Az Ördögön Túl <Befejezett✅️>

25.rész

Emily:

-Emily kicsim,ébredj fel kérlek.-szipog mellettem édesanyám.
-Kérlek!-zokog fel,majd rám dől,és megölel.
Nem tudok reagálni,mindent érzek..illatokat,hőmérsékletet,érintést,
de nem tudok megszólalni,sem kinyitni a szemem.

Olyan mintha meghaltam volna,és a szellemem itt ragadt volna.
-Szeretlek kicsim,kérlek kelj fel.-szorítja anyukám a vállamat,és a fejét a hasamba temeti.
-Életem,kelj fel!-vékonyul el a hangja.
-Vigyék a másik ágyhoz,ez kiüti egy időre.-szólal meg egy férfi hang.

-A lányom.-suttogja magának,és nem sokkal csend telepedik a szobára.
-Kapcsolják le a gépről.-szólal meg egy ismerős hang,és vele együtt egy kattanás.
-Uram tegye le a fegyvert.-remeg meg a feltehetően doktor úr hangja.
-Azt mondtam kapcsolja ki!-Lépked mellém az ismerős.
-Akkor majd én.-lövi le a férfit.
Egy kisebb loccsanást hallok,meg valami  meleg folyadékot érzek az arcomon.
Ezt vér!

-ANYAA,SZERETLEEEK.-dörömbölök a buborékban amiben vagyok.
De semmit nem ér.Nem tudok kijutni.
Ez egy álom lenne?Vagy a valóság?
Patakokban folynak a könnyeim,de hiába.
Érzem ahogy szorul el a torkom,és nem kapok levegőt.
A szívem üteme felgyorsul egy pillanatra,de elkezd fokozatosan lassabban verni.
Nagyon félek,és szédülök.
A hangok eltorzultak,már semmit nem érzek.
A buborékban nem látom a tükörképem.
Mégjobban ütögetem,de elnyeli az erőt,amit kifejtek rá.

Minden kezd elhomályosulni,és elnyel a sötétség.
-Vigyék el a hullát!-hallok meg egy hangot utoljára.

Hirtelen egy tisztásra érkeztem,ahol egy nő ül a padon.
Sötétbarna szemek,és fiatal test.
-Ülj le.-mutat maga mellé a padra.
-Ismernem kéne önt,hölgyem?-nézek bele a már szinte fekete szemekbe.
-Nem,nem kéne ismerned,de fiatal vagyok,tehát tegezz.-ráncolja össze a szemöldökét játékosan.
-Hol vagyok?,Meghaltam?-sorakoznak a kérdéseim.
-Nem,nem haltál meg,hanem egy üzenetet kell átadnom.-komolyodnak meg a vonásai.
-Emily,én már sok éve meghaltam,és nem tudok vigyázni Nathanielre.-ad egy kis hatásszünetet,majd folytatja.-van egy testvére,ő segíthet leszámolni az ellenséggel,de legyetek résen,mert semmi sem az aminek látszik.Nat régóta van egyedül,és segíts neki,hogy megtanuljon szeretni.Te képes vagy rá,de vigyázz vele,mert sokszor kiszámíthatatlan.
Csak annyit kérek,hogy szeresd akkor is ha fáj.Mind a ketten fogtok hibázni,vétkezni,de ebből tanulhattok.Emily,te egy okos nő vagy,meg fogtok mindent oldani idővel.-teszi a vállamra a kezét.
-Miért mondod ezt nekem?-mosolygok erőltetetten.
-Mert ennek így kellett lennie.Állj Nathaniel mellett,támogasd,és ezt ő meghálálja.-Halványul el az alakja,és elindul a lenyugvó nap felé.
-De ha elviselni nem tudjuk egymást akkor hogy?-Állok fel a padról,majd a nő után kiabálok.Ezen csak jót mosolyog,és azt mondja:Ez még csak a kezdet,a vége messze van még.-Tűnik el véglegesen.

Valamilyen bizsergő érzést érzek a gerincem mentén.Hatalmas sebességgel elkezdek vissza zuhanni oda,ahonnan kiszabadultam.
-Segítség.-látom magam alatt a kórházat,ahova be fogok csapódni.
De átmegyek a falakon,egészen a testemig.

Az izmaim egyszerre feszülnek meg,és hirtelen felülök az ágyban.
-Élek?-nézek rá a kezemre,végigtapogatva minden porcikámat,hogy megvan-e.
-Kicsim?-emeli fej a fejét a párnáról édesanyám.
-Igen,anya itt vagyok.-dőlök vissza fekvő pozícióba.

Szorosan lehunyom a szememet,és újra kinyitom.Hát nem álmodok,tényleg felébredtem.-mosolygok mint a tejbetök.
Egy árnyék töri meg az ajtón átszűrődő fényt,majd kopogtat.

-Szabad.-köhintek egyet.
-Kicsi édesem.-tépi fel az ajtót Angela,majd őt követi egy csinos nő is.
-Megölelhetlek?-lép hozzám közelebb Angela.
-Hát persze.-tárom ki a kezeimet.
-Hiányoztál,Nat teljesen meghülyült.-ölel magához szorosan.
Pár másodperc után eltávolodik,és a szőke nő mellém lép.
-Mi még nem ismerjük egymást,Roxána vagyok.-nyújta a kezét,amit elfogadok.
-Most,hogy megismertük egymást,én is megölelhetlek?-mosolyog rám várakozóan.
-Hát persze!-kuncogok egy kicsit,majd megöleljük egymást.

