Venus - Esthajnalcsillag

45. Örökké

Mikor Tony kinyitotta a szemeit, azt hitte eljött a vég, s már nem áll előtte semmi más ebben az életben.
A vakító fehérség majd' kisütötte a szemeit és iszonyú fejfájást hozott magával.
Fájdalom.
Addig a másodpercig észre sem vette, hogy mindene sajgott, ezután viszont az összes aprócska sérülés újult erővel támadta le.
- Ha ez a mennyország, szeretném a jegyem visszaváltani. - morogta maga elé és behunyta szemeit.
- Nem haltál meg. Vagy ha igen, akkor ez csak a pokol lehet, mert én is itt vagyok.
A férfi lassan, hunyorogva fordult a hang irányába. A színes foltok a világítástól még mindig ott lebegtek szemei előtt, őrült táncot járva.

A szőkeség lazán a falnak dőlve állt és kifürkészhetetlen arckifejezéssel figyelte őt. Farmerben és egy fehér pulcsiban feszített - utóbbin pedig hatalmas, piros betűk formázták a "TEAM STARK" feliratot. Szőke tincsei, mint mindig, ezúttal is lágy hullámokat alkotva keretezték szép arcát, míg bőre makulátlan és sima volt.
Egy pohár szénsavas üdítőt szürcsölgetett szívószállal és olyan kiegyensúlyozottnak tűnt, mint még soha.
- Gyanús vagy te nekem. - jegyezte meg Tony.
- Egy "kösz, hogy behoztál a kórházba" vagy egy "örülök, hogy jól vagy" jobban esett volna, de ez is romantikus kezdés.
- Megszoktam, hogy idegileg mindig katasztrofális a helyzet nálad, furcsa, hogy most ilyen nyugodt vagy.
Vee letette a poharát az egyik asztalra, aztán odaült a férfi mellé az ágyra.
- Hol kell lekapcsolni a fájdalomcsillapítóról? Nem érdemled meg. - fintorgott, mire Tony csak felnevetett.

Finoman felemelte kezét és összefűzte ujjait az övével. Halovány mosoly kúszott ajkaira, ahogy elnézte a két gyűrűt egymás mellett. Sok volt mögöttük és semmit sem bánt meg.
- Győztünk? - kérdezte végül halkan.
A lány összeráncolta szemöldökét.
- Nem emlékszel rá?
- Az utolsó tíz perc teljes homály, szerintem a saját nevemet nem tudtam volna megmondani.
Vee megcsóválta a fejét és mosolyogva pillantott rá.
- Győztünk. Mason meghalt.

A szavak furcsa ízt hagytak maguk után; olyan rég vágytak már rá, hogy szinte már hamisan csengett ez a mondat. Egy korszak lezárult, s ezzel egy új, sokkal boldogabb életnek adott lehetőséget.
- Te ölted meg. - Nem kérdés volt, néhány dolog rémlett Tonynak a harc végét illetően.
- És Alfa lettem. - biccentett a másik.
A férfi arcára óriási döbbenet ült ki és nagyot pislogott.
- Hogy mit csináltál?
- Alfa lettem. Piros volt a szemem, nem láttad?
- Komolyan? Azt hittem, csak csúnyán bevérzett.
Vee egy halk nevetéssel díjazta a megjegyzést és mikor ismét rápillantott szerelmére, tekintete vöröslővé vált.
- Talán dokihoz kéne mennem vele, nem? - billentette oldalra a fejét.
- Ha életre szóló traumát szeretnél okozni neki, mindenképpen.

