Venus - Esthajnalcsillag

1. Kétségbeesés

- Kinek képzeled magad, Amerika Kapitány kölykének? - köpte a szavakat gúnyos hanglejtéssel a sárga szemű alak és még egyet taszított a másikon nyomatékosítás képpen, míg a többiek csak felvihogtak a hasonlaton. - Egy senki vagy Vee, minden ami különleges benned, a fajtánktól származik!

A szőke, alig húszéves lány felszisszenve emelte fel állát és szúrósan nézett az előtte álló vérfarkasra. Bár tudta, hogy csak provokálni akarta, mégis elérték a kellő hatást a szavai. Érezte ahogy pulzusa megemelkedik, az az őrjítő gát pedig egyre jobban feszíti belülről. Mire is gondol az ember, ha közel a halála és egy pszichopata lény áll vele szemben, aki csak fel akarja dühíteni?
- Minek vettem tartós tejet...

Persze, hogy nem lepte meg a szörnyek látványa. Venus Borstent a természetfeletti példányok egész tinédzser korától kezdve körülvették, Mason és bandája pedig kiváltképp figyelt rá. Egy darabig jó volt a törődés, ám amint megbízott a srácban, kipukkant a varázslatos buborék és perceken belül arra kellett ráeszmélnie, hogy úgy táncol, ahogy az fütyül.
Évekig tűrte. Hosszú, hosszú éveken át hagyta, hiszen tudta, hogy nem tehet mást, ám amikor kiderült, hogy az édesanyja megbetegedett, képtelen volt hátat fordítani múltjának. Elszökött Masontől és próbált valahogy visszarázódni a dolgok eredeti körforgásába, de nem menekülhetett előlük. Rátaláltak és láthatóan a fiú nem repesett az örömtől, hogy ilyen sokáig tartott.

- Van nálad valami, ami kell nekem. - guggolt le a sötétbarna hajú srác a lány elé és végigsimított puha bőrén. - Alfa leszek Vee, ha tetszik, ha nem. Választhatod a könnyebb utat... -kezdte negédes hangon egy szőke tincset ujja köré csavarva, mire a lány undorodó arccal és torkában dobogó szívvel fordította fejét oldalra. - ...vagy a nehezebbet.
Vee tudta, hogy ezúttal nincs kiút. Az öreg gyár parkolójában körbekerítették a sárgaszemű, borotvaéles fogú vérfarkasok és ráadásul fogalma sem volt miről hadoválnak. Hátra simította kissé csapzott, hosszú, szőke haját és letörölte a kicsorduló vért ajkairól.
- Mit akarsz Mason? - nyöszörögte és próbált hátrébb kúszni a kavicsos betonon fekve. A srác kiegyenesedett és az égre bámult, mint aki már belefáradt a beszélgetésbe.
- Azt hittem ennél okosabb vagy. - mormogta maga elé és karmait kieresztve egy szempillantás alatt felsértette a lány arcát.

Vee felsikoltott fájdalmasan és automatikusan megpróbált egy rúgással visszavágni, de a vezér egy intésére odalendült két másik lény és lefogta a kétségbeesetten visítozó nőt.
- Ne legyél ostoba, tedd meg és végeztünk is! - csattant fel Mason és dühösen megmarkolva a nyakát, a falhoz nyomta a tehetetlenül vergődő ellenfelét, míg a többiek biztosították, hogy végtagjait ne tudja mozgatni. - CSINÁLD!
A lány levegő után kapkodott, szemei kikerekedtek. Ha azért követeli, amire gondol, óriási bajban van és az összes eddigi döntése, amit 16 éves korától kezdve hozott, egy fatális hiba volt.
- Te...te tetted... -suttogta rekedtes hangon, minden szót nehezen kipréselve magából a szörnyeteg szorítása miatt.
- Persze, hogy én. - Mason egy gusztustalanul elégedett mosollyal válaszolt, sárga szemei pedig gonoszul világítottak a sötétben.

Bár megjelenése egy huszonöt éves jóképű srácé volt, Vee tudta, hogy belül csupán egy gyilkos lakozik. Egy kegyetlen, szadista szörnyeteg, aki ennek az undok vigyornak kíséretében fedte fel, hogy ő volt az aki tönkre tette.
Ahogy lassan fejben összeállt számára a kép, érezte, hogy elhagyja az ereje. Minek küzdeni...? Mason, mindig is megkapta amit akart, túlerőben voltak és ennek a tudatában - hogy minden a fiú hibája és félrevezették - már élni sem volt kedve.

Ám az élet más lapokat osztott és nem vette figyelembe Vee halovány kívánságát. Tervei voltak még vele.

A legutolsó utáni pillanatban éles, sípoló hanghatással egybekötve egy villanás vakított el mindenkit a parkolóban. Az öt vérfarkasból kettő félre repült és a téglaépület oldalának csapódott, majd egy második fénycsóva kíséretében a másik két csatlós is a földön végezte.
Mason egy hangos káromkodás után fogást váltott és Veet maga elé rántva, karmait nyakára helyezte.
A lány szapora légzéssel meredt a vele szemben álló alakra. A kemény karmok szinte átvágták már vékony porcelánbőrét, fülében dübörgött a nyakát szorosan fogva tartó Mason dühös fújtatása, azonban ő csak a semmiből érkezett megmentőjét bámulta.

- Istenem.. - nyögte ki a lány döbbenten, a válasz pedig nem késett soká.
- A Mr. Stark is megteszi.