-Kifelé mindenki!-ront be az orvos a szobába.
-Én is?-Mutatok magamra,a választ előre tudva.
-Úgylátom,a humora nem veszett el.-csóválja a fejét szarkasztikusan.
-Most meg fogom vizsgálni.-lép oda hozzám.
-Nem is gondoltam volna.-forgatom a szemem.
-Értesítettük a vőlegényét az ébredéséről.-tereli el a témát.
-Hű de jó nekem.-ironizálok

A Doktor úr válaszra se méltat.
A fejét rázva,leemeli a nyakában lógó sztetoszkópot.
-Most meghallgatom a szívverésed,és a tüdődet,úgyhogy kérlek hajtsd fel a pólódat.-helyezi a fülébe az eszközt.
-Nincs rajtam melltartó,esetleg lehetne,hogy a ruha alá bedugja,vagy valami.-kapok hirtelen észbe.
-Sajnálom,de nem lehet, ha az megnyugtatja,nem nézek oda.-lágyulnak meg a vonásai.
-Rendben.-tűröm fel a pólómat.
-Hölgyem,kérem vegye el a kezét,mert így nem tudom megvizsgálni.-sóhajt egy nagyot.
-De én..-Hölgyen láttam már mellet,ez a munkám része,szóval ne hozzon ki a sodromból.-szakítja félbe a hisztimet.

Lassan leengedem a kezem,ami takarja a felsőtestem.
Az orvos odateszi a sztetoszkópot a mellkasomra,ami nagyon hűvös volt,ezért kirázott a hideg.
-Hideg?-veszi el a kezét.
-I-igen.-húzom össze magam.
-Emily,jól va..-ront be Nat a szobába.

-EZ MÉGIS MI A JÓ FASZOM?-akad ki hirtelen.
-Megvizsgálom uram,kérem menjen ki.-küldené ki az orvos,de én már tudom,hogy maradni fog.Milyen jól sejtettem.

-Nem.-válaszol egyszerűen,és leül az egyik fotelbe.
-De uram,ki kell mennie.-áll fel a helyéről a Doktor.
-Miért is?-billenti oldalra a fejét.
-Mert így zavarja a munkámat.-dobog a lábával a köpenyes fickó.
-Az engem nem érdekel,hogy mi zavarja,és mi nem,szóval folytassa a vizsgálatot.-int felém a kezével.
-Máris uram.-motyogja Dr Silver.
-Köszönöm.-dől hátra az ülőhelyén,és élvezi a műsort.

Egyre kellemetlenebbül érzem magam,főleg,hogy Nat is néz.
-Kész is lennénk.-akasztja vissza a nyakába,és kimegy az ajtón.

Amilyen gyorsan csak tudom,meg fogom a pólóm alját,és visszahúzom eredeti állapotába.
-Ne olyan sietősen cukorbaba.-Áll fel észveszejtően lassan a helyéről,majd elkezd közeledni felém.
-M-mit csinálsz?-suttogom az ajkaira.
-Csak a rosszat.-mosolyodik el,és még közelebb férkőzik.

Feltérdel az ágyra,és hátradönt.
A vállam mellett lefogja a két kezem,és a csípőjét valahogy beékeli a lábam közé.
-Én ezt nem akarom.-sóhajtok nagyot.
-Nekem nem úgy tűnik.-néz mélyen a szemembe.És ekkor beugrott.Az álmomban a nő,akit láttam,az az anyukája volt.

-Mitörtént baba?-merevedik meg egy pillanatra.
-Volt egy álmom..az édesanyáddal.-nézek bele egy pillanatra,a kérdő szempárba.
Lassan lemászik rólam,és mellém fekszik.

-Mit mondott?-teszi a nyakam mögé a kezét.
Én lefekszek a mellkasára,és így beszélgetünk tovább.
-Honnan tudod,hogy mondott valamit?-ráncolom össze a szemöldököm,mert tényleg nem értem.
-Én is vele álmodtam az éjszaka.-teszi rá a kezét a derekamra,és körkörös mozdulatokat ír le a hüvelykujjával.
-Jó volt újra látni?-fordulok hasra,hogy bele tudjak nézni a szemébe.
-Igen,nagyon is.-hajtja hátra a fejét.
-Neked hogy nincsen tokád?!-tűnődök el.
-Hogy tessék?-horkant egyet.
-Áhh semmi.-kacagok fel.
-Hogy miért nincs tokám?-szorítja össze az ajkait,és úgy tesz mintha gondolkozna.
-Igen.-hajtom le a fejem.
-Azert kedves Emily,mert kurvajó a genetikám.-tör ki belőle a nevetés.
-Hát hogyne.-forgatom a szemem..-és még szerény is.-egészítem ki a mondatomat.
-Szerintem is.-ásít egy nagyot,ami átragad rám is.
-Aludni kéne,nem gondolod cukorbaba?-simít ki egy tincset az arcomból.
-De,lehet kéne.-fordulok át a másik oldalamra.
-Jó éjt.-csap rá a fenekemre.

-Normális vagy?,ezért még megöllek.-ülök fel hirtelen,és elkezdem az oldalát csikizni,de semmi értelme..nem csikis a parasztja.
-Ez nem jött be.-bólogat lesajnálóan,és a kezemél fogva visszahúz az orvosi ágyba.
-Tényleg aludj.-kíséreli meg megint a hátsóm megcsapását,de időben elkapom a kezét.

-Nem-nem.-ciccegek a nyelvemmel,a fejemet rázva.
Válaszul,csak kinevet.
-Inkább aludjunk.-motyogom sértődötten,és lehunyom a szemem.
-Jó éjt te zsarnok.-suttogja a fülembe,és ad egy puszit a nyakamba.
Már nem tudtam mit reagálni,csak aludni akartam.

Köszönöm szépen, hogy elolvastad, nemsoká jön a kövi rész.nehari,hogy többször publikáltam,csak szarakszik a telom.
Puszii <3