Venus - Esthajnalcsillag

38. Lélegzet-visszafojtva

- Már itt kellene lennie.
- Sietsz valahova?
- Csak túlesnék már rajta.
Vee idegesen tördelte a kezét a zuhogó esőben, miközben beszélt. A hűvös, késő esti szél belekapott szőke tincseibe, s libabőr futott végig vékony porcelánbőrén.
Bízott Steve tervében, hisz ő nem véletlenül volt Amerika Kapitány. Mindent túlélt, mert soha nem adta fel és ha valami nem sült el jól, ő egy újabb hadművelettel rukkolt elő.

Remélte, hogy működni fog a dolog, de készen állt arra is, hogy a saját B terve alapján kell majd esetleg cselekednie.
Nem volt bonyolult ez a fajta elképzelése: Bármikor feláldozta volna magát Aidenért.

- Hol van már...? - sóhajtotta idegesen, ám igyekezett inkább mormogni, mint feltűnően beszélni. Steve néhány utcával odébb várt, így csupán egy parányi mikrofonon keresztül tartották a kapcsolatot.
- Most fordult be egy fekete autó. - jelentette ki a másik, mire a szőke lány szíve nagyot dobbant.
Előző nap küldött smst Masonnek, melyben feladta magát és találkozót kért. A férfi kapott a lehetőségen és megüzent egy címet, ahol azt akarta, hogy felvegyék a kis csatlósai.
Nem sejthette, mi készült ellenük valójában.

A sötét kocsi csikorgó kerekekkel állt meg a lány előtt. A fényszórók világították be egyedül a parányi utcát, míg egy feketehajú nő kiszállt a járműből, negédes mosollyal arcán. Szemei sárgán csillogtak, tartása fenyegető és rideg volt.
- Kezeket előre! Csak semmi trükk! - figyelmeztette dallamos, ugyanakkor hűvös hangon.
Vee kérdés nélkül teljesítette a parancsot. A nő gyors és gyakorlott mozdulattal kattintotta csuklójára az ezüstből készült bilincset, majd felületesen áttapogatta a másik ruházatát.
Mikor egyetlen fegyvert sem talált, a fejét csóválva felnevetett.
- Tényleg sarokba szorítottunk. Olyan nagyszerű vagyok, nemde?
A szőkeség némán beült az anyósülésre, majd az ismeretlenre pillantott.
- Te találtad ezt ki?
- Aha. Mason bőven meg is jutalmazott érte.

A feketehajú nő elindult a sötét, kihalt úton. Nem bírta ki, muszáj volt dicsekednie, így elégedetten megszólalt.
- Jemma vagyok. Csak hogy tudd, ki volt az a lángelme, aki az elejétől a végéig megtervezte ezt a kis akciót.
- Mire jó ez neked? - nyomta meg Vee az utolsó szót, mialatt megbéklyózott kezeivel hátranyúlt válla fölé, hogy bekapcsolja a biztonsági övet.
A vezetőülés felől egy rövid, de annál megvetőbb pillantást kapott.
- Komolyan? Öv? Úgyis kinyiffansz egy órán belül, nem tök mindegy? - kérdezte Jemma, majd visszavezette tekintetét az útra.
A szőke lány vállat vont.
- Megszokás. Szóval? Mi hasznod abból, hogy ez a pszichopata szemétláda kiskirályt akar játszani?
- Ne merj így beszélni róla! - sziszegte a másik, szemei pedig fenyegetően megvillantak.
Vee lassan realizálta a helyzetet és egy keserű nevetés bukott ki belőle.
- Szóval te vagy az új házikedvence. Már értem, mi lehetett a jutalmad. - csóválta a fejét hitetlenkedve, aztán felé fordult. - Iszonyú naiv vagy, akárcsak én voltam anno. Mason képtelen emberi érzésekre, vagy a szeretetre. Az első adandó alkalommal el fog dobni, mikor már nem látja hasznodat.

Jemma olyan erősen markolt rá a kormányra, hogy napbarnított bőre kifehéredett a csontok mentén. Pokoli nehéz volt megállnia, hogy ne ugorjon rá azonnal dühödten, ám vett egy mély levegőt és csak rámeredt.
- Féltékeny vagy, mert te már nem kellesz neki. Egy szörnyszülött vagy Vee, az Amerika Kapitány génjeiben lévő szérum és a farkasharapás már örökre egy undorító mutánssá tett. - fortyogott a lány. - Azt hiszed változtat ezen bármit is egy gyerek? Sosem leszel normális, te sosem kapsz egy édes-nyálas boldog befejezést. Nem csoda, hogy Stark is ott hagyott.
A vérfarkas kemény szavai és gúnyos nevetése majdnem megtörte Vee nyugodt álcáját. Mély sebeket ejtett rajta, s őrjítően fájt a szíve, mert tudta: Jemma minden egyes szava igaz volt.