Venus - Esthajnalcsillag

42. Lavina

Ahogy Aiden egyre közelebb került a karnevál színes forgatagához, a szíve majd' kiugrott a helyéről. Az izgalom belülről fűtötte megállás nélkül és gyomra várakozásteljesen liftezett fel, s alá.
A kollektív tudatnak nevezett képességének köszönhetően pontosan tudta, mire számíthat "karnevál" név alatt, ám a puszta információ a nyomába sem ért a valós tapasztalatnak.
Számára az egyszerű, város szélén megtelepedett kavalkádhoz képest Disneyland egy ócska játszótérnek látszott.
A széles, nyílt terep oldalán kirakodóvásár helyezkedett el, ahol különböző árusok igyekezték eladni saját portékájukat. Hol édességek tucatja csillogott az asztalon, hol különböző ruhadarabokat és egyéb dísztárgyakat lehetett megvenni. Középen tengernyi játék sorakozott fel: A körhintától kezdve a hullámvasútig minden megtalálható volt. Az óriáskeréknél kígyózó tömeg arra várt, hogy a magasba emelkedjen, s onnan szemlélje meg a gyönyörű összevisszaságot, míg a céllövöldénél apró gyerekek rángatták szüleik kabátját, hogy vegyenek néhány labdát, mellyel megnyerhetik az óriási plüssállatokat.
Az este zenével és gyerekzsivajjal telt meg, a színes fények pedig hol zölden, hol pirosan világították be a tömegben bóklászó fiatalok arcát.

A fiú rengeteg korabelivel is találkozott. Ámulattal figyelte őket, s a hiányérzet - hogy ő sosem válhat olyan normálissá, mint ők - belülről mardosta. A bandájukhoz akart tartozni, eljárni velük béna partikra, nevetni a gimis pletykákon és délután a parkban hülyéskedni.
Különbözött tőlük; úgy érezte, folyamatosan egy hatalmas árnyék borul rá, mely elrejti mások szeme elől. Nem veszik észre, kihagyják a világukból és csupán egy sehová nem passzoló kirakósdarab marad az idők végeztéig.
Ezt a gondolatot pedig gyűlölte.

Órákig bóklászott a karnevál területén és egy üveg gyömbért iszogatott. Nem akart egyedül felülni semmire sem, rosszul érezte volna magát olyan magányosan.
Végül - miután már körülbelül ötödször sétálta körbe az egész helyszínt - az egyik bódé sarkában furcsa jelenetre lett figyelmes.
Először nem is igazán értette az eseményeket, ám úgy érezte, muszáj megtorpannia.
A pultnál különböző italokat szolgáltak fel és a kicsiny bódénak hatalmas forgalma volt. Fiatalok és idősek egyaránt jöttek-mentek, több poharat egyensúlyozva. A fiúnak fogalma sem volt, mi vonzotta ennyire ide ezt a kisebb tömeget: az innivalóknak förtelmes, keserű szaga volt, s a tábla szerint csupán huszonegy éves kor felett szolgáltak ki vendégeket.

Baloldalon egy sötétbarna hajú fiatal lány álldogált, s láthatóan arra várt, hogy a szőke  pultos, végre ráirányítsa figyelmét. Esélytelen játszma volt, a hölgy csak a vele szemben elhelyezkedő fiatal srácokra koncentrált, láthatóan próbálva lenyűgözni valamelyiküket.
A lány felsóhajtva tűrte hátra sötét tincseinek egyikét a füle mögé és a pultra támaszkodott unott arccal. Alig viselt sminket, bőre mégis gyönyörűen és simán fénylett, míg haja lágy hullámokban omlott vállaira.
Ez a látvány még nem is lett volna annyira meglepő, ám Aiden tekintete néhány másik alakra siklott. Tőlük nem messze, három középkorú férfi bámulta ugyancsak a fiatal lányt. Mozdulataik bizonytalanok voltak, bűzlöttek attól a keserű italtól, amit megállás nélkül kortyoltak, s a fiú - kifinomult hallásának köszönhetően - tökéletesen kivette szavaikból, mit szeretnének tenni vele.
Aiden elfintorodott és érezte, hogy az a fajta düh, mely egyfolytában jelen volt benne, újult erővel fellángol.

Csak olaj volt a tűzre, hogy az urak abban a pillanatban megindultak a lány irányába. Az egyik odakönyökölt mellé a pultra és rávigyorgott, míg a másik kettő mögötte állt meg.
- Helló szépségem, meghívhatlak egy italra? - dörmögte a fickó nehezen forgó nyelvvel és tenyere a másik karjára csúszott.
A fiatal hölgy felvonta mindkét szemöldökét és hátrébb lépett azonnal.
- Nem, kösz. Dolgom van. Elnézést, megkaphatnám végre, amit rendeltem?
Az utolsó kérdés a pultosnak szólt, ám az ügyet sem vetett rá.
A férfi követte mozgását és újfent belépett személyes terébe.
- Na szivi, egy pohár még nem a világ vége! Jól fog esni!
- Hagyjon békén! - meredt rá a barnahajú szépség, ám hátrébb már nem kerülhetett. Félig a bódé árnyékába került, útját pedig a másik két alak állta el. Nagyot nyelt, s Aiden hallotta, hogyan gyorsul fel szívverése.
- Na kislány, játszunk! - vigyorgott rá az alak, ám mielőtt még keze a másik derekát érte volna el, az ifjú Stark nagy lendülettel megkocogtatta vállát.
- ....Úgy hallottam, a hölgy nemet mondott. - közölte higgadtan, de megfeszített állkapcsa elárulta, mennyire feszült is volt abban a pillanatban. A vérfarkas-énje előkívánkozott, s minden erejére szüksége volt, hogy ezt a folyamatot ne hagyja végbe menni.