Az őrülten jó páros... 🫀🤷🏻‍♀️||✅

37.rész

A váróban ülünk, mindketten a gondolatainkba mélyedve. Irtó lassan telnek a percek, érzem, hogy a levegő fojtogat. Előttünk nővérek és orvosok szaladnak el, vagy éppen papírokkal rohangálnak. Egy orvos odalép, két fiatal lányhoz, gondolom tesók. Mondd nekik valamit, mire egymásra néznek, majd egyszerre görbül sírásra a szájuk. Viszont azonnal mosoly húzódik rajta és nevetni kezdenek. Néztem őket egy ideig, majd átnéztem a folyosó másik oldalára. Egy apuka állt ott, egy idősebb lánnyal és egy fiatalabb fiúval. A doki, velük is beszélt, viszont ők nem örömükben sírták el magukat. Jobbomon egy házaspár ül, akik a közös babájuk ultrahang képét nézik. Pár perccel később eltoltak előttünk egy ágyat, amin egy ájult férfi feküdt. Beleborzongtam már csak a látványba is. Milán fogta a kezem, viszont én nem lettem nyugodtabb.
-Molnár Száva. - nyitotta ki az ajtót az orvosom. Elengedtem Milo kezét, felálltam és besétáltam a doki után. Felfeküdtem a vizsgáló ágyra, majd a doktornő zselét kent a hasamra és elkezdte a gépet nézni. Semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni az arcáról, sajnos. Nem mosolygott, nem nézett kérdőn a monitorra, csak érzelemmentes arccal nézte. Hát ez fasza.
-Hát, Száva. - nyelt egyet a doktornő. Na ekkor már láttam az arcán érzelmet. - Sajnos, ez egy méhen kívüli terhesség, amit valószínűleg, ha végigcsinálnád, akkor téged is és a babát is elveszítenénk. - nézett rám. Nem kellett volna fájjon, mert pont ezt akartam, de akkor is egy kicsit mégis rossz volt. - A döntés a tiéd. Ha azt mondod, hogy nem szeretnéd végig csinálni, akkor egy műtét során eltávolítjuk a magzatot. Ha mégis szeretnéd, akkor pedig végig csinálod. - mondta a doktornő, folyamatosan rám nézve. Fél perc alatt forgott le mindkét változat a fejemben, és nagyon gyorsan döntöttem is.
-Nem szeretném végigcsinálni. - mondtam ki. A doki bólintott aztán a kezembe adta a papírjaimat, amin rajta volt az is, hogy mikor jöjjek vissza. Kiléptem a rendelőből, a tekintetemmel Milánt keresve. A folyosó végén állt, a falnak támaszkodva, és telefonozott. Elkezdtem felé sétálni, mire felnézett, majd eltette a telefonját. Odaléptem hozzá, mire a fiú egyből a karjaiba zárt.
-Mit mondott? - motyogta a hajamba.
-Méhen kívüli terhesség... - sírtam el magam halkan.
-Oh, faszom... - suttogta Milán, hosszan beszívva a levegőt.
-Vagy elvetetem a babát, vagy végig csinálom, de akkor valószínűleg én is belehalok és a baba is... - folytattam.
-És mit mondtál? - kérdezett rá feszülten.
-Hogy nem szeretném... - suttogtam.
-Rendben, ez természetesen az okosabbik. - bólogatott Milo. Felemeltem a fejem, az államnál fogva és a szemembe nézett - Nem lesz semmi baj. Oké? - kérdezte. Bólintottam egyet. - Mikor kell bejönnöd?
-2 nap múlva. - felelem. Milo bólintott, majd megfogta a kezem és kimentünk a kocsihoz. Egész hazáig csendben voltunk. Hozzánk mentünk, mert Petiék kettesben voltak Milánéknál, és egyikünknek sem volt kedve azt hallgatni. Fent a lakásban, én felmentem a szobába, Milo pedig ivott. Miután ő is felért, annyit látott, hogy az ágyon ülök merengve. Mikor megláttam, felálltam és odaléptem elé.
-Baj van? - kérdezte felvont szemöldökkel.
-Szakítani szeretnék - mondtam ki hirtelen. Milán teljesen lefagyott, pislogás nélkül meredt rám.
-Most ez egy vicc volt? Mert akkor haha - nevetett kínosan.
-Nem volt vicc. Tényleg szakítani szeretnék. - feleltem rezzenéstelen arccal.
-És mégis miért? Talán van más? - kezdett ideges lenni. Soha nem ütött meg, de azért most kicsit megijedtem.
-Nincs. Csak szimplán, már nem érzek semmit irántad - válaszoltam. Ooooo, a lófaszt nem.
-Baszodj meg Száva - ment ki idegesen az ajtón. Lent már csak azt hallottam, hogy becsapja a bejárati ajtót. Lehunytam a szemem, amiből egymás után kezdtek folyni a könnyek. Annyira fájt, de legbelül tudtam, hogy mindkettőnknek jobb lesz így. Én csak teher voltam számára, így pedig nyugodt élete lehet végre. Leültem az ablakba és csak bámultam a borús utcákat. Autók suhantak el, a ház előtt, gyerekes családok sétáltak a játszótér felé. Egy szóval zajlott az élet. Mégis én ott ültem fent a 9. kerületi lakásom ablakán, és úgy éreztem megállt, az idő. A könnycseppek folytak az arcomon, és megszakadt a szívem. Talán ha mindenkit eltaszítok magamtól, azzal megkönnyítem mindenki életét. Az övékét is és az enyémet is. Pár órával később levánszorogtam a konyhába, hogy csináljak magamnak egy szendvicset. Megcsináltam, majd kiültem az erkélyre és megettem, miközben néztem a naplementét. Utána elmentem a fürdőbe, lemostam a sminkem, lefürödtem, megmostam a hajam. Megszárítottam, felvettem a pizsomám és csak bámultam a tükörképem. A hat éves kislány nagy szemekkel nézett vissza rám, foltokkal az arcán. Hirtelen felidéztem egy emléket. Hűvös téli este volt és anyáék szokásosan veszekedtek a konyhában. Fent ültem a szobámban és az ajtóban hallgatóztam. Aztán hallottam, hogy apu megüti anyát. Csend, aztán trappolás a lépcsőn. Tudtam mit akar apám, úgyhogy be szaladtam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót.
-Száva, nyisd ki az ajtót! - kezdett dübörögni az ajtón. Nem mertem közel menni, csak az egyik sarokban ültem és sírtam. Hirtelen berúgta az ajtót. Ott állt, pia szagúan, vörös szemekkel a drog miatt. Elindult felém, én pedig tehetetlen voltam. Addig ütött, amíg nem folyt mindenemből vér. Aztán ott hagyott a fürdőpadlón, erőtlenül, szenvedni. Magamnak kötöztem a sebeimet. Az emlék hatására megborzongtam majd inkább lefeküdtem aludni.

Mit csinálsz, te lány?🙁💔