Az Ördögön Túl <Befejezett✅️>

42.rész

Emily:

-Engedj be!-rántja ki az ajtót,mielőtt kinyitnám.
-Nat,hát élsz!-rogynak össze a térdeim.Basszus,én nem kívánom senkinek azokat a pillanatokat,amiket átéltem,ameddig távol volt.
-Élek,ha nem vetted volna észre.-feleli mogorván.-Most,ha megbocsátasz elmegyek,lefürdök,és alszok.-áll meg előttem,és egy lenéző mosollyal megrázza a fejét.Végignézek a férfin.A fehér inge vérben van átázva,és a keze is tele van sebekkel.
A nadrágja ki van szakadva,néhol a felsője is.Az arca tele van horzsolásokkal,a homloka verejtékezik,és a poros arcán húznak egy világos csíkot maguk után az izzadtságcseppek.
-Nat,téged meglőttek.-futok elé a férfinak,aki már a lépcső aljánál járt.
-Nem meglőttek,csak megszúrt az a faszfej bicskával,egyéb kérdés?-sóhajt idegesen.
-Most meg mi bajod van?-lököm meg a hátánál.Nem tehetek róla,mert eléggé felbaszott,hogy bunkó pöcs.
-Elmondjam?-fordul meg hirtelen,amiért én hátrálok egy lépést.
-Igen mondjad.-fújtatok idegesen.
-Az a bajom,hogy leszúrtak,tele vagyok sebekkel,ami nem a legkellemesebb,mindez te miattad,erre pedig hátráltatsz.Egy púp vagy a hátamon baszki.Ha nem lennél,ezeket a leveleket sem kapnánk,és nekem jóval nyugodtabb lenne az életem..És ha megkérhetlek,most hagyj békén.-hadarja el összeszűkült tekintettel.
Ennyi gyűlöletet egy emberbe,mint ami benne van...Szóval Púp.
Akkor majd meglróbálok nem "púp"lenni.
-Ez most szemét volt.NEM ÉN AKARTAM VELED LENNI..ÉRTED?-feszítem meg az izmaimat,és érzem,hogy megint szédülni kezdek.De nem eshetek össze előtte.Félő,hogy még belém is rúgna.
-Miért nem maradtam Ivettnél?!Ő legalább nem akasztott ki korán reggel.-mér végig gúnyosan.Tudta,hogy ez a gyenge pontom.Tudta,hogy ezzel vérig sért.
Sikerült neki.-Jó éjt Emily.-ereszt el egy félmosolyt..de ez a mosoly nem olyan mint a többi.
Megadta a végső döfést.Ahol a legjobban fáj.Pont oda.
Remélem Nat,most boldog vagy.Mert én kurvára.
Nézem a lépcsőfordulóban elkanyarodó férfit.Nem ismerek rá.

-Emily,szerintem most menj fel pihenni.-simogatja meg óvatosan a vállam Aiden.
-NEM...megyek és leápolom a sebeit,had idegesítsem,ha ennyire utál.Látni akarom ahogy szenved,ahogy én tettem.-megyek fel a lépcsőn utána.
-Ez nem lesz jó ötlet.-cicceg a nyelvével Aiden.
-Így járt.-rántok vállat,a reakcióját figyelve.
-Én nem rá értettem.-fordít nekem hátat,és odamegy,az alvó anyukámhoz.Na igen,anyát semmi nem ébreszti fel.Tényleg semmi.
Magabiztos mosollyal elindulok tovább a lépcsőn.
A tetején megállva,veszek egy mély levegőt,és kifújom.Elszántan folytatom az utam,és gondolkodás,és persze kopogás nélkül benyitok Nathaniel szobájába.
-Nat,majd én.-huppanok le az ágyra,közvetlen mellé.Egy pillanatig furán néz rám,majd megrázza a fejét,és folytatja a keze fertőtlenítését.
-Emily,szépen mondom,hogy menj ki.-biccent az ajtó felé.

Na még mit nem.

-Nat,had ápoljalak le,utána itt sem vagyok.-veszem könyörgő a figurára,de nem hatja meg.
-Mondom,hogy megoldom.-sziszegi idegesen.Még mindig a bal kezét törli le fertőtlenítővel.
-Nat,én csak segíteni szeretnék.-érintem meg az arcát,hátha lenyugszik.
-De nem kell.-rántja el a fejét,felém sem pillantva.
-Pedig fogok..Nat tiszta seb vagy,legalább ott segítsek,ahol nem éred el.-érintem meg a vállát.Hirtelen összerándul a kezem alatt.Akkor veszem észre,ahol leszúrták.Kurva mélynek tűnik a seb. -Emili,Takarodj már ki!-áll fel hirtelen,és ezzel is megmutatj a hatalmát felettem.
-Nem fogok Nat!Értsd már meg!-állok fel én is,így mellmagasságban vagyok vele.
-Emily ne idegesíts fel.-szorítja össze a fogait,így megfeszül az állkapcsa.
-Már pedig én nem megyek.-lépek hozzá közelebb egy lépést.
-Kifelé.-magasodik fölém,ami hátrálásra kényszerít.
Most megijedtem tőle.
Félelmetes ami a szemében van.ahogy fölém tornyosul.
-Most mondom el utoljára,semmi keresnivalód nincs itt.-lök neki a falnak,amitől egy pillanatra bennakad a levegő a torkomban.
-Miért vagy ekkora rohadék,nem engeded,hogy segítsek,pedig jót akarok!-köpöm felé a szavakat,egy pillanatig sem gondolkodva.
-Én vagyok a rohadék?,amikor TE ENYELEGTÉL SERGIOVAL,AMIKOR AZT MONDTAM,HOGY KERÜLD EL?!ÉN IS JÓT AKARTAM!-Emeli fel a kezét ökölben.

