Az őrülten jó páros... 🫀🤷🏻‍♀️||✅

23.rész

Miután nem voltam hajlandó meg mozdulni, Milán megunta, úgyhogy megint felvett az ölébe, és tovább sétált velem a többiek felé.
-Leszállsz végre, vagy fogjalak még egy kicsit? - kérdezte, amikor gondolom odaért a többiek mellé.
-Most itt jó - motyogtam a vállába. Röhögve elengedett, ami hirtelen jött, így sikítva, a Balatonba zuhantam. Köhögve jöttem fel a víz alól, és csak ekkor tűnt fel, hogy a 160 cm-el nem érek le, annyira behozott. Azonnal Milánra kaptam a fejem, ő pedig folyamatosan hátrálva próbált menekülni.
-Haver, amúgy zavar, hogy a törpe barátnőd, nem ér le a vízben? - mutatott rám Manuel röhögve. Szúrós pillantást küldtem felé, és ő is inkább hátrálni kezdett. Milán visszajött, majd beállt nekem háttal, én pedig felmásztam a hátára.
-Nem ér, hogy itt én vagyok egyedül a törpe! - néztem körbe, mikor rájöttem, hogy a lányok tök nyugodtan állnak a barátjuk mellett.
-Hát, tehetünk róla, hogy alacsony növésű vagy? - tárta szét a karját Kriszti röhögve. Felmutattam neki a középső ujjamat, amin mindenki csak röhögött.
-Kicsi a bors, de erős - jegyezte meg Péterünk, mire nem érdekelt, hogy elsüllyedek, lemásztam Milo hátáról, és ráugrottam Petire, ezzel elérve, hogy estünk egy szépet. A többiek csak jót nevettek rajtunk. Pár óráig még a vízben voltunk, aztán visszamentünk a szállásra. Már a parton éreztem, hogy émelygek, és szédülök egy kicsit, aztán mikor visszaértünk, erősebb lett.
-Lepihenek egy kicsit. - mondtam a többieknek akik a konyhában ültek.
-De nincs baj? - kérdezett rá egyből Milán.
-Nemtudom, nem érzem jól magam. Kicsit szédülök, meg émelygek.
-Persze, akkor pihenj csak le! - mondta Sára. Felmentem a szobánkba, és ledőltem, megpróbáltam aludni egy kicsit. Fél óra múlva Milo kukucskált be az ajtón, mire ránéztem. Bejött, becsukta az ajtót, majd lefeküdt mellém, én pedig egyből hozzábújtam.
-Jobban vagy? - kérdezte.
-Kicsivel. - válaszoltam, csukott szemmel.
-Figyelj, nem lehet, hogy... - kezdett bele, és végig se kellett mondania tudtam mire gondol.
-Nem, nem vagyok terhes. Védekeztünk, nem? - mondtam.
-De, dehát véletlenek vannak. - felelte azonnal.
-Nem vagyok az, szerintem csak összeszedtem valamit. Vagy napszúrást kaptam.
-Oké, csak kérdeztem - mondta. Milán jelenléte valamilyen módon jót tett, mert sikerült elaludnom.
Szerkesztő szemszöge:
Mikor Milo észrevette, hogy Száva elaludt, óvatosan kimászott az ágyból és lement a többiekhez. A konyhában, a két lány ült, a fiúk kimentek az udvarra focizni.
-Mi van, Szávával? - kérdezte Kriszti, a kezében egy sörrel, mielőtt Milán kiment volna az udvarra. A fiú megállt és visszanézett a lányokra.
-Azt mondta, nincs jobban, de most sikerült elaludnia. - vázolta fel a helyzetet, és már kint is volt az udvaron.
-Na mizu van haver? - rúgott kapura Peti, majd a barátjára nézett.
-Minden fasza - válaszolt Milán szűkszavúan, majd elvett egy sört és elindult a stég felé.
Száva szemszöge:
Fél óra múlva, mikor felkeltem, már enyhült a szédülés és a hányinger is. Felvettem egy farmer sortot és Milán egyik pólóját, aztán lementem a többiekhez. Kint ültek az udvaron, egy-egy sörrel. Csak egyetlen ember hiányzott a társaságból, az pedig a barátom volt.
-Jobban vagy? - kérdezte Sára, kizökkentve a bambulásból.
-Aha. Milán? - tettem fel a kérdést.
-Stégen. - mutatott hátra Manuel. A Balaton irányába néztem, és amint megláttam Milot a víz mellett, odasétáltam. Megsimítottam a hátát, majd leültem mellé. Rám nézett, eleresztett egy mosolyt, majd kezét a combomra rakta.
-Mi a baj? - kérdeztem, egy idő után.
-Nincsen semmi - felelte Milán.
-Legalább nekem ne hazudj - kértem. Milo sóhajtott egy nagyot.
-Úgy érzem, hogy nem vagyok boldog. Hogy nekem nem jár boldogság. És akár mennyire is szeretném megadni neked, amit érdemelsz, képtelen vagyok rá, mert nem érdemlem meg, hogy bárki is szeressen engem. Eddig mindig találtam valami okot az életben, hogy örüljek. Aztán mintha minden ilyen tényező megszűnt volna. Hirtelen, egyedül maradtam az üres tátongó lyukban. Sokáig azt hittem, hogy lehet kiút ebből, de aztán feladtam a reményt. - fejezte be könnyes szemekkel, és rám nézett - Tudom, hogy ez most más, mert utálok mások előtt sírni, mert mindenki csak a gyengét látja bennem, nem pedig... - kezdte.
-Nem pedig az fiút, aki belefáradt a próbálkozásba - fejeztem be helyette, folyamatosan a szemébe nézve. Milo egyetértően bólintott
-Annyira küzdök azért, hogy jó ember lehessek, és azért is, hogy neked tökéletes legyen, de elfáradtam. - folyt le egy könnycsepp az arcán. Sosem láttam még ennyire megtörtnek, és úgy éreztem, hogy az én egyik felem is elveszik.
-Nincs azzal semmi probléma, ha elfáradsz. Akkor pihensz egy kicsit. Ez nem az jelenti, hogy feladod, hanem azt, hogy új erőt gyűjtesz a következő akadály legyőzéséhez. Jár neked is a szünet, úgy, ahogy mindenki másnak is. Például most itt vagyunk nyaralunk, azokkal vagy akikkel jól érzed magad. De, ha nem is ilyesmire gondolsz, akkor valaki úgy szokott feltöltődni, hogy csak úgy otthon van, és nem csinál semmit. Olyan ember is van, aki a családjával van ilyenkor, vagy elutazik egyedül esetleg azokkal akik fontosak neki. - mondtam őszintén. Milán rámnézett, aztán átölelte a derekam, és magához húzott, majd belepuszilt a hajamba.