Heather | ✓

[ t i z e n h e t e d i k ]

Az ajtócsukódásra keltem fel,fogalmam sincs mikor,igazából csak azt éreztem,hogy mindjárt kitörik a nyakam.Fogalmam sem volt,hogyan aludhattam el félig ülve,azonban végig ugyanabban a pózban maradtam,ami igen megerőltette a hátamat is.Ennél rosszabb igazából már csak az volt,hogy Amira még a takarót is lehúzta rólam,így a kezeim és a lábaim is szétfagytak teljesen,míg ő összegubózva maga alá gyűrte az anyagot.

Azonban kellett egy pár másodperc,míg észrevettem,hogy még mindig Marco mellkasának dőlve fekszek,a fél testemmel rajta és belegondolva nem is volt olyan rossz dolgom az övéhez képest,mert szerencsétlennek félig kitekeredett a gerince,ahogy megpróbált valahogy elfeküdni a szűk helyen,amit hagytunk neki.

Kirázott a hideg,ahogy a karját álmában felcsúsztatta a derekamon,mintha csak megérezte volna hogy fázom,majd a tenyerébe zárva a jobb kezemet aludt tovább csendesen.Az arca teljesen nyugodt volt,két oldalt egynapos borosta húzódott végig a bőrén,ami igazán markáns külsőt kölcsönzött neki.A dús ajkai elnyíltak egymástól,úgy szuszogott,mint egy kisgyerek.

Szépen lassan megpróbáltam kibújni a karja alól,hogy fel tudjak állni,azonban ez elég nehéz feladatnak bizonyult.A szoros tartásával,meg a súlyával akár fél kézzel is eléggé magához tudta volna szorítani a keskeny derekamat,mintha csak valami párnát ölelne.Amint sikerült enyhítenem a szorításán,anyáék szobájába benyitva a nagy szekrényhez léptem.

Apu az ágyon ülve pörgette a telefonján az emaileket,mint általában,mikor haza ért.Még ide is képes volt elhozni a munkáját,amit mindannyian már a fejéhez vágtunk,így ide bújt el a rosszalló tekintetek elől,hogy még itt is kizárhassa a családját.
Elmorogtam egy gyors sziát,amire valami hasonlót válaszolt,azonban többre nem méltatva újra a munkájának szentelte a figyelmét és teljesen megfeledkezett rólam.

Kinyitva az egyik szekrényajtót,alulról kivettem egy vékony takarót Marconak,hogy betakarhassam és ne fagyjon meg,majd ezzel ott is hagytam az apámat.

A nappaliba lépve,óvatosan a fiúra terítettem oldalasan az anyagot,hogy ne ébresszem fel,majd Amira vállán is feljebb húztam az övét.Ezután otthagytam őket,hogy tudjanak pihenni és kimentem a konyhába bevenni egy fájdalomcsillapítót,hátha lenyugtatja a sajgó fejemet egy kicsit.

Csak hétfőn mehettem iskolába,mert az orvos azt mondta,amíg lázam van,nem ajánlott kimozdulnom.Az őszintét megmondva azonban ezt egy cseppet sem bántam,hiszen egész nap az ágyamban fekhettem és pihenhettem a Netflixes sorozataimat nézve.A Bridgertont még csütörtökön befejeztem,péntekre és szombatra pedig megmaradt a The end of the f*cking world,szóval nem unatkoztam annyira.A délutánokat egyszer Sierrával,máskor Marcoval töltöttem,így a házifeladatokban sem szenvedtem hiányt és társaságom is volt,ha arra vágytam.

Persze még betegen is nekem kellett a francia házit megírni mindkettőjüknek,mert az ő szavukkal élve "én vagyok az utolsó reményük".Nem értettem,mit látnak olyan bonyolultnak a feltételes mód alakjaiban,de két fél-félórás magyarázat után sem fogták fel,hogyan építünk fel egy értelmes mondatot,így inkább feladtam és megírtam helyettük.

Az egyetlen negatívum az egészben az volt,hogy ahogy kis időre nem a suli és a sorozatok vették el a figyelmemet,eszembe jutott Adrian.Habár a cuccait visszaadtam neki,a telefonomban a közösképeinket továbbra is megtartva kínoztam magamat és a szívemet.
Akárhányszor volt egy kis csepp szabadidőm,eszembe jutott a fiú,és ahogy a sorozatok egyre jobban fogytak a Netflixen és a többiek sem értek már rá a próba miatt szombaton,miután készültek a következő fellépésükre,újra kezdtem magamba roskadni.

Adrian utolsó üzenetét olvastam el újra és újra,mintha ezzel bármin is változtathatnék.Bűntudatom volt,hogy Marco ölelésében aludtam,sokszor még az is az eszembe jutott,hogy esetleg én voltam aki a lány karjaiba vezette a fiút,hisz lehet csak több szeretetre vágyott,azonban igyekeztem minél jobban kiverni a fejemből az ilyeneket.Nem én voltam aki megcsalta,emellett Marco a viselkedésem ellenére is a szakításunk első percétől mellettem állt,így eszem ágában nem volt ellökni őt egy fiú miatt.