Venus - Esthajnalcsillag

22. Titkok

Az eltelt idő egyre jobban összekovácsolta őket. Olyan volt, mintha egy hullamvasúton ültek volna, s ezzel párhuzamosan változott a lány állapota is.

Néhány héttel azt az ominózus esetet követően, kezdtek elmaradozni a rosszullétek. Vee közérzete mondhatni javult és mindketten abban reménykedtek, hogy megúszták ennyivel. Az egyetemre is be tudott járni, miközben a gyakornoki teendőit sem hanyagolta el. Tony büszke volt a lányra, hogy így talpra állt, ám valahol, mélyen legbelül mindig aggódott érte. Úgy kezelte, mint egy értékes műkincset, amit óvnia kellett, mert ha eltört volna, azzal képtelen lett volna megbirkózni.

A pánikrohamok elmúltak a részéről, s ezt is csupán barátnőjének köszönhette. Nem félt többé sem a chitauritól, sem más lényektől, hiszen fontosabb feladatot osztott ki saját magának: meg akarta védeni azt a nőt, aki már szerves részét képezte az életének.

Egy ideig az egyetlen dolog, ami aggasztotta a párost, az Mason eltűnése volt. A pszichopata szörny felszívódott a városból; mintha sosem létezett volna. Csupán egy betörés történt a Stark Toronyban, ám azon kívül, hogy pár biztonsági őrnek fejfájást okoztak, nem esett nagyobb kár.
Mióta Vee a férfihez költözött, senki sem próbált meg nekik keresztbe tenni.
Technikailag persze rajtuk kívül mindössze Happy szerzett tudomást a nő hollétéről, de a lány tudta, hogy Mason csapatában még mindig ott maradt többek között Harry is.
Az a srác pedig a legjobb nyomkövető volt, akit ismert. Nem értette, miért nem találtak még rá, ez gyerekjáték kellett, hogy legyen neki.

A nyugalom azonban, akár csak a vihar előtti csend, rövidebb ideig tartott, mint szerették volna.

Idővel a lányra ismét rátört a szédülés, az ájulások és valami ismeretlen erő gyors ütemben gyengítette.
Visszatértek oda, ahonnan indultak, a különbség csupán annyi volt, hogy ezúttal Tony nem tudott róla.

- Min dolgozol? - sétált le Vee a lépcsőn a férfi műhelyébe. Egy könnyed, fehér szoknyát viselt, felsőnek meg egy világoskék trikót választott. A vékony anyagot betűrte derekánál, szőke haja pedig lágyan omlott le vállaira. Mezítláb ugrált oda Tonyhoz és vidáman mosolygott rá, hogy fent tartsa azt a látszatot, hogy minden rendben.
- Belevágtam egy komolyabb projektbe Doktor Banner egy elmélete alapján. Páratlan munka és beleépíthetném a legújabb tervembe. - hümmögött Tony és  egy intésére eltűnt előle a hologramm. - Egy italt? Ma ünneplünk.
Vee elmosolyodott és neki dőlt az asztalnak. Ártatlan, laza mozdulatnak tűnt, ám valójában újabb szédülés kapta el.
- Mit is?
- Hogy hivatalosan is részese lettél a cégnek. Vége a gyakornoki időszaknak, a fejlesztési osztály másodlagos vezetője vagy. - tárta szét karjait a férfi és az egyik kis robotkarhoz fordult. - Most add az italokat! Ma már kétszer leöntött, ha harmadszor is megteszi elajándékozom egy egyetemnek.

Egy pillanatig boldogság töltötte el a lányt az előléptetés miatt, de ez hamar el is párolgott. Tudta, ha továbbra is ilyen tempóban fog romlani az állapota, nem sokáig lesz képes betölteni az új pozíciót.
- Komolyan mondod? - lelkesedett azért és átvette az egyik pohár pezsgőt.
- Teljesen. Pólót kellett cserélnem és még mindig érzem a buborékokat az orromban.
- Nem azt, hogy leöntött. - nevetett fel a lány és a fejét csóválta. - Köszönöm Mr. Stark.
Vee a kezét nyújtotta felé, mintha csak egy sima alkalmazott lenne, mire a férfi komoly arccal megrázta azt.
- Nagyon szívesen Ms. Borsten.
Tony azzal a lendülettel közel húzta magához és a derekánál fogva tartotta meg. Élvezte a közelségét, amolyan megnyugvást adott a számára, hogy a karjai közt tarthatta.
- Ez munkahelyi zaklatás. - vigyorgott rá a lány.
- Munkaidőn kívül vagyunk és maga önszántából tartózkodik itt. Még jó, hogy nem ügyvédnek készül. - felelte gondolkodás nélkül a másik, mialatt egy elégedett félmosoly kúszott ajkaira.