•| 6 8 |•

715 53 5
                                    

Ma mi hárman a kanapén aludtunk, ugyanis Wyatt szobáját Nick és Oliver foglalta el, Finn pedig nem engedélyezte, hogy otthagyjam őket, mert elég meleg lett volna a helyzet. Azt mondta, hogy szó szerint. Szóval az estém úgy telt, hogy olvasni próbáltam a telefonomon, de Finn folyton hisztizett, hogy túl világos. Lejjebb vettem a fényerőt, de még így is hisztizett, ezért végül hozzávágtam a telefonom és vele ellentétes irányba elfeküdtem, hogy "huu majd én alszok", de kedves Finn Wolfhard még így sem hagyott békén. Végül megfenyegettem, hogyha nem száll le rólam bemegyek a szobámba, csakhogy ő is jött volna utánam, ezért nem volt más választásom, minthogy fent maradjak vele kb. 2-ig és beszélgessünk, mint barát a baráttal. Az is kiderült, hogy neki ém vagyok a legjobb barátja, mert megbízik bennem és mindent elmond amit csak tud. Nekem is ő a legjobb barátom, csak én nem bántam meg azt, hogy együtt voltunk, ellentétben vele. Ez kicsit rosszul esett, de legalább tudom, hogy ezek után is hajlandó megbízni bennem.

Másnap reggel Finn kezei alatt ébredtem, ami elég furcsa, hiszen direkt a kanapé szélén aludtam.
- Jóreggelt! - fordultam a fiúval szembe, s amikor már harmadjára sem kelt fel megsimiztem a fejét.
- Finnster - játszadoztam arcvonásaival.
- Jóreggelt! - mondta csukott szemmel, de őszinte, aranyos mosollyal az arcán.
- Ki sem nyitod a szemed? Azért ennyire nem nézek ki rosszul kómásan - nevettem.
- Csak álmos vagyok - nyújtózott.
- Hát.. aki fent tartja a barátját hajnali kettőig.. az ne is csodálkozzon - ültem fel.
- Nem tetszett? - nézett rám, miközben oldalra fordult, s a takaró sarkát úgy ölelte magához, mint egy kisbaba a plüss játékát.
- Dee.. kifejezetten! - mosolyogtam vissza rá, majd kimentem a konyhába Wyatthez.
- Sikerült felkelni? - nézett fel a telefonjából.
- Wyatt! Még csak 11 óra van! - nyomtam be a telwfonom kezdőképernyőjét.
- Inkább egyél, vagy valami, aztán meg pakolj össze! Vasárnap indulunk! - kezdett el tapsikolni, mint valami óvodás.
- Okés - fordultam meg, majd visszafeküdtem a kanapéra és néztem a tv-t, illetve azokat, amiket Finn mutogatott mellettem a telefonján.

Maybe FriendsWhere stories live. Discover now