Heather | ✓

[ h a t o d i k ]

A tegnap délután gyorsabban elment,mint gondoltam és hamar is kellett indulnunk,ahogy megígértük anyának.Szerettek volna egy családi vacsorát,kihasználva,hogy most az egyszer apa is időben ért haza,így este hét órakkor idilli nyugalomban ültünk és fogyasztottuk a vacsorát.

Mint kiderült,jövő pénteken fellépnek a fiúk  a helyi klubban,a Beta főnöke elég jónak találta őket ahhoz,hogy vendégként zenélhessenek,múlthét pénteken voltak próbán.Egyenlőre ugyan ez egy egyszeri lehetőség,de a tulajdonos azt mondta,ha beválnak,mindenképp hívja őket máskor is,úgyhogy most a fiúk a halloweeni buli után,vasárnap egész végig arra fognak gyakorolni.

Ugyan a velük töltött délután segített annyira,hogy ne legyek harapós kedvembe (mint mindig,mikor történik valami ehhez hasonló),azonban beszélgetni már tényleg nem volt semmi energiám.Anya Amirát kérdezgette az oviról,aki hangosan csacsogott arról,amit nekem már délután elmesélt,izgatottan.

Apa csendesen figyelt,nem szólva semmit a dolgokhoz,inkább csak piszkálta a tányérján a rizsszemeket,amiből arra mertem következtetni,hogy neki sem volt túl jó napja.Bár nem mintha annyira részt venne általában a családi dolgokban,szerintem már csak anya panaszkodásaiból tudja,mi is velünk a helyzet.

Miután anya kellőképp kifaggatta Mirát,felém fordult én pedig nem győztem az arcomba húzni a szőke tincseket,hogy ne lássa,hogy valami bajom van.Nem volt kedvem beszélni róla,így csak magamban imádkoztam a jóistenhez,hogy ne kérdezzen rá.

-És neked milyen napod volt,kislányom?-tudtam,gondoltam magamban,azonban megpróbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra,hátha át tudom verni,anélkül,hogy bele kelljen mennünk a témába.
Tudtam,hogy úgyis csak összevesznénk rajta,ma pedig ez volt az utolsó,amire vágytam.

-Jó volt.Bár a spanyol tanár megint kispécizett magának.

Anya csak körözve szemeivel legyintett egyet,tudta nagyon jól,mi történik ilyenkor,majdnem minden alkalommal,ezért nem pedzegette tovább a témát.Marcora az istenért nem szólt volna rá,hogy ne piszkáljon órán,hisz a sohamegnemkapott kisfia volt,az az egyszem,akit mindig előtérben helyeznek a családokban;sosem ők a hibásak.

-Ezért vagy ilyen letört?-kérdezett rá azért,hogy megtudhassa a csendességem okát.

-Nincs semmi baj,anya,ne aggódj.

Erre még jobban felszaladt a szemöldöke,amiből rájöttem,hogy most támasztottam alá a feltételezését,mégpedig,hogy nagyon is van valami,mire inkább csak sóhajtva kinyögtem,hogy mi bajom van.

-Összevesztünk Adriannel.

Apa mindössze felhorkantott,mégis ez volt az első reakciója egész vacsora alatt.Szúrós szemekkel néztem rá,hogy el se kezdje,azonban anya kihasználva ezt a töredéknyi időt belekezdett helyette is.

-Nem hozzád való az a fiú,drágám.

Amira máris kényelmetlenül kezdett toporogni a széken,ahogy megérezte a feszültséget a levegőben.Sóhajtva próbáltam a legfinomabban megfogalmazni a válaszom,hogy ne generáljak veszekedést,azonban őszintén megmondva,roppant nehéz volt.Rettenetesen kezdtem megunni a témát már,meg azt,hogy képtelenek elfogadni Adriant,nem csak ők,hanem a barátaim is,én pedig hiába haragudtam rá,kötelességemnek éreztem bevédeni őt.

-Ne kezdjük el megint,kérlek.

Anya durcás fejet vágva fordult vissza a vacsorájához,magának motyogva a véleményét,amihez hála az égnek túl messze voltam,hogy hallhassam.Elment a maradék kedvem is,ennek a rémálomnak mondható vacsorának köszönhetően,ezért csak próbáltam minél csendesebben túlélni a maradék időt.