Az Ördögön Túl <Befejezett✅️>

69.rész

Emily:

-Sergio..kérlek nehee.-bömbölök mint egy ötéves,de hiába.
Könyörgök neki,hogy ne bántson,de mit is ér az én szavam?Vigyorogva újabb sebet hagyott a testemen,ami pedig a legfájdalmasabb,az az amiket a fülembe suttog."Nem vagy neki elég jó".."Nem is aggódik érted.".."Talál magának mást,egy sokkal szebbet,mint ami te vagy."

Szavai történt fúródnak a mellkasomba,nem mellesleg elárulva érzem magam.
Nem szabad hagynom magam,hogy higgyek a szavában.
Ellen kell állnom neki.

Sergio lassan a tarkóm mögé vezeti a kezét,majd belemarkol a hajamba.
Erősen megrántja a fejem,és arra késztet,hogy döntsem hátra,a nyakamat kiszolgáltatott állapotba téve.
Az undor páratlan képével az arcán végigmér engem,majd a torkomhoz szorít egy pengeéles kést.
Pupilláim négy és fél méteresre kitágulnak,érzékeim pedig mégjobban kiélesednek.A picsába.Nekem kalap kabát.

-Mond Emily..egy semmirekellő ribanc vagy?
-Nem..az Ivett.-vágom rá csípőből,bár úgy veszem észre,hogy nem értékeli a humoromat.Kár.
-Mond ki,hogy az vagy,különben elvágom a torkod.-mélyeszti belém annyira a kést,hogy ne öljön meg,csak szimplán cseppfolyós vörösség csurogjon a melleim közé,aminek nyilván végig is nézi az útját.

-Nem vagyok az.-szorítom össze a szemem,és az univerzumot okolom,hogy mi a faszért nem nyírta mostanra ki?
-Mond ki.-térdel rá a sérült combomra,mire szívem szerint összehúznám magam.
-Egy..semmirekellő..ribanc..vagyok.
-gördülnek le a könnycseppjeim a szemem sarkából..újra.
Megint sírok.
Megint félek.
Megint átélem az elrablásom.

A szobában lévő levegőt kapkodva, felülök az ágyon,mellemre szorítva a takarót.
Meztelen vagyok,de Nath sehol.
Izzadt testemhez hozzáragad a vállam alá érő hajam,miközben próbálom szabályozni a légzésem.
Már annyira az életem részévé vált,a folyamatos fájdalom,hogy meglepődtem,milyen,amikor nem olyan vészes.
Ránézek arra a helyre,ahol a legnagyobb vágásom volt,aztán boldogan konstatálom,hogy össze van varrva,és le van fertőtlenítve.Végig simítok sebes bőrömön,ami csíp egy kicsit minden érintésnél.

Korom sötét van odakint,csak a tücsök ciripel az erkélyen.
Körülöttem összegyűröm a vastag takarót,feltápászkodok álló helyzetbe,és lábujjhegyen elindulok a földig érő,színtiszta üvegajtóhoz.

Teljesen kitárom,hagyva,hogy az éjszakai szellő lágyan simogassa az arcom és hátra fújja a hajam.
Kilépek a langyos kőre,amit a Nap melegített fel,gondolom napközben.
Hold és csillagok fénye világítja be,a nyugodtságtól csendes égboltot.
Fáknak a sziluettje teszi mégcsodálatosabbá ezt a fajta gyönyört a szemnek.

Az idilli pillanatot,öt darab kocsi fényszórója porlasztja el.
Nathaniel alakját,nyilván a harmadik,azaz a középső kocsiból látom kipattanni.
Még egy utolsó pillantást vetek a felhőtlen égboltra,aztán sántikálva bemegyek a szobába.

Ha jól láttam,Nath kocog az ajtó felé,tehát nemsokára itt lesz.
Autók motorja hallatszik,ahogy egy utolsót hörögnek,mielőtt leállnak.
Visszatakarózok a leglassabb és legfinomabb mozdulataimat alkalmazva,nehogy mégnagyobb kárt tegyek a testemben.

Egyet csapódik a bejárati ajtó,és szapora dobogást hallok.
A nagy Nathaniel Weil fut valamiért?!
Hát az a valami nagyon fontos lehet számára.

Nemrégiben, fürdés után odaadtam neki a térképet,de azt mondta,hogy majd holnap megy el a cuccért,nem máris.

-Remélem kipihented magad,mert átkötözzük a sebeidet.-benyit a szobánkba Nathaniel három maréknyi gézzel,egy zacskó kötszerrel,és fertőtlenítővel.
Ez most komoly?
Annyira megdobogtatja az ígyis legyengült szívemet,ahogy gondoskodik rólam.
Minden egyes tettével megerősíti bennem az efféle szerelmes érzéseket.
Nagyon nagyon szeretem.