Az őrülten jó páros... 🫀🤷🏻‍♀️||✅

44.rész

Gyors megcsináltuk Krisztivel a kaját, addig a többiek kint beszélgettek. Megterítettünk, aztán leültünk kajálni.
-És milyen érzés újra Pesten lakni? - kérdezte tőlem Sára, két falat között.
-Őszintén, furcsa. Szeged mégiscsak kisebb volt, és furi ez a nyüzsgés. De attól függetlenül örülök, hogy visszajöttem. - gondolkoztam. Ezután már semmi érdemlegesről nem beszéltünk. Befejeztük az evést, a lányokkal gyorsan elpakoltunk, és kimentünk a kertbe a fiúk után. Ahhoz képest, hogy már ősz volt, és 9 óra, nem volt hideg. Természetesen a srácok már megtalálták a pia készletet, úgyhogy az is kint üldögélt az asztalon. Leültem Milo mellé, aki azonnal átkarolt. Elvettem egy Somersbyt, majd az asztal sarkán kinyitottam.
-Valamit legalább tanultál tőlünk. - röhögött Spacc.
-Valami hasznom is legyen már belőletek. - nevettem én is, és beleittam a sörbe.
-Kriszti, te? - kérdezte Bruno.
-Én nem iszom. - rázta a fejét azonnal a lány.
-Hogy-hogy? - lepődött meg Manu.
-Valakinek figyelni is kell rátok.
-Attól még egy piát te is ihatsz. - vágta rá Spacc.
-Nem, nem. - ingatta a fejét, még mindig a lány.
-Hm... Sárinál is így kezdődött - ittam megint a sörömből.
-Száva, te meg ne utalgass - nevetett kínosan Kriszti.
-Na és az urad, miért hallgat ennyire? - néztem rájuk felvont szemöldökkel mosolyogva.
-Mi? Én? Nem.. - tagadott Peti. Szórakozottan összenéztünk Sárival és Eszterrel, de aztán végül ráhagytuk a dolgot. Összeségében egyenlőre csak ittunk, ami aztán a fiúknál kezdett beütni. Egyedül Milo ült mellettem nyugodtan, és a lányok. Kicsit kezdtek hangosak lenni a többiek, úgyhogy Emma felébredt.
-Jajj, de örülök nektek. - kelt fel Milán és felment a kislányhoz. A fiúk és a másik két lány a kert másik oldalán voltak.
-Szooooooval. - fordultam Kriszti felé.
-Nincs semmi.
-Nekem nem tudsz hazudni. Kurvára tagadtatok mindketten Petivel - ittam az újabb sörből.
-Ajjj, jó... Tegnap reggel csináltam egy tesztet, ami pozitív volt, viszont a dokihoz, csak, holnapra kaptam időpontot.
-Iii, de örülök - ugrottam a barátnőm nyakába - Örülünk, ugye? - toltam el magamtól, elbizonytalanodva.
-Igen - mosolyodott el ő is, mire megint megöleltem.
-Peti, hogy reagált? - ültünk vissza.
-Őrült neki. Régóta rágta a fülem, hogy szeretne gyerekeket, de eddig úgy éreztem nem állunk rá készen. Most pedig már úgy érzem, hogy minden adott. Nekem is van munkám, Petinek ugye a zene, rendes házunk van, szóval most minden oké. - mesélte. Fura volt, hogy nem voltam része az életének, de örültem is, hogy megtalálta a boldogságot. Beszélgettünk még egy kicsit, mikor Milo visszajött, de csak elment mellettünk és odament a többiekhez. Mi is felálltunk és odasétáltunk. Kriszti leült Peti mellé, én pedig Milán mellé, aki megfogta a derekam, és a lábai közé húzott így át tudta ölelni a derekam. Hátradőltem a mellkasának, mire a fiú belepuszilt a nyakamba. Beszélgettünk, aztán a fiúk kidőltek az udvaron. Mármint aludni. Halvány lila gőzünk se volt, hogy mit kezdjünk velük, szóval kihoztunk nekik takarókat és ott hagytuk őket. Egyszer majd kényelmetlen lesz. Milán közbe valahova elszublimált szóval hajnal 3-kor hulla fáradtan inkább neki se álltam megkeresni. Gondoltam, a szobánkba van. A lányok befoglaltak két vendégszobát, én pedig felmentem a mi szobánkba. Milán ott se volt, amit azért már furcsálltam, szóval átmentem a gyerekszobába. Külön raktunk be egy franciaágyat, ha Emmával valami lenne. Milo az ágyon ült, hátát a falnak támasztotta, a szeme csukva volt, a kislány pedig az ölében ült és békésen aludt. Érezte, hogy biztonságban van. Elmosolyodtam, visszamentem a másik szobába. Gyorsan lemostam a sminkem, lefürödtem, aztán felvettem Milán egyik pólóját. Úgy döntöttem, hogy akkor is ott fogok aludni, szóval átmentem oda ahol Emmáék voltak. Odaültem Milo mellé, ráhajtottam a fejem a vállára és elaludtam. Reggel felkeltem, és mikor körülnéztem, a szoba teljesen üres volt. Furcsálltam, de felkeltem és lementem a nappaliba. A kanapén apu és anyu ült, mire megtorpantam a lépcső legalján.
-Ti mit kerestek itt? - kérdeztem, döbbentem.
-Már arra se emlékszel, hogy velünk élsz?! 17 éves vagy és nem tudsz magadnak találni egy albérletet, hogy ne a nyakunkon ülj! - állt fel apu a kanapéról és elindult felém. Én közben már a szobában álltam úgyhogy hátrálni kezdtem egészen, amíg falba nem ütköztem. A férfi lendítette a kezét és megütött. Automatikusan könnyezni kezdtem, de ő nem állt meg egy pofonnál.
-Minden a te hibád! - kiabált velem.
Arra ébredtem, hogy Milán a nevem mondja és a vállam rázogatja.
-Kicsi, kelj fel. - simogatott. Zokogva nyitottam ki a szemem és kapkodtam a levegőt. Milo azonnal magához szorított és simogatta a hátam. - Semmi baj. Itt vagyok. Nem bánthat senki. - suttogta a hajamba. Gyorsan megnyugodtam és körbenéztem a szobába. Emma az ágyában békésen aludt. Hosszan vettem a levegőt, és visszafeküdtem az ágyba. Milo is lefeküdt és átölelte a derekam, majd elaludtunk.

Szávát rémálmok gyötrik... 😕💕
(Kicsit csúszott a rész, srry)