Szép életed volt Emily.

Ösztönösen összehúzom magam,és próbálom védeni a fejemet.
-Kérlek te ne bánts.-nyöszörgöm vékony hangon,várva a következményeket.
-BAZDMEG!-indul meg a keze,hatamas sebességgel a fejem felé.Felsikítok,és várom az ütését,de nem következik be.
A fejem mellé pillantok.
A falba ütött bele.
Az ölke körül megrepedt,és néhány helyen vér színezte a festék helyett.
A keze megpihen a falon,és nyugodtan hangon mondja nekem,hogy:
-Emily,még most menj ki,amíg kárt nem okozok benned.
Mélyen megpróbálok belenézni a szemébe,de kerüli a tekintetem.

Fáj,hogy meg tudott volna ütni.
Kapkodva kibújok a keze alatt,és kimegyek a szobából.Utánam sem nézett.Visszaült az ágynak a szélére,és a kezébe temette az arcát.
Lehajtott fejjel kimegyek a szobából,aztán magam mögött behajtom az ajtót.
Összeszorult mellkassal nézem a papucsom orrát,erősen koncentrálva arra,hogy ne bőgjem el magam.
Aiden jön fel a lépcsőn,és hirtelen megtorpan az utolsó fokon.
-Mi történt?-folytatja tovább az útját felém.
-M-majdnem megütött.-dőlök rá a mellkasára sírva.Kiszakadt a gát.Ennyit tűrtem el.
-Héé,Em,sajnálom,de most szerintem hagyd őt békén,egy kicsit.Le kell nyugodnia.-simogatja a hajamat.-Figyelj Emily,most pihenj,holnap megbeszélitek.- fog meg a combom alatt,és felvesz menyasszony pózba.Így sétálunk végig a folyosón.-Letegyelek,vagy elvigyelek a hálóba?-kérdezi,egy kicsit dobva rajtam,nehogy elaludjak a kezében.
-Vigyél be.-dünnyögöm rekedten.
-Ahogy akarja hölgyem.-rúgja be az ajtómat,majd letesz az ágyra,és gondosan betakar.
-Szólj,ha történt valami.-keresem vele a szemkontaktust,de csak bólint.
Reszketve nyakig betakarózok,azután elkezdek gondolkozni.
Volt valami,ami nem stimmelt.Egy levelet emlegetett.
Mintha belém csapott volna a villám,olyan gyorsan ülök fel,és pattanok ki az ágyból.
Mit is mondott Aiden?Hagyjam lenyugodni?Áhh,dehogyis.
Gyors léptekkel emegyek az ajtómig,majd visszafordulok megnézni magam a tükörben.
Egy fáradt,kisírt szemű lány néz vissza rám.
Hosszú,sötét karikák húzódnak a szemem alatt,és úgy érzem magam,mint a mosott szar.
-Válni,már nem lehet.-rántok vállat,majd lassú,és idegörlő léptekkel,megyek ki a folyosóra.Na innen megszaporázom a sebességem,és pillanatok alatt Nathaniel ajtaja előtt termek.
Hezitálva bekopogok,de nem érkezik válasz.
-Nat,jól vagy?-nyitom ki résnyire az ajtót,és bedugom a fejem.
A szemem hirtelen elkerekedik,és a földön fekvő Nathanielt bámulom.
-AIDEN SEGÍTS!-sikítok nagyot,amit szerintem még a szomszédok is hallottak.
Ijedten Nathaniel mellé futok,és szinte ráomlok.Hogy lehettem ilyen hülye,hogy itt hagyom egy kibaszott nagy lyukkal a vállán?Emily nem vagy normális!
-Héé,Nat,ébredj.-rázom meg a mellkasán fogva,de nem reagál.
-Nat,ne szórakozz..kelj már fel.-pislogok nagyokat,mert nem akarom,hogy elhomályosodjon a látásom,a könnyben úszó szemeim miatt.
-Mi a baj Emily?-csapja ki az ajtót Aiden,és lihegve néz rám.
-Nem kel fel.-bámulom Nathaniel véres arcát.
-Menj innen,és hívd a magánorvost,a nappaliban lévő vonalason.Közvetlen kapcsolat van.Csak őt tárcsázza.-integet nekem a kezével,hogy siessek.
-Én addig megkezdem az újraélesztést.-térdel fel Nat mellé,és elkezdi pumpálni a mellkasát.

Köszönöm szépen,hogy elolvastad,nemsokára jön a kövi rész.
Pusziii<3