Az Ördögön Túl <Befejezett✅️>

19.rész

Emily:

Egyre távolodunk a fickótól,de én még mindig őt nézem.
Mi az a 323-as szoba?Egyáltalán az hol van?
Ki ad olyan nevet egy szobának?-töröm a fejem az egyre hülyébb kérdéseken.

-Emily,bármi fog történni abban a szobában,azt mond el,ha kijutsz onnan,rendben?-áll meg egy Pillanatra Logan.
-Mi van abban a szobában?-remeg meg a hangom,mert elképzelni sem tudom,hogy mi lehet az ajtón túl.
-Még én sem tudom,mert a főnök azt adta ki parancsnak,hogy a túszokat,a folyosó végén le kell tegyem,és otthagynom őket.-szorít a combomra idegességében,aminek hatására mégjobbam vérzik.
Nagyon fáj.

Hátranézek,és vér foltokat látok azon az úton ahol cipelt.Megborzongok.
-Emily,itt le kell tegyelek,innen már egyedül kell tudd megoldanod,de ha kijutsz,nyomd meg a tűzjelzőt.Onnan tudni fogom hogy te vagy.-tesz le óvatosan a földre,de még így is baromira gyötrelmes.

-Akkor szia Logan!-folynak le a mai nap nem első könnycseppei,de ő már nem köszön vissza,hanem elsiet.

Megpróbálok feltérdelni,de csak most veszem észre,hogy olyan ruha van rajtam,mint ami a kórházi betegeken.
Egy fehér köntös,ami át van ázva vérrel.
A kezemből is ömlik a vörös színű folyadék.
Lassan felnézek,és a folyosó végére meredek.
Nagyjából hét-nyolc méter lehet,és csak egy ajtó van a végén...a 323-as számú.
Próbálok visszafordulni,és megszökni,de mögöttem egy fekete ruhás fickó áll,ismerős,de nem tudom,hogy ki lehet az.

-INDULJ-tapsol hármat,a hangtorzítós férfi.
-Nem tudok.-törlöm le a könnyeimet,aminek hatására a kezemre ragadt vér megszínezi az arcomat.
-Megy az,gyerünk!-Lép egyet felém vészjóslóan.
-Akkor vigyél el.-szipogom halkan.
-Na persze,ennek az a lényege,hogy te menjél el odáig.-nevet fel harsányan.
Apró mozdulatokkal kezdek el kúszni a folyosó végéig,reménykedve,hogy egyszer kijutok innen.

-AHUU.-sikítok fel az éles fájdalom hatására,mert a padlóból kisebb szögek ugranak ki minden nyomás hatására.
-Ti rohadékok,gyűlöllek titeket.-szorítom meg a csuklómat,és megnézem a tenyerem,ahol a szúrások találhatóak.
-Lesz ennél még rosszabb is cica.-rúg belém a férfi,amitől előreesek.
Újra elindulok a saját halálom felé,s a kezem csúszik a vértől,a lábamban egyre erősödik a fájdalom.

Mindjárt elvérzek.-jár a fejemben ez a halálos gondolat.
Hányingerem van,és szédülök.
Már tudom,hogy innen nincs kiút,csak ha meghalok.

-Már nincs sok Cicus.-csap rá a fenekemre ez az állat.
-Ne taperoljál bazdmeg mert eltöröm a kezed!-nyöszörgöm rekedt hangon.
-Ó,igen?-ér utol,és leguggol hozzám.
-Mégis hogy képzeled ezt el?-simít ki az arcomból,egy odahullott tincset.
-Azt még nehm tuhh...-probálok válaszolni,de megszorítja a nyakam egy hirtelen mozdulattal,és felemel a földről.
-Ha neked megfelel,így megyünk el az ajtóig!-indul el egy lassú tempóban az ajtó felé.
Csak a kezében tudok kapaszkodni,ami a nyakamat fogja.
Alig kapok levegőt,a lábammal kapálózok,de nem enged el.
-Haloo,hamupipőke,ébresztő!-enged el a fojtásból,és ledob a földre.
Csak nézem,hogy mit csinál.-kiveszi a zsebéből a csomót,és belehelyezi a zárba a kulcsot,aztán elfordítja.
Kattan egyet,és kinyílik a 323-as számú ajtó.
Hideg,nyirkos levegő áramlik ki.
Bepillantok a helyiségbe,ledöbbenek.

