❝ Csak egy darabot a szívedből, mindössze ennyit akarok. Csak egy darabot a szívedből, mindössze ennyit kérek. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen számodra, de még ezek után is, teljesen megőrülök érted. Úgy hallottam, hogy a kevés szerelem is job...
Meg is érkeztem a huszonkettedik fejezettel, amely bár nem lett olyannyira hosszú, mint az előző azért remélem elfogja nyerni a tetszéseteket! Nagyon boldog lennék néhány visszajelzéstől!
Nagyon-nagyon szépen köszönöm az eddigi megtekintéseket, voteokat és kommenteket egyszerűen csodálatosak vagytok!
Jó olvasást! Millió puszi és ölelés: Ladybady ♡
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~Egy pillanatnyi valódiság, amikor a sors és a terv egybeesik, és nem csak lehetséges minden, hanem karnyújtásnyira is kerül. (...) Szerelmes lettem. Őrülten, részegítőn. Azt hiszem, talán ő is. Csak egy pillanatra. De sohasem tudtam meg biztosan.~
Sarah Winman
ᴇʙᴇɴ ᴍᴏʀʀɪs
Mély levegőt véve kopogtam be az ajtón, miközben fejemet lehajtva figyeltem a járólapot, ami a lakás folyosóján terült el. A szívem oda nem illően dobogott, mialatt még akkor is azok a szégyenletes történések lebegtek az íriszeim előtt amik manapság megnehezítették a napjaimat. A bőröm minden egyes centimétere sajgott, a szemeim felvoltak dagadva a sok sírástól míg a maradék önbecsülésem valahol jó pár száz vagy talán ezer mérette is a föld alatt terült el, közel s távol egyetlen szintemelő nélkül. De tisztában voltam vele, hogy megkellett lépnem ezt a fokot, elvégre nem válhattam olyanná, akit egészen eddig elítéltem.
-Szia.-hallottam meg egy mély hangot, amint a sötétbarna fa ajtó kinyílt előttem-Örülök, hogy eljöttél.-mosolygott rám haloványan, tartva attól, miféle fogadtatása is lesz tőlem.
-Sajnálom, hogy tegnap annyira hideg voltam.-ejtettem ki köszönés nélkül, ettől a férfi ellépett az ajtóból, majd karjával kicsit befelé intett, miszerint nyugodtan sétáljak be. Amint a lakásban találtam magam, azonnal felé fordultam, hogy újabb szabadkozásba kezdjek, de már csak azt vettem észre, hogy kitárta az irányomba a karját, ölelés gyanánt. Mindenféle habozás nélkül mentem közelebb és dőltem erős szorításába, amelyben akkor többé már nem éreztem magam sebezhetőnek, vagy gyengének. Csak Ő volt, és én távol a világ gonoszságaitól, ügyet sem vetve a sok rosszra, ami odakint zajlott.
-Megijesztettél, tudod?-nézett le rám, és mialatt smaragdzöld tekintetét figyeltem, mélyen elszégyelltem magam, hiszen eszembe jutott az erőszakolás, és a tegnap esti verés Jessetől. Nagyot nyeltem, és visszafektettem a fejemet a mellkasára, nemsokkal később szorosan lehunytam a szemeimet attól tartva talán felzokogom, a hirtelen gyengeségemtől.
-Kérlek ne haragudj, a sok stressz mostanában nem könnyíti meg a mindennapjaimat.-váltam el tőle, mire bevezetett a nappaliba, és leült a kanapéra engem pedig az ölébe vont. Kényelmetlenül érintett a helyzet, egészen addig a pillanatig, amíg át nem tudtam ölelni, Ő pedig nem fektette karjait az testemre-Nem veled van a baj, egyáltalán nem zavar az, hogy keresed a társaságom, sőt kimondhatatlanul jól esik, én csak... félek.-ejtettem ki halkan, a férfi pedig nemsokkal később felemelte arcomat a válláról, hogy szemeimbe nézhessen.
