Venus - Esthajnalcsillag

34. Hárman

Tony szinte azonnal kapkodni kezdett.
Elzárta a csapot, óvatosan elhelyezte a gumikacsát a kád szélén, hogy később biztosan meglegyen, aztán Veehez sietett. A lány viszonylag nyugodtnak tűnt, de a férfi már jól ismerte: látta apró jelekből, hogy valójában majd' szétvetette az ideg.
Ilyen pirinyó, észrevehetetlen jelzés volt például, hogy a lány szemei sárgán világítottak.
- Vegyél nagy levegőt, oké? Egy hatalmas, mély levegőt. Csak erre koncentrálj! - hadarta a férfi, ám Veetől csupán egy idegesen pillantás volt a jutalma.
- Tony a rohadt életbe, nem búvárkodni készülök!

A férfi figyelmen kívül hagyta a megjegyzést és pánikolva indult meg a garázs felé. Felesége halkan felsóhajtva követte és megállt a kulcsos szekrény előtt.
- Uh melyik autót vigyük el?
- Venus, nem ez a legnagyobb problémánk! - meredt rá a másik hitetlenkedve.
- Dehogynem, ha dugóba kerülünk például, szeretném, ha egy menő kocsiban születne meg. - hümmögött a lány, majd rámutatott az egyik kulcsra. - Ez melyiket nyitja?
Vee a kezébe vette és megnyomta a gombot rajta. Egy piros Alfa Romeo villant fel a náluk parkoló tíz járgány közül.
- Nem, ez nem tetszik. Keresek másikat.
Tony leesett állal nézte a jelenetet, s képtelen volt elhinni, hogy ezzel foglalkozik a szőkeség.
- Venus!
- Tessék?
- Egy filmre nem akarsz beülni, mielőtt a kórházba megyünk?
A lány a szemét forgatta a szarkasztikus megjegyzés hallatán, majd az autó kulcsát odadobta a férfinak.
- Jól van na, mehetünk.

Húsz perccel és jó pár piroson átgázolással később, beesett a páros a kórházba. Egyikőjük bőrszíne lassan már a falfehérrel vetekedett és gyorsan kapkodta a levegőt, míg a másik csipszet majszolgatva lépkedett mellette.
- Szólok a nővérnek, addig tarts ki!
- Ugyan, nem sietünk sehova. - vigyorgott rá a lány és egy rágcsát dobott a szájába. Ekkor egy újabb fájdalomhullám támadta le, mire halkan felszisszent. Néhányan furán pislogtak rá, hiszen a legtöbb nő ilyenkor állni nem bír, nem hogy ilyen könnyedén reagálja le a dolgot.

Nem tudhatták, hogy Vee már élete során többször, jóval nagyobb fájdalmakat is átélt Mason oldalán.
Ez szinte eltörpült azok mellett.

Tony pattogó hangon utasítgatta az orvosokat és nővéreket, miközben idegesen kopogott ujjaival a pulton. Borzasztóan aggódott a lányért és közben rettentően félt is attól, hogy szülők lesznek.
Hirtelen a nővér szakította ki gondolataiból, aki kedves hangon értesítette, hogy a főorvos néhány percen belül megérkezik. A férfi biccentett és megfordult, hogy közölje az információt Veevel, ám őt sehol nem látta. Zavartan indult el a folyosón, tekintetét ide-oda kapkodta, s akkor sem nyugodott meg, mikor végre meglátta.
- Venus, te meg mit csinálsz?!
- Köszönöm! - mosolygott rá a lány a büfépult mögött álló hölgyre és a kóláját szürcsölgetve fordult férje felé. - Vettem inni, azt hittem meghalok. Te kérsz valamit?

A fájdalom ekkor ismét elkapta a lányt, de ezúttal háromszor olyan erősen, mint előtte. Ajkai elnyíltak és hangosan felnyögött. Olyan váratlanul érte, hogy rögvest rászorított a kezében lévő műanyagpalackra, mely egy hangos pukkanással robbant fel a kezében.
- Basszus...! - nyögte, majd lerázta ujjairól az italt. Mikor férjére pillantott, tekintete aranylóan csillogott és minden erejére szüksége volt, hogy ne változzon át a kórház közepén.
- Oké oké oké, nincs semmi baj, gyere! - lépett oda hozzá a másik. Segített neki, ahogy csak tudott és felkísérte az emeletre, ahová menniük kellett a főorvossal.
- Akkor én most... - intett Tony a váróterem irányába, de a lány egy gyilkos pillantást küldött felé.
- Nem maradhatsz kinn, szükségem van rád! - sziszegte.
A férfi nagyot nyelt és biccentett: attól a pillanattól fogva pedig Vee nem engedte el a kezét. Szorította ahogy csak tudta és igyekezett követni az orvos utasításait, bár legszívesebben leharapta volna a fejét, amiért folyamatosan beszélt hozzá.