Van egy régi szék,Orvosi ágy,egy francia ágy,meg kettő asztal.
A falon bilincsek,és kések.
Jobbra van egy szekrény,ami le van lakatolva.
-Itt elleszünk cica.-ránt be a kezemnél fogva a szobába,és becsukja mögöttem az ajtót.
Azonnal elkezdek fázni.A ruhámból a vérnek kisebb része kioldódik,a betonpadlón lévő tócsa hatására,amibe beleestem.

Kisebb kattanást hallok,ami azt jelzi,hogy kulcsra zárta.

-Találd ki ki vagyok!-veszi le a maszkot,ami fedte az arcát.
-Sergio?-suttogom elhaló hangon,és a könnyeim mégjobban életrekelnek.
-MIÉRT?-ordítok fel torkom szakadtából.
-Ez egyszerű..Az apád egy rohadék,és itt többet fizettek.-ránt vállat semmitmondóan.
-Én megbíztam benned,és szerettelek.-térdelek fel féllábra,de ez is hatalmas tortúrával jár.

-Az élet olykor kegyetlen Hamupipőke.-használja azt a nevet,amivel minden reggel köszönt.
-Te rohadt geci,egyszerűen gyűlöllek.-köpöm le a cipőjét vérrel kevert nyállal.
-Ezt megbánod cica.-emeli a kezét pofonra,de végül nem üt meg,hanem elmosolyodik.
-Inkább máskor ütlek meg.-rázza a fejét.

-Fel a székre.-lök egyet a vállamon.
-Menjen az anyád.-nézek rá lesajnálóan.
-Te kis ribanc,az anyám halott.-dob fel a székre a karomnál fogva.
A ruhából csorog le a vér,és a lábamon keresztül ér földet.
-Tudom.-nézek veszedelmesen a szemébe.
Az anyukája a gyenge pontja,amikor Sergio kicsi volt,akkor halt meg.Valószínűleg az apám ölte meg.
-Ha mégegyszer az anyám nevét a szádra veszed,akkor....-Akkor mi lesz?Megölsz?-vágok közbe a fenyegetésébe.

-Az anyád biztos büszke lenne a fiára,aki nőket kínoz,ugye? Pénzért öl.
-Elismerésem Sergio gratulálok.
   -mondom lassan és értehően.
    Elismerően bólogatok.
-Fergeteges dolgokat értél el.-rázom a fejem,undorítóan végig mérve őt.
-Elég legyen!-emeli fel a hangját és lebilincseli a két kezem.
-Vagy mi lesz?Beárulsz anyucimnak?
Hát persze hogy beárulsz,nekem legalább van.-forgatom meg a szemeimet.
-Hülye kurva!-vág pofon,amitől oldalra bicsaklik a fejem.
-Hát ez szép! Most boldog vagy Sergio?
Hogy megütöttél egy nőt,akit nemrégiben megkínoztak?-Nevetek fel erőltetetten,és hátrahajtom a fejem.
-Mond Sergio,ez jó neked?-beszélek még mindig halál nyugodtan,a fájdalmaim ellenére is.
-Igen jó nekem,de neked nem sokáig!-fordul 180°-ot,és odamegy a késekhez.

Mindegyiknek megnézi az élét,és leakaszt egyet,amit jónak ítél meg.
Lassú,fenyegető léptekkel közelít felém,én pedig csak farkasszemet nézek vele.
Bevallom nagyon félek,de nem fogom kimutatni.

-Látod ezt a kést?-forgatja meg a szemem előtt.
Az éle tükröződik,így egy pár pillanatra látom az arcomat.

Csurom vér vagyok.Az orromra rá van száradva,és az arcom is felrepedt pár helyen.
Eszelős vigyorra húzom a számat.
-Igen látom,na és?-emelem fel az egyik szemöldököm.
-Ennek örülök,mert ez lesz az utolsó amit látni fogsz.-bólogat a kést dobálva a kezében.
-Mehet?-néz rám kérdően.
-3; 2; 1.-számol vissza lassan,és elkezdi keresztben vagdosni a vállamat.
-ÁÁHÁÁUH-ordítok sírva,megfeszítve minden izmomat.
A kezemmel szorítom a szék karfáját,ami már szerintem lassan eltörik.

A szemeim kezdenek lecsukódni,de Sergio abbahagyja a kínzásom az ajtónyitódás hatására.
-Elég,a lábát varrd össze,de csak a lőtt sebet,utána vidd el a kocsiba és tedd...-szűnnek meg a hangok a fájdalommal együtt.
Meghaltam volna?-tűnődök el.
Nem az nem lehet.
Kisebb szúrásokat érzek a lábamban,de nem tudok semmit sem reagálni.
Nagyon félek.

Köszönöm szépen,hogy elolvastad,nemsoká jön a kövi rész.
Puszii<3