Venus - Esthajnalcsillag

5. Csalódás

A helyzet egész jól alakult Vee számára. Évek óta egyedül élt, s bár ezzel egyébként nem volt problémája, ez a kis találkozó ráébresztette mennyire hiányzott már neki, hogy valakivel viccelődjön, vagy csak úgy elbeszélgessen. Nem is számított a téma, a lényeg a pillanat volt.
Ám ahogy minden más az életében, ez is rövid időn belül elromlott.

- Kérsz? - fordult felé Tony a minibártól, kezében egy üveg whiskyt tartva. Időközben lementek a műhelybe, a lány pedig izgatott kisgyerekként ugrálta körbe az asztalokat. Megfigyelte a félkész műveket, a különböző elöl hagyott papírokat, a kivetített hologrammos rendszer pedig totálisan elbűvölte.
- Hm? - pillantott fel nagy szemekkel, de az üveget látva hamar realizálta is, mi volt a kérdés. - Igen, köszönöm.
A férfi a két itallal kezében sétált oda hozzá, Vee pedig egy gyors mosoly kíséretében, egyben le is húzta saját poharának tartalmát.

Tony nagyot pislogott és megállt a mozdulatban.
- ...Ennyi erővel szörpöt is adhattam volna. - motyogta, vendége meg halkan felnevetett.
- Részben vérfarkas vagyok. Erős, ingerlékeny, örök fiatal. Mint Dwayne Johnson. - vigyorodott el. - És gyorsabb az anyagcserém, mint a többi embernek, vagyis nem tudok berúgni. De ezt gondolom te is tudtad. - fordult vele szembe, nekidőlve az asztal szélének. Megszokta már, hogy a férfinak mindenre van egy hivatalos válasza.
- Persze, hogy tudtam. - vágta rá Tony és ajkaihoz emelve poharát, dünnyögve folytatta. - ...Csak nem sejtettem.

A megjegyzés ismét mosolyra késztette a szőke lányt. Visszafordult az asztal felé és felemelte a páncél kézfejre helyezhető részét. Finoman forgatta az ujjai között, mialatt fejben igyekezett megérteni a mechanikáját. Azonban a szeme sarkából érzékelte, milyen feszülten figyeli a másik, mintha arra várt volna, mikor kell elhárítania a közelgő veszélyt.
- Tony? - Vee letette az alkatrészt és lassan mondta ki a szót. - ..Lazíts.
- A lazítás olyan érzelmileg labilis embereknek való, akik nem tudnak megküzdeni az élet mindennapi fáradalmaival. - tette le poharát és összefonta maga előtt karjait. Hirtelen távolságtartóvá és kissé hűvössé vált.
- Nem lazíthatok, sok a munkám.
- De kikészíted magad. Ráadásul minden olajban úszik.
A lány megtörölte kezét egy rongyban és bár nem ismerte régóta őt, aggodalom csillant szemében. Érezte, hogy valami nincs rendben, ő meg mindig mindenbe beleütötte az orrát, így kézenfekvő volt, hogy ezt sem hagyja annyiban.
- Szeretem az olajat, olajfétisem van. - hunyorgott rá Tony.
- Magatokra hagyjalak titeket?
- Akartam kérni, ez bensőséges dolog.

A poén ellenére Vee rosszallóan a fejét csóválta, hiszen segíteni akart és ő nem hagyta.
Végül tekintete lassan a férfi pólója alatt világító kék alkatrészre siklott. A lekicsinyített ARK reaktor szinte vibrált és úgy vonzotta az ember szemét, mint fény a molylepkét.
Ahogy észre vette mit is néz a másik, Tony beszélni kezdett.
- Repeszek. - közölte. - Apró, tűhegyes repeszek fúrnák át a szívemet, ha ez nem lenne. - kocogtatta meg ujjával a szerkezetet.
- A bizonyíték, hogy Mr. Starknak van szíve. - dalolta Vee lágy hangon, ám valahogy a férfi csak idegesebbnek tűnt a témától.

Kellett neki felhoznia... Tony legbelül máris érezte, hogy összeszorul a gyomra, kaparni kezd a torka és hirtelen sokkal kisebbnek tűnt a helység.
A pánikrohamokban ezt gyűlölte a legjobban. Bármi előhozhatta, nem számított mi a téma épp. Ahogy visszagondolt a repeszek miatt az Afganisztánban töltött időszakra, máris tudta, hogy ennek rossz vége lesz.
Nem akart kiakadni a nő előtt, így mély levegőt véve gyorsan felelt.
- Erről nem beszélek. - kezdett az asztalon pakolászni, hogy elterelje saját figyelmét.

