Heather | ✓

[ t i z e n e g y e d i k ]

-Luna,maga mégis mit képzel magáról?-sikoltozott Ms.Moral,a spanyoltanárnőm,mikor meglátta,hogy még a könyvet sem nyitottam ki.

Sóhajtva emeltem kékjeim a fiatal tanárra,aki vérben úszó szemekkel meredt rám.

-Otthon felejtettem a cuccomat,tanárnő.-hazudtam,a könyvem azonban ott lapult a táskámban,szimplán semmi kedvem nem volt kivenni.

-Ajánlom,hogy bepótolja következő órára,Flores,le fogom ellenőrizni.-csak csendesen bólintottam,tudva,hogy alaptalan fenyegetőzés ez,úgyis elfelejti következő óráig.

Ez volt az utolsó óránk,én már alig vártam,hogy elszabaduljak az iskolából és ne kelljen ezt a rohadt műmosolyt felvarázsolni az arcomra,akárhányszor oda jön valaki megkérdezni,mi bajom van.

Hiszen nagyon is jól tudták,nyilván,mert Emma nagy büszkeséggel terjesztette a hírt,mintha csak megnyerte volna a bajnokságot.A barátnőit is örömmel vonta bele,hogy minél több emberhez eljussanak a történtek.Volt aki vevő volt a pletykákra,majd tovább is adta őket,így délutánra már az is tudott az esetről,akit talán még látni sem láttam az intézményben.
Nem nagyon akartam ezzel foglalkozni,pont ezért egész nap Sierra és Marco oldalán maradtam,hogy ne kelljen ezt hallgatnom folyamatosan.

Adrian biológia közben megpróbált beszélni velem,ami nem járt nagy sikerrel,hisz Marco pillanatok alatt elrendezte,hogy még helyet is cseréljen és a közelembe se férkőzzhessen.Nagy szükségét nem éreztem ennek,azonban mikor megéreztem magamon a tekintetét,ahogy lyukat éget a hátamba és egy pillanatra a szemeibe néztem,a néma könyörgésétől görcsbe ugrott a gyomrom.

Még az óra után is megpróbált oda férkőzni hozzám miközben pakoltunk,épp ezért Marco inkább megvárt minket és az asztalnak támaszkodva figyelte a felénk közeledő fiút.Ha szemmel ölni lehetne,Adrian biztosan össze csuklott volna helyben Marco gyilkolni vágyó tekintetétől.Azonban Adrian akármilyen keményen beszélt;főleg az utóbbi időben a fiúval,ennek ellenére mégsem volt olyan magabiztos,ahogy a whiskey szemek kísérteties gyűlölettel végigkísérték a lépteit,miközben felénk sétált.

-Sziasztok.-mondta negédes hangon,azonban a hangjában ott csengett a bizonytalanság.

Marco felhorkantott,mire most Adrian nézett rá csúnyán,mégsem vitte túlzásba,tudta,hogy semmi joga hozzá.Ahogy eddig sem lett volna,csak túl hülye voltam,hogy észrevegyem.

-Beszélhetnénk?-nézett rám a kutyus szemeivel.-Négyszemközt.

Próbáltam nem felhorkantani a tényre,hogy valóban azt gondolta,meg fog hatni a könyörgése.Akárhogyan fájt látnom,mennyire szenved és most nem színészkedik,nem tudtam a közelében elengedni magam,inkább csak hallgattam.

-Add fel,seggfej.-szólalt meg a barátnőm mögöttem,miközben bepakolva a táskájába a vállára csapta azt.-Senki nem kíváncsi a kamu szövegeidre.

Marco felkuncogott mellettem,azonban én nem találtam olyan viccesnek a helyzetet.Belenéztem a kék szemekbe,amikért ezelőtt pár nappal ölni tudtam volna,most azonban semmi mást nem éreztem,csak tiszta,erőteljes csalódottságot.A könyörgő tekintet már nem hatott meg,most,hogy szembe kellett állnom vele és beszélni arról,ami történt,mintha az a Luna,aki a hétvégén szenvedett,most eltűnt volna.Átvette a helyét az érzelemmentesség,ahogy halkan lezártam a beszélgetést és otthagytam őket.

Spanyol óra után összepakoltam,hogy elindulhassak Amiráért az óvodába,mert apu hozta volna el,mégis bent kell maradnia az irodában.Marco felajánlotta,hogy elkísér,mert nem akarta,hogy egyedül kelljen lennem,azonban nem bizonyultam túl jó társaságnak.