Heather | ✓

[ h u s z a d i k ]

-Mi a baj?-kérdezte,ahogy felülve kicsit távolabb húzódtam tőle.

Az arcomat vizslatta;ezt mindig akkor csinálta,mikor zavarban volt,egyáltalán nem akart a szemembe nézni.Most azonban én sem próbáltam tartani a szemkontaktust,összekavart teljesen.

-Ezt akartam én is kérdezni.-mondtam zavartan,az arcom felforrósodott pillanatok alatt a kellemetlen szituáció miatt.-Mi ez az egész?

-Mármint mi?

Felülve velem szemben,mostmár ő is olyan értetlen szemekkel nézett rám,mint én rá.Mogyoróbarna szemeiben zavar csillogott,nem értettem,miért nem tűnt fel neki a viselkedése,hogy valamiért olyan más volt ma reggel.

-Ez az egész.-mutattam az ágyra az előző jelenetre célozva,azonban még mindig nem értette mi a problémám.-Marco,nem szoktál így hozzám érni!

Először megszeppenve nézett rám,még az ajkai is elváltak egymástól meglepődöttségében.Az ujjait kezdte tördelni idegességében,amiről már olyan sokszor próbáltam leszoktatni,sikertelenül.Kezdtem kellemetlenül érezni magam,ahogy engem nézve próbálta összeszedni a gondolatait,engem azonban elöntött a szégyen ahogy a hosszú hallgatása alatt kezdtem úgy érezni,hogy csak én vettem úgy észre,hogy másképp ér hozzám és lesütöttem a szemeim.

-Lehet csak én értettem félre,igazából semmiség,hagyjuk.-dadogtam a hasamra téve a kezem,ahol az előző érintése bizsergető nyomot hagyott maga után.

Olyan érzés volt,mintha csiklandozna valami,a bőröm egy apró simítástól életre kelt.Éreztem,hogy ég a fejem,már rég megbántam,hogy egyáltalán felhoztam ezt az apróságot,azonban túl késő volt visszatáncolni.Marco még ugyanúgy némán nézett engem és egyszerűen képtelen voltam elviselni a pillantásait,az arcom a tenyereimbe temetve próbáltam legyőzni a zavaromat.Ő is ennek hála vette észre,milyen régóta hallgat,így a csuklóm köré zárva az ujjait kényszerített,hogy rá nézzek.

-Eddig sosem volt bajod ezzel,Luna.-válaszolt a kérdésemre végül,ugyanannyira zavarba jött,mint én.-Amióta csak barátok va...

-De a barátok nem csinálnak ilyet!-szaladt ki a számon,amit abban a pillanatban meg is bántam,ahogy kimondtam.

Azonnal elengedve a kezeim,amik eddig az övéiben pihentek,hátrébb húzódott tőlem,az ágy másik felére,hogy kellő távolság legyen köztünk.Csalódottan nézett rám,amitől összeszorult a szívem és jóvá akartam tenni,visszaszívni a szavaimat,hogy meg se történjen ez az egész.A keze után nyúltam,hogy újra összekulcsolja az ujjainkat,azonban elhúzódva lehajtotta a fejét és teljesen kerülte a tekintetem.
Tudtam nagyon jól,hogy elcsesztem,mikor felállva mellőlem a jól ismert pókerarcát villantva újra rám nézett,mostmár azonban üres tekintettel.Mindössze egyszer tette meg ezt azelőtt,amikor egyetlen egy napra összevesztünk,de azt is olyan gyorsan meg tudtuk beszélni,hogy elfelejtettem,milyen érzés,ha a legjobb barátod haragszik rád.

Sírásra görbült a szám.

-Kérlek,ne haragudj.-álltam fel én is,hogy oda léphessek mellé,azonban ő folyamatosan hátrált,ahogy közeledtem felé.

Megtántorodtam,ahogy ellökte a kezem.

-Nem haragszom,Luna.-rázta meg a fejét érzelemmentesen,majd megvonta a vállát.-Igazad van,barátok vagyunk.

Nem értettem,miért emeli ezt így ki,hiszen nem erre céloztam a kijelentésemmel.Csupán azt szerettem volna,hogy elmagyarázza,miért érint meg úgy,ahogy azelőtt sosem,mert ez már másmilyen érzés volt számomra,valami több,azonban minden gondolatomat elnyomta a keserű mosolya,amitől összetört a szívem.
A vállamra téve a kezét,egy puszira odahajolt hozzám,azonban félúton megállt és erőltetetten felnevetett.Most realizálta a néma kérésem következményeit és nem hagyta,hogy elmondjam,hogy nem ez volt a célom,ugyanis egy pillanattal később már az ajtóban állt,indulásra készen.