnöd, Kicsi. - mosolyodott el. Lábujjhegyre álltam és megcsókoltam.
-Szeretlek - suttogtam, miközben homlokom az övének támasztottam.
-Én is szeretlek, Kicsi.
Annyira imádom, amikor így hív. Végül Milo is segített nagyjából rendet rakni. Közben beszélgettünk, amit nemsokára egy baba sírás tört meg.
-Megyek én - indultam meg az emelet felé. Könnyen a szobához találtam, és kivettem Emmát az ágyból. Megetettem a kislányt és visszafektettem aludni. Egy pár percig csak néztem, ahogy békésen szuszog és ilyen biztonságban érzi magát. Két kéz csúszott a derekamra és a fiú állát megtámasztotta a vállamon.
-Olyan szép, mint te... - suttogta Milo, a kislányunkat nézve.
-A szeme pedig olyan gyönyörű, mint a tied.
-Pedig én szurkoltam, hogy a te szemed örökölje. - vágta rá.
-Tudtad, hogy nem vetettem el. Igaz?
-Mindig elfelejted, Édes, azt a tényt, hogy ismerlek. - nem láttam ugyan, de tudtam, hogy mosolyog. Éppen leértünk az emeletről, amikor valaki ráfeküdt a csengőre.
-Leütöm. Vagy leszerelem a csengőt. Vagy mindkettő - indult az ajtó felé Milán, én pedig nevetve bementem a konyhába, hogy kaját csináljak.
-Szijaaaa - jött be a konyhába Kriszti és megölelt.
-Hello. Hát te? - öleltem vissza.
-Gondoltuk megünnepelhetnénk, hogy visszajöttél Pestre.
-Értem. De akkor meg csak kultúráltan, mert Emma alszik. - tettem fel a mutatóujjam fenyegegetően, mire Kriszti a elnevette magát.

Száva újra Pesten🤭❤️