Az őrülten jó páros... 🫀🤷🏻‍♀️||✅

6.rész (Szerelem Rész)

Reggel, mikor felkeltem Milán még aludt mellettem, szóval minél halkabban kiszálltam az ágyból és felöltöztem.
-Ezt gyakrabban csinálhatnád előttem, Kicsi - hallottam meg egy mély és rekedtes hangot. Megfordultam és csak annyit láttam, hogy Milán fekvő pozícióban könyököl az ágyon.
-Haha, nagyon vicces. - mentem oda és egy csókot nyomtam a szájára. - Kérsz kávét?
-Aha, jól esne.
-Akkor csinálok. Majd gyere le. - ezzel kisétáltam az ajtón, egyenesen le a konyhába. Valószínűleg én voltam az első akinek volt annyi lélekjelenléte, hogy lejöjjön kaját csinálni és kávét főzni. Jeeeee. Gyorsba lefőztem mindenkinek egy-egy kávét, majd elkezdtem a reggelit is megcsinálni. Épp próbáltam leszedni egy tányért a legfelső polcról, amikor valaki mögém lépett és leemelte, majd a kezembe adta.
-Köszi - mosolyogtam hátra Milánra. Csak visszamosolygott és adott egy puszit az arcomra. Csináltam tovább a kaját, Milo pedig leült mögém a székre. - Egyébként nem zavar?
-Mi? - kérdezett vissza.
-Az, hogy 10 év van köztünk.
-Kéne zavarnia?
-Hát... Sok fiút zavarna.
-Pont nem érdekel hány éves vagy. A szerelem nem kortól függ. Nem számok fognak dönteni arról, hogy szeretlek-e vagy sem.
-Szeretlek - fordultam felé egy pillanatra és rámosolyogtam.
-Én is szeretlek - mosolygott vissza. Én folytattam a kaja főzést, ő pedig telefonozott. Szép lassan a többiek is leszállingóztak a konyhába és neki ültünk kajálni. Milán mellett ültem, és reggeli közben az tűnt fel, hogy simogatni kezdi a combom, az asztal alatt.
-És milyen volt az éjszaka? - kérdezte Manuel, erősen rám és Milánra néztem.
-Elment. Kicsit kemény volt a föld - felelte Milo helyettem is. Bele kellett harapjak a számba, hogy ne mosolyodjak el.
-Most komolyan a földön aludt? - nézett rám röhögve Kriszti.
-Hát. Itt komoly szabályok vannak. - röhögtem el magam én is. - Kényelmes a vendégszoba? - néztem a fiúkra.
-Hát a kanapénál biztos kényelmesebb - ropogtatta meg Manuel a hátát. Kész. Szakadtunk a röhögéstől. Reggeli után Krisztivel gyorsan leszedtük az asztalt és kimentünk a fiúk után a teraszra.
-Kérsz? - nyújtotta felém a dobozt Milán. Kihúztam belőle egy szálat és meggyújtottam. Néztem a gomolygó füstöt és azon gondolkoztam, hogy minden rendben. Vannak barátaim, Krisztivel jó a karrierünk és a barátságunk is, Milánnal pedig boldog vagyok. Egy elégedett mosoly jelent meg az arcomon. A többiek elég furán nézhettek rám, de nem zavart. Boldog voltam.
-Te mit vigyorogsz? - hajolt előre Bruno, hogy lásson a mellettem álló Milántól.
-Már boldog se lehetek? - vontam meg a vállam hanyagul. Milán egy hangyányit oldalra fordított a fejét és rámmosolygott. Lassan elszívtuk a cigit és visszamentünk a lakásba.
-Fent leszek - közöltem, majd elindultam a lépcső felé. Bent a szobába leültem az ágyamra, miközben folyamatosan az ajtót szugeráltam. Pár perccel később meg is jött amit vártam, Milán dugta be a fejét az ajtómon.
-Ismersz, azt kell, hogy mondjam - nevettem el magam, amikor leült mellém. Törökülésbe felültem az ágyba, ő pedig az ölembe hajtotta a fejét. Elkezdtem a haját birizgálni.
-Másokat se fog érdekelni, hogy 10 év van köztünk? - kezdtem megint rágózni ezen.
-Nem akadsz le erről igaz? - nézett rám felhúzott szemöldökkel. Röhögve megráztam a fejem. - Kit érdekel, hogy mások mit gondolnak? Engem nem zavar. Annyit rugózol ezen, kezdem azt hinni, hogy téged zavar.
-Nem, csak annyira furcsa, hogy nem zavar téged.
-Jajj, te... - rázta meg a fejét nevetve és közel hajolva hozzám megcsókolt. Hirtelen fölém kerekedett és úgy csókolt tovább. Szép lassan áttért a nyakamra, amikor egyszercsak kopogtak.
-Szekrény - suttogtam Milánnak. Felpattant és gyorsan beült a szekrénybe. Gyors felálltam és kinyitottam az ajtót.
-Nem láttad Milánt? - kérdezte az ajtóban állva Peti.
-Kellett volna?
-Nem, csak nem találjuk.
-Ha látom szólok - ígértem meg Petinek, de csak egy hajszál választott el attól, hogy ne röhögjem el magam.
-Okéka - ment tovább Peti én pedig gyorsan becsuktam az ajtót és neki dőltem háttal. Milán kinyitotta a szekrény ajtót és kilesett rajta. Itt még bírtam. Aztán megbotlott valamiben és kiborult a szekrényből. 5 percig nem kaptam levegőt a röhögéstől. De Milo se.
-Na húzzál kifele, mert a fiúk keresnek.
-Igenis asszonyom - jött oda és egy határozott mozdulattal a csípőjéhez szorított, megemelte a fejem az államnál fogva és megcsókolt. Aztán kiment a szobából. Oké... Túlságosan szeretem ezt a fiút, ez így nem ér. Amint kiment a szobából, pár perccel később én is lementem, hogy ne legyen fura. Éppen felröhögtek valamin a srácok.
-Mi olyan vicces? - mentem oda. Na és ekkor tűnt fel, hogy Manuel a konyhapulton fekszik - Nincs több kérdésem... Jó talán még egy. Francot keresel te a konyhapulton?
-Ki próbáltam, mennyire kényelmes. Legközelebb jövök akkor itt alszok szerintem - közölte röhögve, aminek következtében leesett a pultról. Neeeem véletlen se röhögtük ki.
-Csússz csak eggyel arrébb - mentem oda Milo mellé. Beljebb csúszott, én pedig leültem mellé. Az asztal alatt rákulcsolta az a ujjait az enyémre, amire megint a számba kellett harapjak, hogy ne vigyorogjak, mint egy idióta. A fiúk megint elkezdtek valami értelmetlen baromságról beszélni, amin kénytelenek voltunk röhögni. Nem figyeltem igazán, mert a gondolataim, pár perccel ezelőtt jártak, a szobámba az ajtó előtt.