Heather | ✓

[ t i z e d i k ]

Nem akartam semmi mást,csak egyedül lenni.

Amikor péntek este hazaértem,anyáék már hála az égnek rég aludtak,így nem kellett végighallgatnom anya prédikálását arról,miszerint ő megmondta,hogy ez fog történni.Ezért amint beléptem a szobámba,úgy ahogy voltam,az oldalamra fekve összekuporodtam és újra sírni kezdtem.Kiadtam magamból,amit a többiek előtt nem szerettem volna és teljes mértékben eltört a mécses.

Marco egész úton próbálta tartani bennem a lelket,mégsem tudtam figyelni rá igazán;egész úton emésztettek a gondolataim és újra meg újra lejátszottam a fejemben a sok csókolózást,a randikat,mikor először együtt aludtunk vagy a különlegesebb pillanatokat.Mégis,mintha képsorokat néznék,folyamatosan rosszabbra fordultak a helyzetek,míg a végén újra és újra ugyanazt láttam;Adrian kezét a lány szoknyája alá csúszni.

Pont úgy,mint Sandra Rogers barátjánál a moziban.

Őszinte akarattal próbáltam jobb kedvre deríteni magamat,még a fiúk is elnéztek hozzám,hogy kirángassanak vasárnap délután pizzázni,azonban lerázva őket nemet mondtam.Marco nagyon szerette volna,hogy kimozduljak kicsit,még Sierra is bátorított,habár csak az üzeneteivel,mert ő otthon ragadt,de nem volt erőm hozzá.

Képtelen voltam összeszedni magam.

Ahogy a tükörbe nézve megpillantottam magamat vasárnap este,azt hittem újból sírva fakadok majd.Remegő ajkakkal néztem az álmatlan éjszakáknak köszönhető karikáimat,amiket a bőgéstől vörösre dagadt szemeim kereteztek.Az íriszeim kékje halványabb volt,mintha kialudt volna bennem a pislákoló tűz,hiányoltam a szokásos ragyogását,aminek most nyoma sem volt.
Két napja ebben a pizsamában feküdtem,amit a szombat reggeli fürdésem után magamra húztam.Még zuhanyozni sem volt erőm azóta,kimerített a sok éjszakázás,ahogy próbáltam elterelni a gondolataim,mert egy hunyásnyit sem tudtam aludni.Inkább voltam halott,mintsem élő.

Álmomban újra és újra az a kép kísértett,akárhányszor lehunytam a szemem,láttam magam előtt a sok-sok alkalmat,amikor Adrian a szemembe hazudta,hogy nincs mitől aggódnom,hisz Emma csak egy barát.Annyiszor mondta nekem,hogy már nem jelent neki semmit,hogy lassacskán elhittem,ezzel biztosítva,hogy ne vitatkozzunk többet emiatt.

Az érzéseim teljesen kuszák voltak,nem tudtam igazán eldönteni,kire is haragszom valójában;magamra,mert hittem neki,vagy Adrianre,mert becsapott engem és magát is hosszú hónapokon át az érzéseivel kapcsolatban.

Aztán rájöttem,hogy igazából nem is haragszom én senkire sem,inkább csalódott voltam.Az viszont mélyen belül teljesen felemésztett,akárhányszor azon gondolkodtam,mit csináltam rosszul.

Megpróbáltam Adriannek a világon mindent megadni,amit csak szeretett volna,hiszen az Isten szerelmére,szinte még a legjobb barátomról is lemondtam a kedvéért,csakhogy ne vitatkozzunk,miközben ő egész idő alatt Emmával enyelgett.Megváltoztam,ha valami nem tetszett neki,csakhogy a kedvében járjak és lássam a mosolyt az arcán,amit piszkosul szerettem.

És most mégis itt ülök egy lelki roncsként,míg ő valószínűleg a lány ágyában hempereg most is.

-Luna.-dugta be a fejét a szobámba Amira,megzavarva a gondolataimban.

Szőke tincsei kilógtak a fonatból,amit még tegnap este csinált neki anya,a legnagyobb meglepetésemre,a rövid hullámok keretezték gyermekien pufók arcát.

-Gyere.-emeltem fel a takarót magam mellett,hogy be tudjon mellém feküdni.

Az apró termete szinte eltűnt a takaró alatt,csak a búzaszőke kobakja tűnt ki a sötét ágyneműből.