Átöltöztem, vissza az utcai ruhámba. Én értem ki legelőször az öltözőből, s pont összefutottam az osztályfőnökömmel.
- Ó! Camden végre valaki az osztályból! - fogta meg a 40-es éveiben járó, mosolygós hölgy a vállam.
- Jónapot Mrs. Artmenson! - köszöntem illedelmesen.
- Kérlek szépen szólj az osztálynak, hogy az angolotok elmarad, ezért velem lesztek. Egy órával korábban végeztek - mosolygott továbbá, majd elment. Király... majd biztos hallgatni fognak rám. Visszafutottam a lányokhoz és szóltam nekik. Megkértem Wyattet, hogy szóljon a fiúknak. Talán leesik nekik, hogy mi a helyzet.
- Haragszol? - suttogtam a mellettem ülő fiúnak, aki most Finn.
- Maybe - szólt vissza.
- Mindig azt mondod, hogy... - éppen kicsengettek, mire mindenki kiviharzott a teremből. Finn igyekezett, hogy ne kelljen befejezni a beszélgetésünk, de utolértem.
- Camden - vett egy nagy levegőt.
- Mindig azt mondod, hogy talán. Vegyük példának.. hmmm.. "talán barátok" - lépkedtem mellette, s ahogy fújtam ki a levegőt a hidegben látni lehetett a lehelletem.
- Mi ezzel a baj? - kérdez vissza.
- Nekem biztos válasz kell Finn! Most is megsértődtél a semmiért. - már egészen december közepe felé jártunk. Finn nem válaszolt, s egy ideig csendben sétáltunk egymás mellett. Amint felértünk a domb tetejére, eleredt az idei tél első hava.
- Esik - szólalt meg végül.
- Hm? - néztem rá, s álltam meg értetlenül. Ő még pár lépést előrébb ment, majd visszanézett rám.
- A hó - mondta.
- Aaaww - csillogtak a szemeim, ugyanis már november közepe óta ezt vártam.
- Tetszik? - kérdezte, s hallottam a hangján, hogy mosolygott.
- Imádom - fotózgattam a telefonommal.
- Mint engem - állt meg a házunk előtt. Eljött az ideje, hogy én cselekedjek. Gyorsan megpusziltam a fiú arcát.
- Talán - mondtam, majd otthagyva gyors bementem a házba. Ha ő így, akkor én is!
