Heather | ✓

[ h a r m i n c e g y e d i k ]

-Istenemre mondom mijo,én próbálkoztam!De ennek a lánynak tehetsége van ahhoz,hogy a világ legunalmasabb témáira terelje a szót.

Annyit nevettem a vacsora alatt,amennyit az utóbbi időben egyszer sem.Volt,hogy még Marco is elmosolyodott egy-két megjegyzésen,mert tudta,az anyjának igaza van.Mégha soha nem is vallotta volna be.Volt,hogy Adriana rám terelte a szót,amitől aztán már én is kellemetlenül éreztem magam,de próbáltam úgy mosolyogni,mintha annyira jól esne,amit mond.Mintha esélye lenne annak,hogy valamit lát bennem Marco,amit Oliviában nem találhat meg.

-Matthew dolgozik?-tette fel Marco ártatlanul a lehető legrosszabb kérdést,mikor mindenki végzett a vacsorával,csak egy kicsit vártunk,hogy helye legyen a desszertnek.

Azonnal elcsendesedtünk mindhárman,ahogy felelevenítettük az előző este történteket magunkban.

-Nem,apának dolga volt sajnos.-próbáltam menteni a helyzetet,mert anya teljesen leblokkolt.-De szeretett volna itt lenni.

-Nem is igaz.-kotyogta ki durcásan a húgom.

A szemei villámokat szórtak és látszódott,mennyire meg van bántva apa viselkedése miatt.

-Amira!-néztem rá csúnyán,hogy hallgasson.

-Nem is akar itt lenni,utál minket.-emelte fel a hangját,mire mindenki meglepődve nézett rá.

Leugorva a székéről felrohant az emeletre,majd úgy becsapta maga után az ajtót,hogy a csattanás visszhangzott a házban.Mindenki némán bámult maga elé a hirtelen kialakult kínos csend miatt.

-Mindjárt felmegyek hozzá.-álltam fel egyből.

-Ki kér desszertet?-próbálta anyu újra visszahozni az előző hangulatot kétségbeesetten.

-Én szívesen megkóstolnám.-mosolygott rá bíztatóan Marco,mire én magamban hálálkodtam,hogy nem erőltetik a témát.

-Igen,én is.-folytatta a játékot Adriana is.

Anyu kimenekült a konyhába,én pedig felrohantam Amira szobájához és kopogás nélkül benyitottam.Szomorúan ült a babaháza mellett,amit előző este kapott,mikor pedig beléptem,rám emelte könnyekben úszó tengerkék szemeit.A boldogtalansága engem is elszomorított,sóhajtva ültem le mellé a földre.

-Miért haragszik ránk az apu?-biggyesztette le az alsóajkát.

-Nem haragszik ránk,prücsök.Csak mostanában kicsit rossz a kedve.-próbáltam menteni a helyzetet.

Nem akartam,hogy ilyen csalódott legyen.Utáltam,hogy a négy éves húgomnak azt kellett éreznie,hogy a saját apja nem szereti.Még én is alig birkóztam meg ezzel a hirtelen változással,elképzelésem sem volt,mi zajlódhatott le egy kisgyerekben,akinek a világ összes szeretete is kevés volna.

-Szerinted meg tudom vigasztalni?-nézett rám reménykedve.

Nagyot nyeltem,a nyelvemen volt a hazugság,de a kegyes hazugság talán még nagyobb fájdalommal végződhetne.Olyan ártatlan bizalommal nézett rám,hogy képtelen voltam elmondani neki,hogy ehhez már túl késő,szerintem.

-Nem tudom,Lux.-vontam meg a vállam szomorúan.-Talán csak idő kell neki.

-Miért?Miért kell neki idő?

-Azért,hogy jobb kedve legyen.Lehet,hogy meg tudja vigasztalni magát.-simítottam ki az arcából a búzaszőke tincseket,amik a könnyektől az arcához tapadtak.

-Hiányzik.-szipogott,majd csendesen a derekam köré fonta a karját,hogy hozzám tudjon bújni.

-Nekem is Mira,nekem is.