Még mindig emlékszem a napra,
Mikor minden összedőlt,s azt hittem,mintha
A világom teljesen széthullott volna
És én csak egyedül feküdnék a porban.
A könnyeim lassan potyogtak a papírlapra,ahogy a sorokat írtam és a tinta szétfolyt,ezzel elmosva az egyedül szót,egy pacát varázsolva.Nyűgösen elhúztam a számat,a jobb karommal pedig próbáltam letörölni a könnyeimet,hogy gátat szabjak nekik,mielőtt az egész lapot eláztatom ezzel.
Rengeteg összegyűrt papírlabda volt eldobálva a földön,amik a szerencsétlen próbálkozásom veszteségeiként szolgáltak,néhol még elszagatott papírdarabok is hevertek,amiket dühösen széttépve földhöz vágtam.Sehogysem akart összejönni,amit csinálni szerettem volna.
De te jöttél aztán,hogy hősként felsegíts,
Hogy bízni kezdjek benned,majd te is a földre taszíts.
Remegve írtam fel a sorokat,amik a düh miatt fogalmazódni kezdtek bennem és újra és újra ugyanazt láttam magam előtt.
Azt,ahogy Olivia a fiúhoz hajol.Úgy,ahogy nekem kellene.Ahogy nekem szabadna csak,ha nem rontottuk volna el ezt mind a ketten.Azt,ahogy megcsókolja őt,és Marco a karjait felvezeti a lány vékony derekára.Én pedig ürességet érzek.
És az érzés most legbelül fájdalmasan szétszakít,
Hogy megint...
A fejemet a párnámba temetve,hogy elnyomjam a hangomat,zokogni kezdtem és a könnyeimtől szinte már-már fuldokolva próbáltam magamnak motyogva lenyugtatni a szívemet,ami őrülten fájt a mellkasomban.A szemeimet erősen összezárva igyekeztem kitörölni az emlékezetemből a kettejük képét,azonban az úgy belefúrta magát az elmémbe,hogy minden pillanatra a lehető legtisztábban emlékeztem.
-Este acento que tienes me vuelve loco.-suttogja az ajkaimra,hogy megbolondítja az akcentusom,mire felkuncogok.-Qué sexy,dios mío.
Ha ez egyáltalán lehetséges,még jobban sírni kezdtem,ahogy felelevenítettem az emléket,az egyiket azon emlékek közül,amiket előző este sikerült visszakapnom az illuminált állapotban töltött estémről,ami mint kiderült,nem egy álom volt.Mikor rájöttem tegnap,ahogy hazaesve az ágyamba zuhantam,hogy erre célzott Marco,mikor felhozta a "tegnap éjjelt" én pedig hülye módon egyből arra gondoltam,hogy kihasználta,hogy leittam magam,dühömben lesöpörtem mindent az asztalomról,ami eredményeként még egy képkeret is összetört és anyáék azóta is messziről kerülnek.A földre zuhanva zokogni kezdtem és kiengedtem mindent,amit a két hét alatt visszafolytottam;azt hittem,megszakad a szívem.
Még azóta is ott hevertek a könyveim a földön és én úgy néztem ki,ahogy éreztem magam,pontosabban,mint egy mosott szar.Egy nap telt el,mégis a percek hosszú órákká nyúltak,meghosszabbítva a szenvedésemet ezzel.Pont ezért kezdtem el ezt a dalt írni,hogy eltereljem a figyelmemet a csendről,ami körbevett,mert akkor csak gondolkodni kezdtem.És,ha én gondolkodni kezdtem,az végül mindig önsajnáltatásba fordult,hogy aztán újra sírni kezdjek,mint ahogyan azt egész éjjel tettem.
...hogy megint én vagyok,aki mindent elveszít.
Tizenhárom éves korom óta nem írtam egy dalt sem.Az sem volt igazából annak mondható,inkább szimpla gondolatok voltak lefirkantva a füzetembe,akárhányszor anyáék veszekedtek és senkivel sem tudtam beszélni róla,csakis azért,hogy kiadjam magamból a dolgokat.Vagyis,mikor Marco elfoglalt volt.Ugyanis,ilyenkor is ő volt az,aki mellettem állt és kifaggatott,most pedig még meg sem hallgatta,amit el akartam mondani neki,annyira haragudott rám.Vagy csak már annyira nem érdekelte.
Várom,hogy keress,hogy írj,hogy hívj
Nem akarom,hogy magadtól így eltaszíts.
Tudom,sokat hibáztam,meglehet;
Mégis azt akarom,hogy újra átölelj.
YOU ARE READING
Heather | ✓
Romance" Bárcsak elmondhattam volna neki,azóta is hányszor gondoltam arra,milyen érzés lenne őt megcsókolni. -Folyamatosan az járt a fejemben,ahogy...-éreztem,hogy újra pír szökött az arcomra,mire ő észrevéve ezt,halványan elmosolyodott. A szívemet elöntöt...