Csak mosolyogtak, s egyikük sem törte meg a csendet jó pár percig. Elég volt a másik érintése, a közelség adta biztonság.
- Szóval ennyi? - bukott ki végül Tonyból a kérdés. - Nyertünk, kidőltem, te pedig elhoztál egy kórházba?
- Olyasmi. - bólintott a lány. - De ez tegnap történt. Jó sokáig ki voltál ütve. Azóta már leadtuk a Peter által összegyűjtött vérfarkasokat a rendőrségnek, akik tovább passzolták az FBI-nak. A helyszínről pedig gondoskodik a Stark féle kárelhárítás. Ügyi vagyok, vagy ügyi vagyok? - vigyorgott büszkén, hiszen rengeteg dolgot elintézett ezzel.
Tony amolyan "nem is rossz" arckifejezéssel biccentett és feljebb tornázta magát a párnák között. Kicsit odébb ült, hogy nagyobb helyet szorítson feleségének és közel húzta magához. A szőkeség boldogan csúszott oda mellé és fejét a vállára hajtotta.
- Nagyszerű vagy, Venus. Természetesen nem a legjobb, mert az egyértelműen én vagyok, de egész ügyes voltál.
- Tényleg le foglak kapcsolni a fájdalomcsillapítóról. - sóhajtotta a másik a szemeit forgatva.

A férfi mosolyogva fogadta a választ; a kedvenc szórakozásai közé tartozott, hogy kiakasztotta Veet a megjegyzéseivel. Ez örök játéknak számított köztük már az elejétől fogva - részben emiatt a stílusa miatt is szeretett bele a lányba.
- Mi lett a többiekkel? Lemaradtam a közös buliról?
- Még este hazamentek a kórházból, a sérüléseik nem voltak annyira vészesek. Na meg egy kicsit én is rásegítettem a gyógyulásra és elszállásoltam őket magunknál. - vallotta be és megsimította hüvelykujjával a férfi kézfejét. - Te tudtál róla, hogy Aiden odajön?
A hirtelen témaváltás miatt kellett néhány másodperc Tonynak, hogy felfogja a kérdést. Az elméje még viszonylag ködösnek számított és a morfium még jobban megnehezítette dolgát, ha józanul gondolkodásra került sor.
- Péntek jelezte, hogy elhagyta a házat.
- Miért nem állítottad meg? - ráncolta Vee a szemöldökét, mire a másik csupán elhúzta a száját.
- Ő volt a legnagyobb fegyverünk ebben a harcban és nem kockáztattunk sokat. Ha baja esett volna, ráküldök egy páncélt és hazarepítem.
A lány furán nézett rá, de nem akart vitába szállni. A lényeg, hogy minden jól alakult és emberveszteség nélkül úszták meg a csatát.
- Ez lett volna a nagy terved? Ha leharapják egy karját, hazaküldöd?
- Természetesen nem. - vágta rá a férfi, majd oldalra pillantott és tekintetével elkapta az övét. - Előbb visszaszerzem a kezét és utána küldöm haza. Később esetleg beiktatok egy pánikrohamot, amíg te orvososat játszol és összekanalazod a fiunkat.

Vee elnyomta mosolyát és igyekezett komoly arcot vágni, miközben bólogatott.
- Micsoda kifinomult terv. Kár, hogy nem vagyok sebész és valószínűleg fordítva varrnám vissza. Képzeld el azt a ciki helyzetet. Úgy nézett volna ki szegény, mint aki mindig pacsira vár. - grimaszolt hozzá, aztán felszegte állát és tekintetét ajkaira vezette néhány másodperc erejéig. - Nem is vagy rám büszke, hogy lezártam ezt az egészet?
Tony arckifejezése kiismerhetetlenné vált, s kissé közelebb hajolt, mialatt egyik kezével megsimította finoman a lány puha, vékony bőrét.
- Nem mondanám ezt. - felelte lassan. - Csodállak Venus. Kiálltál a legnagyobb félelmeddel szemben és tökéletesen helytálltál. Ha még létezne a csapat, ott lenne a helyed köztünk.
A fiatal nő kissé meghatódva hallgatta a szavait, nem számított ilyen hatalmas dícséretre. Beharapta halovány rózsaszínre festett ajkát és halkan felelt.
- Mármint a Bosszúállók között...?
- Nem, a helyi golfklubra gondoltam. - sóhajtotta a másik, s a szemeit forgatta.

