Venus - Esthajnalcsillag

8. Biztonságérzet

Csupán egy hét telt el, de Vee szinte már a fellegekben járt. A felsőoktatásba és a fizika világába visszakerülni olyan volt számára, mint valami megvalósult álom, ráadásul úgy tűnt tényleg senki nem sejtette, hogy mi is ő valójában. Az egyetem és a torony között Happy fuvarozta egy sötétített üvegekkel ellátott autóban, így remek barátságot alakított ki vele és Masonék bandája sem talált rá. Persze a falka tudta, hogy hol tartózkodik, ám az épületet naponta több tucat jármű hagyta el és fogalmuk sem volt melyik és hová szállítja a lányt.
A lakosztály szintúgy a tökéletesség netovábbját jelentette. Semmiben nem szenvedett hiányt, úgy rendezgette a dolgait, ahogy csak akarta, a Stark gyakornokságból befolyó pénz pedig sokkal több volt, mint ahogy azt a férfi felvázolta korábban.

Az egyetlen dolog, ami némileg zavarta, hogy Tony hirtelen elérhetetlenné vált. Azóta az este óta, mintha kerülte volna és ez iszonyúan idegesítette, főleg hogy nem is csinált semmi rosszat.
A férfi mégis ritkán jelent meg, s akkor sem csevegtek hosszan, vagy ha mégis, munkaidőben történt és csakis hivatalos ügyek kerültek terítékre.

Vee úgy érezte, le kell nyűgöznie ahhoz, hogy ismét felfigyeljen rá és ne vesszen el a tömegben.

Az egyetemről hazaérve bevetette magát az ötödik emeletre, vagyis a labor szintjére. Tekintve, hogy fizika szakon tanult, Tony engedélyével viszonylag sok időt töltött itt a különböző gépek és elektronikai berendezések működését tanulmányozva.
Hosszú, szőke haját ezúttal lófarokba kötötte, arcán egy apró olajfolt éktelenkedett és egy speciális szemüveget viselt.
Elmélyülten szerelt valami kicsi dolgot a karján egy csipesszel. A tárgy első ránézésre egy sima csuklószorítónak tűnt, ám drótok lógtak ki belőle és időnként parányi szikrákat hányt.
- Dolgozgatunk? - szólalt meg hirtelen a férfi, belépve az ajtón. Fekete felsőt viselt, az anyagot pedig az ARK reaktor erős kék fénye világította át mellkasánál. Kezeit összedörzsölte és közelebb lépve szemlélte meg mit is csinált.
- Valami olyasmi. - pillantott fel a lány egy másodperc erejéig. Igyekezte palástolni örömét, így azonnal visszafordult a kis kütyü felé. Halkan felszisszent, ahogy megrázta az áram, majd gondterhelt arccal tovább szerelte.
- És meg is osztod min dolgozol?

Vee halkan felsóhajtva tette le a szerszámot és visszazárta a műszer tetejét. Értékelte a figyelmet, de ismét munkáról volt szó. Felemelte karját és megmutatta a csuklópántszerűséget teljes valójában.
- Kellett az egyetemre egy projekt, szóval megcsináltam ezt. - nézett fel rá. - Ennek a kis gombnak az eltekerése után olyan frekvenciát bocsát ki, ami az agy halántéklebenyére, pontosabban a percepcióra hat.
- Érzékelés... - mormogta maga elé a férfi.
- Igen. - Vee elmosolyodott. - Ha a támadó feje mellé teszed, rémes fejfájást, szédülést és egyéb nem maradandó sérüléseket okoz úgy egy perc erejéig. Csak egy sima önvédelmi kütyü. - vont vállat, mintha semmiség lenne. Tony első ránézésre nem tűnt elégedettnek, inkább a saját gondolataiba merült.
- Mennyi a hatótávolság?
- Úgy egy méter. De nem működik rendesen.- sóhajtotta a másik és levette a karperecet.
- Miért nem kérsz segítséget? Ez nagy munka Venus, nem kellene egyedül dolgoznod rajta.

Tony kezei közé vette az apró fekete eszközt és kérdés nélkül átállított benne néhány érzékelőt . Pár perccel később visszaadta.
- Most már jó lesz. - vonta fel szemöldökét amolyan várakozásteljesen, ám a hatás elmaradt. A szőke lány csúnyán nézett rá és megcsóválta fejét. Felkelt a székből és idegesen elindult kifelé a laborból.
- Gratulálok Mr. Stark, egy újabb remek dolgot talált fel. - morogta közben.
A férfi értetlenül nézett utána és letette a műszert az asztalra. Karba tett kezekkel szólalt meg.
- Magyarázd már el, hogyan működsz! -kezdte, míg arcán semmiféle érzelem nem tükröződött. - Ha nem foglalkozom veled az a baj, ha figyelek és segítek akkor meg az. Esküszöm előbb bogozom szét Vízió agyát, mint a tiédet.
Vee megtorpant és mikor felé fordult, ajkai dühösen megremegtek.
- Hogy működöm?! - nyomta meg a szavakat. Tettei nyomán sosem érezte magát igazán embernek, a férfi pedig úgy méregette, mint egy programozásra szoruló robotot.
- Nem valami hülye páncél vagyok, amit megjavíthatsz! Próbálom bebizonyítani neked és a világnak, hogy érek még valamit és nem csak...csak élősködöm itt. - vett egy mély levegőt. - Meg akartam csinálni. Egyedül.