Vee mit sem sejtett abból, ami lejátszódott a férfiban. Látta, hogy ellenséges lett, de az okát illetően elképzelése se volt.
- Miért nem? Tudni szeretném. - makacsolta meg magát, de meglepetésére Tony az asztal szélét megmarkolva hangosan felcsattant.
- Mert csak egy kis idegen fruska vagy és nem fogok az élettörténetemről beszélni neked, mikor még a legjobb barátommal sem szoktam megosztani ilyeneket, azért!

A lány hátrahőkölt és néhány másodperc erejéig nem jutott szóhoz. Valahol a szíve mélyén tudta, hogy az ő hibája, hogy Tony ennyire kiakadt, ugyanakkor viszont a szavak arcul csapásként érték. Egyszerre bántotta és dühítette fel.

Mikor végre lassan feleszmélt a döbbenetből, szorosan összepréselt ajkakkal lökte el magát a pulttól.
- Oké. Akkor ez az idegen fruska most lelép, mert úgy tűnik az ő életében vájkálni tök oké, de mikor a nagy Tony Stark van terítéken, na akkor máris egy senki. -közölte haragosan és a lépcső felé indult. Minél előbb el akart tűnni innen, nehogy meglássa a férfi, hogy mennyire megbántotta.
- Ne kezdd magad sajnáltatni, annál te okosabb vagy. - morogta vissza a férfi az asztallapra támaszkodva. Egyre nehezebben kapott levegőt.
- Te hallod is magad amikor beszélsz? - Vee gyorsan fordult meg, nem törődve azzal, hogy szemei időközben könnybe lábadtak. - Törődni próbálok veled, mert látom, hogy lelkileg a csőd szélén állsz és tudom mennyire borzalmas mikor ezzel egyedül kell megküzdened! - szorította kezét ökölbe és belül iszonyúan harcolt a másik felével, hogy ne változzon át. Hangja megremegett, ahogy tovább beszélt. - De te ehelyett sértegetsz és igazságtalanul viselkedsz velem.

Tonyt egy hajszál választotta el attól, hogy kitörjön rajta a pánikroham és kirohanjon a helységből. Nem bírta tovább, a teste ellene volt és bár eredendően értékelte a lány társaságát, ezúttal a fokozott feszültség miatt olyat sikerült mondania, amit később igazán megbánt.
- Te akarsz túl közel kerülni Venus, nem tudom mit vársz, de alig két hete ismerlek, nem leszünk rögtön puszipajtások. - mondta ideges, pattogó hangon, nehezen kapkodva a levegőt. Nagyot nyelt, majd lejjebb vette hangját és jéghideg stílusban ejtette ki a szavakat. - Már azt is kiváltságnak vehetnéd, hogy beengedlek ide, segítek neked, de nem, te a magánéletemben áskálódsz ami rám és csakis rám tartozik! Ha így folytatod - lehetsz akármilyen segítőkész - legközelebb nem nyitok ajtót.

Vee-ben ekkor megtört valami. Meglehet, hogy Mason éveken át sakkban tartotta, bántotta és megannyi mocskos dolgot tett vele, egyik sem érintette annyira rosszul, mint ez, mert Tony....Tony számított neki. Már majdnem képes volt újra bízni valakiben, de a szavak a velejéig hatottak és mindent tönkre tettek. Legördült egy könnycsepp az arcán és halkan, remegve válaszolt.
- Ne aggódjon Mr. Stark. Mostantól nyugta lesz. - szipogott egyet és sarkon fordulva felrohant a lépcsőn. Meg sem állt egészen addig amíg minimum egy utcányira nem volt a férfi házától.
Csak ott hagyta magának, hogy előtörjenek a könnyei.

Ezzel egyidőben Tony a földön ülve próbálta lenyugtatni magát - sikertelenül. A plafont bámulta, folyamatosan zihált, szúrt a mellkasa és úgy érezte itt a vég.
Űrlények. Vérfarkasok. Terroristák. Repeszek a szíve mellett.
Képtelen volt ezzel megbirkózni egyedül, ám túl büszke és önfejű volt ahhoz, hogy segítséget kérjen, mikor a lehetőség az orra előtt kínálkozott fel. Semmi pénzért nem vallotta volna be, de legbelül tudta, hogy kellett neki valaki, aki kihúzza ebből.

S bár ekkor még nem sejtette, az ő szőke megmentője csupán néhány utcányira volt tőle és miatta sírt.
Ráadásul a sebezhető lányt Mason farkasai figyelték.