Vee halkan felnevetett és ha lehet, még közelebb húzódott hozzá.
- Elég jó ütő vagyok?
- Fogjuk rá. Néha kicsit belassulsz, mintha nyolcvanéves lennél, de... Óh várjunk csak. - A férfi direkt játszotta túl, így a másikból kibukott egy rövid vihogás.
- Fogd be...! - csóválta a fejét, majd finoman megcsókolta.
Tony halványan elmosolyodott, miközben lágyan beletúrt ujjaival a szőke hajzuhatagba. Minden fájdalma csökkenni kezdett, s pontosan tudta, mit művelt vele a lány. Az érintésére volt szüksége ahhoz, hogy eltűntesse sérülései egy részét és enyhíthessen kínjain - a csókkal egybekötve pedig egyenesen tökéletes pillanattá vált.
Amint Vee hátrébb húzódott, férje csillogó szemekkel pillantott rá.
- Ravasz egy nőszemély vagy. - utalt a gyógyításra, ám a lány mosolyogva vállat vont.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz.

Egy darabig még hagyták, hogy a pillanat magával ragadja mindkettejüket, aztán Vee Tony felé fordult.
- És most mi lesz? - kérdezte halkan, óceánkék tekintetével az övét kutatva.
- Nem tudom. - felelte a férfi egyszerűen. - Felneveljük Aident.
- Felnevelte ő magát félév alatt, tök para.
Tony elnyomott egy mosolyt és előre fordította fejét.
- Akkor kénytelenek leszünk még egy gyereket vállalni.
- Ne haragudj, mi?
- Bővíthetjük a csapatot. - vont vállat, ám Vee csak felnevetett.
- Egyelőre maradjunk Aidennél és a Bosszúállókat bővítsük csak. Szívesen összeszedném a társaságot. - gondolkodott el a lány. - Aztán... később megbeszélhetjük a Stark különítmény sorsát is.
- Jól van, tárgyalás elnapolva. - egyezett bele Tony is.

Egy félórával később már indulásra készen állva léptek ki a kórház ajtaján. A férfi állapotának váratlan javulását meglehetősen furcsa szemmel nézték az ápolók, ám Vee ellentmondást nem tűrő hangon intézte el a hivatalos részt, így hamarosan el is hagyhatták az épületet saját felelősségre.
Természetesen Tony ragaszkodott hozzá, hogy ő vezessen hazafelé, habár némi vita kerekedett akörül, hogy ki a megbízhatóbb egy ilyen hosszú útra.
Egész végig édes, apró semmiségekről beszélgettek, ami különösen jól esett mindkettőjüknek - rég nem kaptak ugyanis lehetőséget, hogy ilyesmikről gondtalanul szót ejtsenek; Mason és a vérfarkasok ügye állandó fenyegetés és ezáltal téma volt.

Ahogy az autóval leparkoltak a California szélén megtalálható gyönyörű, hatalmas házuk előtt, Vee izgatottan szállt ki a kocsiból. Tudta, hogy bent várja mindenki, aki valaha is fontos volt a számára és segítette harcukat a végsőkig.
A különös, de számára tökéletes családja ült odabent.
Mielőtt még azonban besétáltak volna, finoman megfogta a férfi karját és maga felé fordította.
- Tony? Elfelejtettem valamit mondani.
- Mégpedig?
- Köszönöm, hogy betartottad az ígéreted és... és soha nem mondtál le rólam. Sokat jelent nekem. - mosolyodott el halványan, s hagyta, hogy Tony kezei óvatosan a derekára csússzanak és közelebb vonja magához.
- Ne köszönd. Az én kiváltságom volt.
Vee finoman átkarolta a nyakát és enyhén oldalra billentette fejét. Ahogy Tony elnézegette vonásait, még mindig nehezen hitte el, hogy ez az elképesztő és erős nő az övé lett végtére is. Nem érdekelte, kinek a lánya, vagy hogy hány éves pontosan: szükségük volt egymásra és csak ez számított igazán.

- Szeretlek Venus. - mondta halkan, mire a lány boldogan mosolyogva megcsóválta a fejét és mindössze két szóval felelt.
- Csak Vee.

Ajkaik pedig egy hosszú, lágy csókban forrtak össze.

VÉGE