Venus - Esthajnalcsillag

37. Széthullás

Jeges csend uralkodott a helyiségben. Az egyetlen halk neszt a törött üveg cserepei között süvítő szél keltette, mely még baljósabb hangulatot kölcsönzött a pillanatnak. Sötétség ült a házon, habár a Hold halványan bevilágított az óriási ablakokon.
A szobára némaság telepedett, de Vee úgy érezte, hogy szíve heves dübörgését még utcákkal odébb is hallják.
Kimondta.
Nem így tervezte, egyáltalán nem, ám a szükség nagy úr volt és Mason kihasználta ezt. A szőke lány pedig rettegett a másik reakciójától.

Tony azonban hirtelen felnevetett.
- Ez remek volt Vee, nem is tudtam, hogy ilyen kitűnőek a színészi képességeid. - csóválta a fejét és kissé idegesen, de tovább nevetett. - Már majdnem elhittem. Szóval, mi a titok?
A nő döbbenten pislogott és szorosan összepréselte ajkait. Szinte remegett a feszültségtől és képtelen volt elhinni, hogy a férje nem vette komolyan.
- Tony az isten szerelmére, ez az igazság! - csattant fel. Egy könnycsepp ismét felfedezőútra indult arcán, s lassan gördült lefelé. Vee lehalkította a hangját és immáron sokkal megtörtebben folytatta.
- Annyira sajnálom. E-el akartam mondani, de féltem. Masontől, hogy valaki lehallgat, vagy Steve ellen használják és nem... nem ment.

Ahogy a lány beszélt, úgy változott Tony arckifejezése is. A vonásai lassan egy hitetlenkedő, majd elszörnyedő fintorba torzultak és gyomra összeszorult. Egyenesen a rosszullét kerülgette és hirtelen úgy érezte, az egész helyiség menten rászakad. A csalódás és döbbenet elegye olyan mérhetetlen erővel támadta le, mint még soha.
Nem ért fel ehhez az érzéshez, mikor tudomására jutott Obadiah őrült munkálkodása.
A közelébe sem ért annak a magánynak és kilátástalanságnak, ami akkor kerítette hatalmába, mikor először megpillantotta a mellkasába épített elektromágnest.
Ez milliószor jobban fájt, mint Steve árulása.

A lány, akiért bármit megtett volna, átverte.

- Hogy hallgathattad ezt el? - suttogta megrökönyödve. Az arcából teljesen kiment a szín, kezei pedig enyhén remegtek.
Vee szipogva felelt.
- Elmondtam, hogy nem öregszem, csak azt nem, hogy mióta. - felelte és egyre jobban hadarni kezdett. - Az elején nem mondhattam el, hiszen ez szinte államtitok, később pedig tudtam, hogy nem értenéd meg. Egyszerűbbnek tűnt ez így.
- Óh nem, nem, nem. - csóválta a fejét a férfi és felállt a lépcsőről. Megfeszített állkapoccsal meredt rá, tekintete pedig hűvös volt.
- Te csak magadat védted! - nyomta meg a szavakat. - Gondoltad eltitkolhatod örökre, mi? Mert nem vagy buta Venus, egyáltalán nem, pontosan tudtad, hogyan reagálnék rá. - A hangja egyre emelkedett, s a lány nevét ezúttal ridegen ejtette ki. - Lefogadom minden kis barátod tudott róla, csak nekem nem merted bevallani, hogy Rogers az igazi neved. A férjednek, a gyereked apjának, NEKEM! - kiáltotta. - Most is csak azért nyögted ki, mert az a féreg megfenyegetett. - A férfi megrázta a fejét és úgy pillantott rá, mint egy idegenre. - Már azt sem tudom ki vagy.

Veet arculcsapásként érték a szavak. Úgy érezte darabokra törik a szíve, s hirtelen még a könnyei is elapadtak. Élesen szívta be a levegőt és a füle mögé tűrte szőke haját. Egy rekedtes, fájdalmas hangon kezdte védekező monológját.
- Ugyanaz a lány vagyok, akit megmentettél. Akinek segítettél rendbe hozni az életét és akinek azt mondtad a csónakházban, hogy szereted. - szipogott egyet. - Tony, nekem soha nem számított, hogy Rogers, vagy Borsten vagyok, mert az egyetlen ami lenni akartam, az Stark volt. - suttogta.
A férfi megrázta a fejét és hitetlenkedve beletúrt sötét hajába. Félig elfordult tőle, hogy ne lássa az arcán, mennyire becsapva is érzi magát.
- Ez csak üres fecsegés! - Kemény hangon beszélt, majd mélyen a szemeibe nézett. - Ha annyira fontos lettem volna, elmondod magadtól már az első csók után! TÁRSAKNAK KÉNE LENNÜNK, DE TE KIJÁTSZOTTÁL!

A lány megrettent a hirtelen kirohanástól és behunyta szemeit. Még sosem látta ennyire dühösnek őt, ennyire nem önmagának. Ő tette ezt vele. Kihozta belőle azt a fajta őrjöngést és csalódottságot, amely maradandó sérülést okozott a férfi lelkén.
- Elmondtam, hogy anya a Bosszúállók harca előtt halt meg, elmondtam, hogy az apám eltűnt a születésem előtt és hogy szeretném, ha Steve ott lenne az esküvőn, s neked ez elég volt! Most miért nem az...? - kérdezte végül nagyot nyelve, de belül tudta, hogy már vége van. Elvesztette őt.
Tony gúnyosan fordult felé és Vee úgy érezte, egyenesen gyűlöli.
- Hazudtál arról, hogy ki vagy, vajon miért nem repesek az örömtől? Hurrá, legalább lesz mit ünnepelned apák napján! - közölte megjátszott lelkesedéssel, aztán egy hisztérikus nevetés kíséretében folytatta. - Nem az fáj, hogy Peggy és Steve gyereke vagy, hanem hogy nem bíztál bennem és csak egy vészhelyzet miatt avattál be!
- Tudom és iszonyúan sajnálom! - felelte hevesen a másik, s újra utat engedett könnyeinek. - Kérlek ne... ne haragudj rám.